Orbán a frakció előtt arról beszélt, hogy a Fidesz nyerte meg a nyarat, de nem dőlhetnek hátra
Orbán Viktor miniszterelnök zárt körű beszédének középpontjában a kormányra és a képviselőcsoportra váró feladatok, valamint „a Brüsszelből érkező, hazánkat fenyegető veszélyek és azok elhárítása állt” – írta a Magyar Nemzet arról, miről beszélt a miniszterelnök a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén.
A lap információi szerint Orbán a frakciók tagjainak adott helyzetértékelését azzal indította, hogy a nyarat egyértelműen a Fidesz nyerte meg, ezt igazolják a közvélemény-kutatások, elemzések is. Hátradőlni azonban szerinte nem lehet, mert az országgyűlési választásokat megelőző ősszel komoly feladatok várnak a kormányra és a Fidesz valamennyi képviselőjére.
A miniszterelnök az elmúlt időszak eredményeiről beszélt, például arról, hogy az átlagbér és a minimálbér a többszörösére nőtt, a reálbérek folyamatosan nőnek, így a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni. De szóba hozta az Otthon Start Programot, a nyugdíjasoknak járó támogatásokat is.
A miniszterelnök ezután rátért arra, hogy melyek azok a veszélyek, amik most Magyarországot, a magyar embereket fenyegetik. Ekkor beszélt a Tisza Pártról és a fideszes kommunikációban folyamatosan hangsúlyozott „Tisza-adóról”, ami Orbán szerint „egy brüsszeli terv része”, mert az EU ebből akarja majd támogatni Ukrajnát.
Beszédében Orbán kitért arra is, hogy Brüsszel követeléseinek továbbra is ellen fognak állni, miközben ők (mármint a brüsszeliek) kormányváltást akarnak elérni Magyarországon.