Zéró alkalommal mondott rosszat a kormányról a közmédia Híradója a Republikon kutatása szerint

486

A Republikon publikálta a legfrissebb felmérését, amiben a köztévé 19:30-as Híradóit hasonlította össze február és július között. A felmérés többek között olyan szempontokat vizsgált, hogy milyen politikai tartalom hangzik el, illetve bizonyos politikai szereplők pozitív vagy negatív kontextusban tűnnek-e fel.

A kutatás megállapította, hogy „az M1 esti híradója nem teljesíti a közszolgálatiság elvárásait sem kiegyensúlyozottság, sem objektivitás, sem pedig véleménypluralizmus tekintetében”, de nézzük inkább a részleteket.

A kutatásból kiderül:

  • A köztévé Híradóján ebben az időszakban majdnem 19 órát szenteltek a kormánypárti forrásokra, ebből 15 órában pozitív színben tüntették fel azokat.
  • A kormánypárti politikusokat negatív kontextusban 0 óra 0 perc 0 másodpercben mutatták.
  • Ezzel szemben az ellenzéki politikusok ezekben a hónapokban majdnem 7 órát szerepeltek, ebből 5 óra 23 perc volt negatív.

A kutatásban kiválasztottak hét „főszereplőt”, akiknek a médiamegjelenését vizsgálták az időszak alatt. Ilyen főszereplő volt Orbán Viktor, Magyar Péter, Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Donald Trump is.

  • Orbán Viktor 1524 alkalommal szerepelt a Híradóban, a Republikon módszertana szerint túlnyomórészt pozitív kontextusban.
  • Magyar Péter 2179 alkalommal szerepelt a Híradóban, szinte kizárólag negatív kontextusban.
  • A harmadik legtöbbet emlegetett személy az amerikai elnök volt, akit szintén jellemzően pozitívan mutattak be.
  • Gyurcsány vagy Karácsony megjelenése sem volt annyira egyöntetűen negatív, mint Magyar Péteré.

Magyar Pétert a júliusi Híradókban összesen 491 alkalommal emlegették. A Republikon csak napi egy Híradót mért, szóval ez azt jelenti,

hogy egy Híradóban átlagosan több mint 15 alkalommal szerepelt.

A kutatás vizsgálta a nemzetközi szereplők felbukkanását is, ott Manfred Weber, illetve az egy kalap alá vett EU/Brüsszel vezetett, majdnem totális negatív ábrázolással. Vlagyimir Putyin gyakran a háború kontextusában szerepelt, de Volodimir Zelenszkijt negatívabban ábrázolták.

Illetve az is kiderült, hogy ki a háborúpárti és ki a békepárti a közmédia Híradója szerint, itt egy részlet a szövegből:

Orbán Viktor nevét a „béke” kifejezés, vagy annak valamilyen permutációja (békemisszió, békepárti, békét) 88 alkalommal, a „háború” vagy valamilyen változata (háborúba, háborús) 84 alkalommal szerepelt. Eközben Magyar Péter esetében a „béke” 19, a „háború” 53 alkalommal szerepelt.

A teljes kutatás itt érhető el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!