Jogerősen felfüggesztettet kapott a pécsi orvos és a boncmester, akik emberi csontokkal bizniszeltek

Jogerős ítélet született egy pécsi klinikavezető szakorvos és egy boncmester ügyében, akik engedély nélkül operáltak ki csontokat emberi holttestekből, hogy azokat oktatási célra használják. A Pécsi Ítélőtábla kedden helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a vádlottak felfüggesztett börtönt és pénzbírságot kaptak – írja az MTI.

A vád szerint a két egészségügyi dolgozó 2019 januárjában elindított egy ritkaságnak számító kurzust fül-orr-gégészek számára Pécsen. Itt a sziklacsont fúrását lehetett valódi csontokon gyakorolni, ami a hallószervek műtéteihez elengedhetetlen. A csontok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika akkori igazgatója vállalta, de ezt nem szabályosan oldotta meg.

Összebeszélt egy boncmesterrel, aki hajlandó volt darabonként 2500 forintért sziklacsontokat szerezni az igazgatónak. A boncmester legalább 100 sziklacsontot távolított el holttestekből úgy, hogy azt nem rögzítette a boncjegyzőkönyvben. Ő lett az ügy második vádlottja. A harmadik vádlott a klinikaigazgató helyettese volt, aki végzett fúrásokat, és egy külföldi útjára is vitt magával az illegálisan szerzett csontokból – a két hónapos kiküldetésen egy új műtéti technikát tanult.

Úgy derült fény a bűncselekményekre, hogy valaki észrevette az alagsorában formalinnal teli vödrökben tárolt csontokat, és ezt jelezte a klinikának 2019 májusában.

A másodfokú, jogerős ítélettel a bíróság:

  • a klinikaigazgatót emberi test tiltott felhasználása és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, 1,6 millió forint pénzbüntetésre, és több mint 3,7 millió forint vagyonelkobzásra;
  • a boncmestert emberi test tiltott felhasználásának bűntettében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 250 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte;
  • a klinikaigazgató helyettesét pedig felmentette.
  • Emellett vesztegetés, és vesztegetés elfogadásának bűntettében is megállapította a vádlottak bűnösségét.

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett, az igazgatóra és a boncmesterre súlyosabb ítéletet kért, és kérte a harmadrendű vádlott bűnösségének megállapítását is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!