A Mi Hazánk kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs lett Gyömrő új polgármestere

807

A Mi Hazánk jelöltje nyerte a gyömrői időközi választást. Kisberk Szabolcs, a párt kommunikációs igazgatója, a Hír TV korábbi riportere lett a Pest megyei város új polgármestere. A valasztas.hu szerint Kisberk 1838 szavazatot kapott, ezzel a szavazatok kicsit több mint 30 százalékát szerezte meg. Kevesebb mint kétszáz szavazattal verte meg a független Váradi Attilát.

Gyömrőn azért kellett időközi választásokat kiírni, mert júniusban, egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) jelöltjeként megválasztott Tóth János. Döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, mely számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.

Vasárnap két másik településen is időközi választást tartottak. A zalai Tótszerdahelyen az eddigi alpolgármestert, a függetlenként induló Mihovics Istvánt választották a falu vezetőjének – írta az MTI. A faluban 504-en mentek el szavazni, Mihovics 209 szavazat megszerzésével nyert. Tótszerdahelyen azért kellett időközi választást kiírni, mert a falut az addig 2019 óta vezető polgármester, Havasi Viktória júliusban indoklás nélkül lemondott.

Vasárnap egy másik zalai településen, Bezeréden is volt időközi polgármester-választás. Két független jelölt volt, Szecsődi Krisztián 62, míg Fekete János 46 szavazatot kapott. A bezerédieknek azért kellett dönteniük vasárnap arról, ki legyen az új polgármester, mert az előző, a független Kálmánné Németh Erika személyes okok miatt lemondott a falu vezetéséről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!