Gulyás: Dobrev pártja ugyanazt a lelkiséget képviseli, mint amit Dobrev tömeggyilkos nagyapja képviselt
„Mindig azt hisszük, hogy innen már nincs lejjebb, aztán kiderül, hogy mindig van lejjebb, de hogy innen hova lentebb, azt nem tudjuk” – mondta Gulyás Gergely Bayer Zsolt műsorában a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről. Bayer Zsolt arról beszélt, ilyen „lejáratókampányt utoljára az ötvenes években csináltak a rohadt kommunisták”, de Gulyással abban maradtak, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes minden gyanú és minden kétség felett áll.
A Szőlő utcáról röviden: A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját még a nyáron gyanúsították meg emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással. A gyanú szerint az 57 éves férfi egy női társával prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt, akik a gyermekotthonban nőttek fel. A gyermekvédelmi dolgozók hiába jelezték gyanúikat a javítóintézet vezetője miatt, évekig nem történt semmi az ügyben. Az ügyészség ebben az ügyben folytatja most a nyomozást, de egy másik szálon is fut a történet, miután a Tegyesz volt igazgatója a Válasznak adott interjújában arról beszélt, hogy Juhászt két magas rangú politikus védhette, és „az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat”.
A DK-s Arató Gergely ezután a hétfői parlamenti ülésen az interneten, bizonyítékok nélkül terjedő pletykákra alapozva megkérdezte Semjéntől, hogy ki az a „Zsolti bácsi”. A miniszterelnök-helyettes sokak meglepetésére szót kért a parlamentben, hogy tagadja az érintettségét az elmúlt hetekben felmerült pedofilvádban. „Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” – mondta Semjén.
Gulyás és Bayer arról beszéltek a műsorban, hogy szerintük ezzel kiderült, hogy ez a DK ugyanaz, mint ami Gyurcsány alatt volt, mi több
„ugyanaz a párt, mint ami az Apró család és Apró Antal pártja volt. Elmondtam többször is, hogy arról nem tehet Dobrev Klára, hogy a nagyapja tömeggyilkos volt, de arról hogy ugyanazt a lelkiséget képviseli a magyar politikában, mint a tömeggyilkos nagyapja, arról tehet.”
Gulyás ezután templomba betörő egyházellenes hordákról beszélt, miután Bayer felhozta azt a Hadházy-tüntetést, ahol a politikus szóváltásba keveredett Reisz Péter Pál ferences szerzetessel. A miniszter szerint az ellenzék nem tudta leváltani a magyar kormányt, ezért „megpróbálja olyan mértékben undorba fullasztani a következő hat hónapot, hátha ezzel nagyobb sikert érhet el, mint bármilyen programmal vagy érdemi vitával”. Gulyás végül arra is kitért, hogy Magyar Péter „Brüsszel fogott embere”, a magyarokat nem Brüsszel, hanem Trump véleménye érdekli gázügyben, Orbán Viktor pedig „bármelyik keletnémet tartományban választást nyerne”.