A kormányhivatal bezáratta a fideszes képviselő feleségének vágóhídját, ahol Hadházy szerint „bomló tetemek, kukákból kilógó belek” voltak
Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő bejelentése alapján kétszer is helyszíni szemlét tartott a Tolna Vármegyei Kormányhivatal a fideszes országgyűlési képviselő, Horváth István feleségének tengelici vágóhídján. Miután a hivatal jogsértéseket tapasztalt, a vágóhíd üzemeltetője úgy döntött, önként zárja be a helyet. Hadházy egy hétfői Facebook-posztban arról számolt be, hogy a vágóhíd udvarán „bomló tetemek, kilógó belek voltak”. Kapott erről fotókat is, de azt írta, azok annyira undorítóak, hogy inkább csak egyet mutat be belőlük, és azt is csak elhomályosítva.
A történet előzményéről azt írta az ellenzéki képviselő, hogy Horváth feljelentette a hizlaldájával szomszédos gazdát, mert szerinte nála voltak Horváth lopott malacai. A gazdához ki is mentek a rendőrök, és elvittek tőle pár jelöletlen disznót, akik nem is annyi idősek voltak, mint az ellopott állatok.
Később Horváth rengeteg, ötezer disznó eltűnését jelentette a bátyai hizlaldájáról. Ekkor a szomszéd gazda tett bejelentést, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 250 millió forintos költségvetési csalás gyanújával el is rendelte a nyomozást. Hadházy most azt állította, megtalálta az elvileg eltűnt disznókat Horváth feleségének tengelici vágóhídján.
Az ellenzéki képviselő azt írta a Facebookon, kapott dokumentumot arról is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bezáratta a vágóhidat. Hadházy szerint azért, mert ott súlyos higiéniai hiányosságokat talált, és megállapította azt is, hogy a vágóhídon jelöletlenül vágtak sertéseket.
A szabálytalanságok ellenére a Tolna Vármegyei Kormányhivatal nem szabott ki büntetést, csak ideiglenesen záratták be a helyet, és az üzemeltető önként vállalta, hogy megszünteti a hiányosságokat. Hadházy azonban most azt írta, ez nem sikerült. Pár hete ott járt a helyszínen, és azt látta, hogy az állatok fülén nem volt krotália, amit a sertések azonosítására használnak.
A vágóhíd üzemeltetője az a Bikácsi Agrár Kft., ami Horváth feleségének nevén van, és már több százmillió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert el. A 24.hu szerint különböző jogcímeken már összesen 883 millió forint EU-s támogatást kapott. Már egyébként több mint egy tucat cég van a Horváth család tulajdonában, amelyekbe évente több milliárd forint folyik be, részben vissza nem térítendő támogatásokból.
Horváth István Szekszárd polgármestere volt, amikor 2013-ban Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselőként rögzített hangfelvételekkel kirobbantotta a trafikügyet, és polgármestersége idején készítették elő az Elios szekszárdi közvilágítási projektjét is. Politikai karrierjét ezek az ügyek nem befolyásolták, 2017-ben Kósa Lajos minisztersége alatt a megyei jogú városok fejlesztésének koordinációjáért felelős államtitkár lett.
Cikkünk utolsó bekezdését módosítottuk.