Áldozatok és egyesületek is keresik az éttermet, ahol segítettek egy távolról menekülő bántalmazott lánynak
„Valami elképesztő dolog történt, mintha egy szelepet nyitottunk volna ki” – mondta az RTL Híradónak Szilágyi László, annak az étteremnek a tulajdonosa, ahová egy bántalmazott lánnyal menekült be egy nő és a lánya néhány nappal ezelőtt, miután arra lettek figyelmesek a XV. kerületben, hogy az egyik buszmegállóban egy férfi rugdossa a lányt. Ekkor segítettek az áldozatnak elmenekülni, egészen a belvárosig mentek a lánnyal, és ott egy V. kerületi étterembe mentek be.
Az RTL Híradójának a férfi most azt mondta, a hétvégi történet óta sokan keresik az éttermüket, vagy azért, mert ők is áldozatok, vagy azért, mert mások is segíteni szeretnének és esetleg átvennék a kezdeményezésüket.
Az étteremben a lánynak az ún. „angel shot” koktélt rendelték, ebből tudták a dolgozók, hogy a lány segítségre szorul. Az „angel shot” nem valódi koktél, a funkciója az étlapon, hogy bárki feltűnés nélkül segítséget kérhessen.
„Mi abban segítünk, hogy továbbirányítjuk, tehát lelkisegély-szolgálatra, áldozatsegítőkhöz, jogi segélyszolgálatra. Nagyon sok alapítvány, egyesület, civil szervezet is megkeresett az elmúlt napban és felajánlotta, hogyha kell, ők is segítenek, és őket is nyugodtan ajánlhatjuk” – mondta még a tulajdonos.
Az ügyben érintett férfit kapcsolati erőszak bűntett és személyi szabadság megsértésének gyanújával előállították, letartóztatásáról szerdán dönthetnek az RTL szerint.