Abony város önkormányzata azt tervezi, hogy a helyi identitás védelmére hivatkozva „mértékletes” beköltözési pénz befizetésére kötelezze a beköltözni vágyó embereket, és emellett még azt is korlátozná, hogy egy ingatlanban mennyien lakhatnak. Erről Abony város hivatalos Facebook-oldalán számoltak be.
A poszt szerint „a visszaélések elkerülése és az egy lakásba beköltözők számának korlátozása érdekében kerüljön meghatározásra, az egy lakóra jutó minimális négyzetméter nagyság”. Emellett megkövetelnék kiskorú esetében az óvoda- vagy iskolalátogatási igazolást is.
Az önkormányzat „mértékletes betelepülési hozzájárulás bevezetését” is tervezi, de azt nem közölték, hogy ez mekkora összeget jelent.
Egy nappal korábban számoltunk be arról, hogy az alig 350 lelkes, Nógrád vármegyei Terénybe beköltözni akaró embereknek félmillió forintot kell befizetni, de ha betartják a település szabályait, akkor ezt idővel majd visszakapják.
A parlament június 11-én 141 igen, 41 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy a jövőben „a település közössége megakadályozhatja a település lakosságszámának nem kívánt növekedését, valamint felléphet a település nem kívánt társadalmi fejlődési irányával szemben”. Az elfogadott javaslat szerint „helyi közügyként a települési közösségnek végső soron jogában áll meghatározni azt, hogy a településre kik és milyen feltételekkel települhetnek be”.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőkeresztes lett az első magyar település, ami megalkotta saját önazonossági rendeletét. A helyi önazonosság védelméről szóló törvény csak július elején lépett hatályba, de Mezőkeresztes már június 27-én döntött a rendeletről, amivel az önkormányzat magához rendelte az elővásárlási jogot a településen. A törvény tervezetéről korábban ebben a cikkünkben írtunk részletesebben, itt pedig bővebben írtunk Taktaharkányról, mely szintén rendelkezett feltételekről.