Tűz volt a debreceni BMW-gyárban, a cég tűzoltói intézkedtek

„Szeptember 30-án lángok keletkeztek a BMW Group debreceni gyárának egyik egységében. A gyár saját tűzoltósága azonnal reagált, és perceken belül elhárította a helyzetet” – közölte a BMW Group megkeresésünkre, miután arról értesültünk, hogy tűz ütött ki a német autógyártó telephelyén. Az incidensben senki sem sérült meg.

A cég szerint minden üzemük fel van készülve hasonló esetekre, ezért most is gyorsan és hatékonyan tudtak reagálni. A riasztás után a BMW saját tűzoltói kezelték a helyzetet, és pár perc alatt el is hárították a problémát. A Katasztrófavédelem hivatásos tűzoltóinak beavatkozására nem volt szükség. „A szükséges intézkedéseket az előírt eljárásoknak és protokolloknak megfelelően haladéktalanul megtették, biztosítva a munkatársak biztonságát, megoldva ezzel a problémát” – közölte a vállalat.

Az esetre reagált Debrecen önkormányzata is, közölték, hogy nem merült fel annak a veszélye, hogy a baleset negatív hatást gyakorolna a környezetre, a gyár körüli mérőállomások nem mutattak eltérést – írja a Dehir. Az önkormányzat szerint az eset bizonyítja, hogy a gyár védelme jól működik.

A debreceni BMW-gyárat múlt héten adták át, az eseményen Orbán Viktor is beszédet mondott. 2018 júliusában jelentették be, hogy a világ egyik legnagyobb autóipari vállalata, a BMW Debrecen mellett fogja felépíteni új gyárát. Idővel még egyértelműbbé vált, hogy a beruházás különösen fontos az Orbán-kormánynak. Tavaly a Direkt36 részletes cikkben írt erről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!