Új kezdeményezés indult Terézvárosban: a kerület óvodái havonta egyszer éjszakára is fogadják a gyerekeket. A kerület közleménye szerint az éjszakai ovi több célt is szolgál.
- Egyrészt tehermentesíti a szülőket: ad egy estét, amikor kettesben lehetnek, elmehetnek színházba, vacsorázni anélkül, hogy a gyerekfelügyelet gondot vagy kiadást jelentene.
- Másrészt a gyerekeknek is különleges élményt nyújt: megtapasztalhatják, milyen érzés éjszaka az óvodában lenni, megszokott környezetben, de mégis az otthonon kívül, másokkal tölteni az éjszakát.
Soproni Tamás polgármester az ötletet Szolnokról vette át, a kerület óvodapedagógusai pedig elmondása szerint nyitottan fogadtak azt. „Az első ilyen éjszaka bizonyította, hogy a szülők is örülnek a kezdeményezésnek, volt olyan intézmény, ahol 16 ovis töltötte az éjszakát, és mindannyian boldogan, élményekkel tértek haza másnap.”
A gyerekeket este hatra vihetik a szülők éjszakai oviba, és másnap reggel fél kilencig tart az óvodai felügyelet.
Az óvodák az első ilyen éjszakára különleges programokkal készültek, volt például kincskeresés, a gyerekek elemlámpával járták be az óvoda folyosóit és termeit, amíg meg nem találták a sötétben világító, foszforeszkáló jutalmat.
A pedagógusok visszajelzése szerint a gyerekek hamar alkalmazkodtak az új helyzethez, a szülők pedig hálásak voltak. A kezdeményezés Terézváros óvodáiban havonta egy alkalommal folytatódik.