Itt sose volt tiszta a választás, szegénységben nincs olyan

Itt sose volt tiszta a választás, szegénységben nincs olyan
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

1088

„Hajrá, Bura! Hajrá, Bura! Ne hagyjátok magatokat, van a cigánynak esze, hogy kire szavazzon!”

– kiabálja ugrálva egy nő Tiszabura közepén, a polgármesteri hivatal előtt. A 3300 fős Tiszaburán október 5-én tartanak időközi önkormányzati választást, amelyen 70 jelölt indul egy polgármesteri és hat képviselői helyért. Ezzel önmagában is rekordot döntött a település, a 2024-es választáson az országos rekord 50 jelölt volt: szintén Tiszaburán.

Az akkor győztes testület, amelynek minden tagja a Fideszhez közeli Cigány Közösségek Szövetségéből (Cikösz) került ki, kilenc hónap után, idén nyáron feloszlott. Az időközi választáson most három párt indul: a Cikösz, a Ciköszből kivált Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület (ORFME), amelynek jelöltje a jelenlegi polgármester, valamint a Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz). Utóbbi a települést 17 évig irányító expolgármestert indítja.

A választás tisztasága ennyi jelölt mellett kérdéses, a tiszaburai politika átláthatatlan, a faluban pedig nyíltan beszélnek szavazatvásárlásról és választási csalásról is. Tiszaburán nagy feszültségeket generál a választás, ezt mutatja az is, hogy pár Tiszaburán töltött óra után a magyar közéletre manapság nem túl jellemző módon maguk jönnek oda az emberek hozzánk, hogy elmondják a sajtónak: ők igazat mondanak, de a másik, az mindenről hazudik. „De ezt akkor értené, ha itt élne” – szögezik le.

Pedig megérkezve Tiszaburára még álmodni sem mertünk volna róla, hogy ilyen könnyen találunk megszólalókat. Az első utcába bekanyarodva egyből egy nagy választási plakát fogadott minket egy Kádár-kockára kifeszítve, ezen a polgármester plakátja ígérte, hogy „folytatják a megkezdett munkát”, ha megválasztják őket. A plakát alatt épp egy nő könyököl, hangosan zavar el minket, mondván, itt nem akar senki a választásról beszélni. Elhajt aztán minket egy férfi is, aki azt mondja, ő képviselő, de nem fog nyilatkozni. Így bandukolunk a temérdek mennyiségű választási óriásplakát és a pergő vakolatú Kádár-kockák mellett, mígnem a polgármesteri hivatalnál aztán megtörik a hallgatás.

Helyiek a polgármesteri hivatal előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Helyiek a polgármesteri hivatal előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kuka Sanyi és a nagy mínusz

Az önkormányzat épületéhez érve már kérdezgeti mindenki, hogy kik vagyunk, és kit keresünk. A polgármester a kocsijában ül, mondják, mi pedig türelmesen várunk, miközben egyre több kíváncsiskodó arc bukkan fel a közelben. Amíg várunk, körbenézek: szemben egy átlagos, a 90-es évekből megörökölt fabódés buszmegálló, balra a trafik, ami a polgármesteré, jobbra egy szép ház oroszlánszobrokkal, ami meg az alpolgármesteré. Ők ketten a mostani időközin már riválisok: az eddigi polgármester, Vavrik Géza indul a Ciköszből kiszakadt ORFME színeiben, az alpolgármester, Fekete Zsigmond pedig a Ciköszében.

Mint a Szabad Európa írta, a mostani testület azért bomlott fel, mert a polgármester szerint többet akartak a képviselők, mint ami járt volna nekik. A hivatalos magyarázat az volt, hogy Vavrik trafikja miatt összeférhetetlenség alakult ki. Vavrikkal a hivatal előtt kezdünk beszélni. Szerinte azért nem tudtak működni, mert a képviselők több pénzt akartak tőle, ő viszont ezt nem akarta, de nem is tudta volna megadni. A polgármester ellenzéke viszont azt állítja, hogy a polgármester nem hagyta a testületet működni, nem egyeztetett, emiatt keletkezett a feszültség. De hogy a kettő között mi az igazság, azt külső szem órák után sem tudja eldönteni. Az biztos, hogy vannak a helyiek között olyanok, akiknek nem tetszik Vavrikban, hogy „nem cigány, így a cigányok sorsát nem érzi át”.

Vavrik szerint most épp elég nagy teher a falunak az időközi a maga egyméteres szavazólapjával. Négymillió forintba fog kerülni, ezért segélyt sem nagyon tudnak adni, hiába kérnek a beszélgetésünk alatt többen is tőle. „Ez a kistelepülés sosem tudta volna kigazdálkodni azt a pénzt, amennyit azok a képviselők kértek” – tér vissza a témára Vavrik. Szerinte azért sem, mert elődje, a falut egy ciklus kihagyásával 17 éven át irányító firoszos Farkas László több mint 100 milliós adóssággal hagyta itt a települést. Vavrik egyik jelöltje, Fehér Attila szerint az előző vezetés kipakolta a közkonyhát és az önkormányzat termét is, előbbiben pedig most valamiért egy képviselő lakik. A milliós adósságot pedig az ORFME szerint annak ellenére szedte össze a falu, hogy két éve volt adósságrendezés, a falu éves költségvetése pedig csak 300 millió.

Vavrik állítása szerint Szolnokon az ellene induló pártok lejárató kampányt indítottak ellene, a kezében az ennek részeként terjesztett egyik szórólap – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Vavrik állítása szerint Szolnokon az ellene induló pártok lejárató kampányt indítottak ellene, a kezében az ennek részeként terjesztett egyik szórólap – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A 70 jelölt miatt Tiszabura helyettes jegyzője nemrég a területi választási irodához fordult, hogy küldjön erősítést. Mint Pénzes Tímea a Szabad Európának elmondta, összesen 4-5 embert tud beültetni egy szavazókörbe, nekik a jelöltek több mint 70 delegáltjára, a gyanús mozgásokra és a segítségkérésekre is figyelniük kéne. Pénzes szerint ennyi embert nem lehet kordában tartani, így a szavazatszámláló bizottsági munka tisztaságának megőrzése felvet kérdéseket. Ezt erősíti a polgármester is: szerinte sokan az önkormányzati pozícióból akarnának megélni annak ellenére, hogy tiszteletdíj nem jár érte, ennek következménye a sok jelölt.

„Tudom jól, hogy akarnak szavazatot vásárolni, de bizonyítani nem tudom, nem akarok erről így beszélni. Ez nyílt titok a faluban. Ha nem én nyerek, akkor megvették a falut, ez fog lejönni az országban, hogy a falu el van adva”

– mondja Vavrik, mire megjelenik a két másik párt jelöltje is, Fekete Zsigmond, valamint a Firosz képviselője, Varga Sándor. A polgármester bemegy az épületbe, a jelöltjei és támogatói pedig kijönnek onnan: alig telik el pár perc, máris a falu közepén kiabálják túl egymást a helyiek, hogy mindenki elmondja, neki van igaza, a másik pedig káoszt teremtett a faluban. Ez olyannyira téma egyébként, hogy helyi kampánydalok is születtek róla. Csonka András zenész azt énekli Vavrikról, hogy „ő hozza csapatával a változást”, Fekete Zsigmond mellett pedig Spread Béci állt ki a Vavrik Géza menjen most már haza című dallal. Miközben beszélünk, a jelenlévők egy ponton szólnak: nézzek arra, mert megjelent a firoszos Kis Teknős, aka a burai Chuck Norris, illetve a 2019-ben szavazatszámlálásért hivatalosan elítélt, de közügyektől el nem tiltott Kuka Sanyi, aki most is képviselő.

Hogy mik ezek a nevek, azt Varga Sándor magyarázza el nekem gyorsan. Az ő pártjában indul például Kupak Sanyi és Kis Kuki is, ezeket a neveket pedig felírták a plakátokra is, hogy a helyieket segítsék. Mint mondja, nagyon sok itt az ugyanolyan név, Horváthból és Turóból van a legtöbb, de a jelöltek között is akad több ugyanolyan nevű: négy Fehér Sándor, két Fehér János, két Balogh Zoltán, két Csonka Sándor. Varga szerint ez is nehezíti majd a választást. A gyakori nevek miatt mindenkinek van beceneve, de ez a szavazólapra nem kerülhet majd rá, csak az eltérő születési évszám. „Hány jelölt van amúgy most itt?” – kérdezem a megjelenő tömegre mutatva, de a negyedik-ötödiknél már a helyiek is elveszítik a fonalat, a pontos szám nem derül ki. Az biztos, hogy sok.

Ha lemegy a választás, meg fogjuk egymást ismerni, tiszteljük egymást

Tiszaburán most minden a választásról szól, nagy a feszültség a szavazatvásárlás és a csalások miatt, mondja mellém állva a firoszos Varga Sándor. „Ön most csak egy cikket szeretne írni arról, hogy a választás itt hogy működik. Azt, hogy személyeskedünk egymással, nézze el, ilyenek vagyunk. Ötödikén, ha lemegy a választás, meg fogjuk egymást ismerni, tiszteljük egymást” – teszi hozzá mosolyogva.

A polgármestertől és a jelöltektől megtudom, hogy Tiszaburán húsz éve nincs olyan, hogy vegyes testület állna fel.

All-int visz a mindenkori polgármester: aki a széket megnyeri, annak a jelöltjei nyernek.

De nem csak ez igaz az elmúlt húsz évre: Varga Sándor szerint „itt sose volt tiszta a választás, szegénységben nincs olyan”. Mint mondja, talán ’96-ban volt utoljára szabályos szavazás a faluban. A helyiek ezt tagadják, de a jelöltek máshogy látják a helyzetet: szerintük a szegény ember rákényszerül, hogy eladja a szavazatát, az pedig mindegyik párt szerint „nyílt titok”, hogy ezzel vissza is élnek. Persze mindegyik párt szerint a másik párt csinálja ezt, ők nem.

Fekete Zsigmond (b) és Varga Sándor (k) a polgármesteri hivatal előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fekete Zsigmond (b) és Varga Sándor (k) a polgármesteri hivatal előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A választási csaláshoz két dolog kell, mondja Varga: az egyik a kamujelöltek állítása, hogy azok delegáltjai befolyásolni tudják a választási bizottságból a szavazást. „Ki nem látná, hogy a 70 jelölt sok?” – mondja Varga, aki szerint családtagok, barátok, ismerősök indulnak jelöltként. Mivel a faluban nyílt szavazás van, ezért a delegáltak segítenek ilyenkor a szavazóknak, hogy ki hova húzza az X-et. Varga szerint ha ez megvan, utána fizetik ki otthon az embereket.

„Ez arról szól, hogy az embernek nincs saját döntése, mert olyan szegénység van, hogyha aznap valaki 50-100 ezer forintot ígér neki, kénytelen elfogadni

– teszi hozzá Varga. – Nem a helyi dönti el, hogy kire szavaz, hanem a delegált, ez itt így megy.”

A másik a szavazatvásárlás, a politikusok szerint ez nagyjából 50 ezer forintos ársávban mozog: „Olyannak tűnik kintről, mintha itt aranybánya lenne, pedig nem aranybánya kéne ide, hanem tisztesség és szeretet” – vágja rá egy férfi Varga mellett. „Nem igaz, hogy mi nem tudunk úgy szavazni, mint más faluban, hogy bemész, szavazol, aztán meglesz” – teszi hozzá egy másik helyi, de azt hirtelen senki sem akarja megmondani, ki és kiknek a szavazatait veszi meg.

Amíg beszélünk, az egyik jelölt, Fekete Zsigmond odakiabál a polgármesternek, hogy „minek indítottál ennyi kamujelöltet, manipulálni a magyarokat?”, majd hozzáteszi, szerinte Vavrik kezdte az egészet, nekik nem volt más választásuk, mint „utánuk menni”.

„Mindig is voltak szavazatfelvásárlások, lesznek is” – abban párttól függetlenül mindenki egyetért, hogy a választási csalás rendszere kikezdhetetlen itt. Vagy a szavazatokat veszik meg az emberektől, vagy a személyit és lakcímkártyát, ennyi jelölt mellett meg csak azt lehet csinálni, hogy „vasárnap elmennek választani az emberek, aztán másnap el lehet dönteni, hogy csalásnak gondoljuk-e”. Egy ponton odafordulok a mellettünk álló két nőhöz is, de azt mondják, ők „aztán nem beszélnek” a választási csalás témakörről. Aztán összevesznek azon, hogy a másik szavazatát megvették-e. „Még hogy nekem adtak pénzt? Hát én ha kapnék is, ennél többet kérnék” – szögezi le egyikük.

Kampányígéretek

Azt első ránézésre is nehéz megérteni, miért éri meg egy ekkora faluban úgynevezett pénzt és paripát áldozni a vezetői székért. Ebben is hamar segítenek nekem a helyiek:

aki a polgármester, az dönt az önkormányzati pozíciókról, a közmunkásokról, meg ahhoz érkezik be a támogatás a kormánytól.

Hiába nincs tiszteletdíj, ezekért megéri. Miközben a helyiek szerint nem volt még igazán olyan vezető a faluban, aki betartja az ígéreteit, hiszen a közbiztonság tragikus, nagy problémát jelent a droghasználók magas aránya, az uzsorások jelenléte, ráadásul tavaly még a templom tetejét is lelopták – sorolják. Adódik tehát a kérdés, hogy mivel tudnak kampányolni a pártok, ha nincs helyi, aki igazán elhinné az ígéreteket.

– Ha én most költöznék ide, és szavaznék, mi alapján tudnék dönteni? – fordulok kérdésemmel az időközben körém gyűlt képviselőkhöz.

– Megkeresne a három párt, te meg meghallgatnád, melyik mit mond – válaszolják magától értetődőn.

– És mit mondanának? – folytatom, de erre is hamar megjön a válasz.

– Megígérnének fűt-fát, aztán lehet, hogy nem tartanák be.

Vavrik Géza választási plakátja egy házon – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Vavrik Géza választási plakátja egy házon – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ahogy beszélgetünk, megkérdezem azt is, Tiszaburán jellemző volt-e a korrupció, mire csak legyintenek: „húúúúú, még szép”.

Miközben beszélünk, ketten összevesznek mellettünk azon, hogy az egyik „lacis”, a másik „zsigás”, de a „zsigás” is inkább „lacisnak” érzi magát, csak a „lacis” szerint nem úgy viselkedik. Ki tudná jól vezetni a falut? – vágok közbe, mire meglepő válasz jön, a harmadik polgármesterjelölt neve: „Géza és Kuka Sanyi”. Erre megjegyzem, hogy Kuka Sanyit 2019-ben elítélték szavazatvásárlás miatt. „Az akkor volt, most meg most van”, mondják ellentmondást nem tűrve.

Nemcsak ezen vesznek össze a faluban, hanem meglepő módon azon is, hogy ki a fideszes, és ki nem. „Háromfelé szakítottátok Burát” – veti oda a jelölteknek egy férfi, Varga pedig elmagyarázza: a faluban mindenki fideszesnek tartja magát. A Firosz elnöke a Fideszt támogatja, a Cikösz Sztojka Attilához, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjéhez kapcsolódik, az ORFME meg a Ciköszből vált ki. Hozzáteszi, a Ciköszről most nem tudják, létezik-e, mert hallották, hogy augusztusban belviszályok miatt lemondott a Cikösz elnöke, és egy elnökségi tag is.

„De árstopos a far-hát? Árstopos! Ez számít ebben a faluban” – magyarázza Varga a település és a kormány közti viszonyról.

A politikai hovatartozás jelzőit egyébként egészen különös eszköztárral kezelik a helyiek. Amíg ott vagyunk, lényegében minden párt képviselője megpróbálja a másik pártra rásütni, hogy az „momentumos–tiszás”, vagy esetleg kapcsolatban áll a baloldallal, tehát a Mi Hazánkkal. Az újfajta politikai univerzumban, ahol még Magyarország szélsőjobbos pártja is baloldali tud lenni, már kevésbé meglepő, hogy a kiabálás egy ponton olyan mondatokká fajul, mint hogy „ti nem vagytok Fidesz, ti a Fidesz ellentétje vagytok!”.

A helyieket aztán elfogja a rettegés, hogy csak a Tisza ne nyerjen. Teljesen kibogozhatatlanná válik a helyzet, amikor az egyik, magát fideszesnek valló képviselő elmondja, hogy ő kiállt egy Tisza-standdal még régebben a faluba, hogy kitöltesse a helyiekkel a Nemzet Hangját, mert szimpatikusak voltak neki a kérdések. Mint mondja, majdnem 200-an ki is töltötték.

Itt mindenki fideszes

„Amikor kellett a Fideszre szavazni, mindig itt voltunk, 2026-ban is itt leszünk. Ők a kormány, nyilván elvárják, hogy őket támogassuk” – magyarázza a politikai helyzetet Fehér Attila, mire Varga Sándor hozzáteszi:

„azért te is tudod jól, hogy működik ez. Úgy nem tudsz egy papírt beadni, hogy a Fidesz rá ne nézzen.”

Kisebb szóváltás alakul aztán ki köztük arról, hogy ki a valódi fideszes. Hamar kirajzolódik, hogy itt nem kampányígéretek vannak, egyszerűen az irányítja a szavazást, hogy ki kit akar a székben látni. Az ORFME-s képviselő, Fehér szerint Vavrikot kéne hagyni érvényesülni, mire a firoszos Varga megöleli őt, mondván „mi amúgy nagyon jó barátok vagyunk, csak politikai ellenfelek vagyunk”.

„Mondjuk, az kár, hogy feljelentettél” – teszi hozzá Fehér, miközben egymást ölelik.

Varga azért leszögezi, hogy azt a pert úgyis megnyeri a másik, mert neki van pénze ügyvédre.

Fehér Attila – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fehér Attila – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ahogy ezt a jelenetet hátrahagyva a helyiek felé sétálok, beszélgetni kezdünk a biciklit toló Kati nénivel is, aki szerint az vásárol szavazatot itt, aki akar, az nem érdekli. Az már jobban, hogy az önkormányzatban miért nem tudnak leülni egymással az emberek, és megbecsülni egymást. „Minket most lenéznek ezzel, ország-világ látja, milyen kiabálás megy itt. Pedig jönnének ide egy héttel később, akkor már megnyugszunk.”

Kati néni szerint itt mindenki vállalja a politikai nézeteit, de ő nem. „Én kisember vagyok, szegény ember vagyok, a biciklim is ilyen, hát akkor kiabáljak itt? Velem Tiszabura nem bír, ezt megmondom ország-világ előtt.” Hozzáteszi, most elviszi a sajtó a hírüket, csak magukat járatják le, miközben egyébként Tiszaburán szerinte béke van. Ugyanezt mondja Varga is, aki szerint „vasárnap minden kiderül, mindenki tudja, hova rakja az X-et. Aztán megnyugszunk.” Kivéve, ha kevés lesz a különbség a győztes és a többiek között – teszi hozzá.

„Akkor óvás lesz belőle.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!