Lázár első „kilobbizott” használt vonatai legkorábban 2029-ben érhetnek ide, az utolsó pedig 2035-ben

Lázár első „kilobbizott” használt vonatai legkorábban 2029-ben érhetnek ide, az utolsó pedig 2035-ben
A GTW mozaikszó a német Gelenktriebwagen (csuklós motorkocsi) kifejezés rövidítése. Ilyen vonatok érkezhetnek Magyarországra – Fotó: Dralon / Wikipédia

2651

„Van forrás, vannak jó ajánlatok, lesznek újabb motorvonatjaink!”

– írta Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken a közösségi oldalán, de azt nem említette, hogy mikor. Márpedig, ha megnézzük az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben szereplő „93 db használt GTW regionális motorvonat beszerzés” dokumentumait, azokból kiderül, hogy a szállítás véghatárideje 2035, az első 16 darab használt motorvonat pedig legkorábban 2029-ben állhat forgalomba. Az ugyanis a közzétett szerződéstervezetből szintén kiderül, hogy a MÁV-nak a svájci Thurbo vasúttársaság 93 (Stadler) GTW típusú motorvonata tetszett meg, amit a svájci cég 2026 és 2034 között von ki a tervek szerint a forgalomból, mivel új vonatokat vesznek a helyükre. A MÁV-beszerzést pedig a svájciak kivonási ütemtervéhez kell igazítani.

Iparági információink szerint egyébként a szóban forgó GTW motorvonatok regionális közlekedésre gyártott, a hazai Stadler Flirtökhöz hasonló, de azoknál kisebb és lassabb, viszont jó műszaki színvonalú járművek. Egy új motorvonat 30 éves rendelkezésreállási üzemidejéhez képest már csak körülbelül 15 éves garantált üzemidőre vásárolhatók, karbantartással együtt. Így legfeljebb akkor éri meg őket megvenni, ha legfeljebb fele árat kérnek érte.

A kivonási ütemezés mellett az is lassítja a vásárolni tervezett használt motorvonatok forgalomba állását, hogy jelentős átalakítási munka vár rájuk, hiszen a svájci vasút például más áramnemű. De a hosszú leszállítási időhöz tartozik az is, hogy ha a MÁV egy új vonattípust vásárolna, akkor a közbeszerzési eljárással, szerződéskötéssel és négy vonat/hónap gyártási ütemmel sem úszná meg 2032-33 előtt egy 93 darabos flotta forgalomba állítását. A használt GTW-k, ha a MÁV végül tényleg megvásárolja őket, főleg a nagyobb magyar városok elővárosi forgalmát fogják szolgálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!