A június elsejei bevezetés óta, vagyis szűk öt hónap alatt összesen mintegy félmilliárd forintot fizetett ki a MÁV késési biztosítás formájában az utasoknak – közölte Facebook-oldalán Hegyi Zsolt vezérigazgató, hozzátéve,
összesen több mint 760 ezer esetben kellett visszatéríteniük a jegyár felét.
Hegyi szerint „ez az összeg elmarad azoktól a számításoktól, amelyek a 2024-es főszezon késési adataira alapoztunk: a kérdéses időszak jegyárbevételének mindössze 1,3 százalékát tette ki”. Azt is írja, a késések számát és arányát mindeközben különböző beavatkozásokkal próbálják csökkenteni – így például a gyorsabb utascserét segítő szektorálás bevezetésével, illetve a nagy teljesítményű mozdonyok szolgálatba állításával.
A késési biztosítás rendszerét még januárban jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter másik kilenc, a MÁV-ra vonatkozó vállalással együtt. A rendszer lényege, hogy a húsz percet meghaladó késések után visszajár a jegyár fele, a bérleteseknek pedig több késés után jár kedvezmény a következő havi bérlet árából. A biztosítás első hónapjában egyébként 90 millió forintot kellett visszautalnia a vonatkésések miatt a MÁV-nak.