444: Momentumos időszakában többen is zaklatással vádolták az országos DPK-találkozót szervező cég ügyvezetőjét

Több forrásra hivatkozva arról ír a 444, hogy Nagy Károlyt, a Momentum korábbi politikusát, a Digitális Polgári Körök (DPK) első találkozóját szervező cég ügyvezetőjét, a kormányközeli Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetőjét többen is zaklatással vádolták korábban. Az ügyet a Momentum szexuális zaklatásokkal foglalkozó testülete vizsgálta.

Nagy Károly alapítója és két évig vezetője volt a Momentum ifjúsági szervezetének, a TizenX-nek, amelynek 14-24 év közötti fiatalok lehettek a tagjai. Közülük a lap szerint hárman tettek panaszt Nagy ellen. A 444 egyik forrása szerint jogilag a történtek a zaklatás kategóriájába eshettek. A Momentum protokollja szerint a politikus szexuális zaklatást követett el, ám ez a minősítés nem egyezik a Büntető törvénykönyv azonos nevű tényállásával. A párt szexuális zaklatásra vonatkozó protokollja a Harvard Egyetem dokumentuma alapján készült, a Büntető törvénykönyvnél tágabban értelmezve ezt a kategóriát.

Több forrás szerint Nagy két pontban sértette meg a protokollt, például kéretlenül ölelt és fogdosott másokat, illetve zaklató jelleggel keresett embereket telefonon vagy írásban. Az ügyben diákok voltak érintettek, köztük egy akkor még fiatalkorú, 17 év körüli lányt is. Az ügyet vizsgáló testület azt javasolta a Momentum Etikai és Felügyelő Bizottságának, hogy zárják ki a pártból Nagyot.

Az ügy miatt Nagy Károly párttagságát egy évre felfüggesztették és 150 ezer forintos pénzbüntetést szabtak ki rá. Nagy a beszámolók szerint az ártatlanságát hangoztatta, és szerinte a közeledése mindig konszenzuson alapult.

Rózsa András, a Momentum elnöke a 444-nek a konkrét ügyről nem nyilatkozott, de megmutatta azt a levelet, amelyet a Momentum akkori elnöksége 2021 március végén küldött Nagynak. Ebben az elnökség „nyomatékosan megkérte” Nagyot, hogy lépjen ki a pártból, mondjon le a XVIII. kerületi önkormányzati mandátumáról és az ott betöltött ifjúságpolitikáért felelős tanácsnoki megbízatásáról. Nagy Károly ezután a pártból kilépett, ám a mandátumát nem adta vissza. Rózsa András hozzátette, feljelentést ilyen ügyben kizárólag az áldozat tehet, de ezzel az érintettek nem éltek.

Nagy Károly a 444-nek azt írta, hogy 2021-ben kilépett a Momentumból, és a kilépését megelőző időszakról nem nyilatkozik. Korábban az Mfor írt arról, hogy Nagy Károly szeptember 23-a óta a DPK első találkozóját szervező cég, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség ügyvezetője. A cégnek kérdést küldtünk az ügyben, amint reagálnak, arról beszámolunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!