Három győzelem után újraindul Szegeden az MSZP-s Szabó Sándor

620

Újraindul Csongrád-Csanád 1. számú választókerületében az MSZP-s Szabó Sándor – jelentette be az országgyűlési képviselő a Facebookon. 2026-os indulása azért érdekes, mert ebben a körzetben 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is ő nyert.

„Közeledve az országgyűlési választásokhoz, egyre többen kérdezik tőlem, ugye folytatom a megkezdett munkát? Ugye készen állok az új feladatokra? Erre határozott válaszom: számíthatnak rám, eddig is megbirkóztam minden kihívással!” – kezdte Facebook-posztját Szabó.

A politikus szerint nem csupán kormányt, hanem rendszert is kell váltani, hogy „elindulhassunk egy új politikai korszak felé, amelyben egy új, összetartó országot építünk”.

Mint írta, 2014 óta háromszor legyőzte a Fideszt, most is erre készül, és csapatával készen áll a megmérettetésre. „Vidéken egyéni országgyűlési képviselőként egyedül kaptam háromszor bizalmat a szegediektől, hogy szolgáljam és hitelesen képviseljem őket. Céljaim azóta is változatlanok, elkötelezett vagyok a kormányváltás mellett!” – fogalmazott.

Szabó Sándor mellett például Hadházy Ákos is bejelentette, hogy a kerületében újra nekifut a választásnak egyéniben, miközben a Tisza Pártnak az a szándéka, hogy minden választókerületben indít jelöltet. Azóta már az is kiderült, hogy a 106 egyéni választókerületben kikből lehetnek majd a Tisza Párt jelöltjei a 2026-os választáson. Szabó választókerületében Mágori Krisztina, Szigeti Balázs és Stumpf Péter közül kerül majd ki a Tisza végleges jelöltje.

A másik vidéki választókerület, ahol a legutóbbi országgyűlési választáson az ellenzék nyert, Pécs volt. Mellár Tamás, a választókerület országgyűlési képviselője viszont úgy döntött, nem indul el a jövő évi választásokon, hogy ezzel a Tisza Pártot segítse.

Mellár nem az első politikus az ellenzéki térfélről, aki hátrébb lép, hogy a Tiszának esélyt adjon. A momentumos Hajnal Miklós március 26-án jelentette be, hogy nem indul újra Budapest 3. számú választókerületében. Párttársa, Tóth Endre május 12-én követte a példáját, ő Budafok-Budatétényben szerzett 2022-ben mandátumot. Júniusban a Momentum is bejelentette, hogy nem indul a választásokon.

A Momentumon kívül is voltak aktív képviselők, akik hasonlóan döntöttek. A Szikra Mozgalomhoz tartozó független képviselő, Jámbor András június 19-én közölte, hogy nem fog újraindulni Józsefvárosban és Ferencvárosban. Furcsa eset volt a DK-s Várkonyi Zoltáné, aki Kecskeméten jelentette be visszalépését már azután, hogy a párt bejelentette őt 2026-os jelöltjeként. A DK később közölte, nem visszalépés történt, a párt döntött Várkonyi lecserélése mellett gyenge teljesítménye miatt.

A választási rendszer sajátosságai miatt egy nagy tömbnek nagyobb esélye van a Fidesz–KDNP-vel szemben, emiatt fogott össze az ellenzék a 2022-es választás előtt is. A Tisza Párt pedig a kormánytól független intézetek körében stabilan vezet a felmérésekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!