A Tisza sportpolitikusa: A támogatások mértékével egyetértek, azzal van bajom, hogy mennyi tűnik el a sportvezetők és a holdudvar zsebében

546

„Értem, hogy a sport – különösen a futball – jelentős összegeket kap, de én nem a sportkiadások csökkentésében látom a kiutat. A támogatások mértékével egyetértek, azzal van bajom, hogy ebből mennyi tűnik el a sportvezetők és a holdudvar zsebében” – mondta a hvg360-nak adott interjújában Kulcsár Krisztián, a Tisza Párt sportpolitikusa.

A világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes magyar párbajtőrvívó Kulcsárt – aki korábban a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is volt – a párt egyéni képviselőjelölt-jelöltként is indította Budafok-Tétényben, a szavazatok 42 százalékával jutott tovább a második fordulóba. Kulcsár elmondása szerint kormányzati pozíciót is szívesen vállalna, ha felkérnék rá, de szerinte többen is vannak a munkacsoportban, akik alkalmasak lennének rá.

Kulcsár szerint meg kell hagyni a látvány-csapatsportágak utánpótlás-fejlesztésére fordítható 125 milliárd forintos tao-támogatást. Szerinte a sport nemzeti érték, az utánpótlássportot pedig eredmény nélkül is támogatni kell, sőt, növelni is kell az erre fordított összeget – emellett nem csak a csapatsportágakra kellene korlátozni.

Fontosnak tartja, hogy megmaradjon a kiemelt támogatás, de azt is, hogy ezeket az összegeket transzparensen osszák szét az egyesületek között és felszámolják a visszaéléseket. „Már az is komoly előrelépés lenne, ha nem tao-pénzből utaztatnának embereket a Békemenetre, ha lennének valódi következményei annak, hogy a teniszszövetségnél eltűnt 11 milliárd forint, vagy ha nem uszodában rendeznénk ökölvívó-, az MVM Dome-ban pedig úszó-világbajnokságot” – mondta Kulcsár.

Kulcsár szerint az ellene indított karaktergyilkosságnak köszönhető, hogy elvesztette a bizalmi szavazást a MOB elnökeként. Azt mondta, nem kereste a konfliktusokat, de bizonyos határokat meg kellett húznia, ez okozta a politikai nyomásgyakorlást. „Következetesen elutasítottam az olyan, nyilvánvalóan egyéni érdekeket szolgáló kéréseket, mint hogy a MOB támogassa Rogán Cecília Fitbalance-vállalkozását. Ugyanígy nemet mondtam arra is, hogy Szöllősi György projektjeit támogassuk, és ellenálltam Mészáros Lőrinc embereinek, akik egyre agresszívebben próbálták kierőszakolni, hogy a MOB bontsa fel a majdnem nyolcvanéves Adidas-partnerséget, és álljon át a 2Rule-ra.”

Azt is mondta, hogy a Budapest Olimpiai Mozgalom egyik alapítójaként szeretne egy olyan országban élni, „amelyik legalább arra képes, hogy pályázzon egy olimpiára”, de egyelőre nincs is miről beszélni, nincs javaslat az asztalon.

A hvg360 interjúját itt tudja teljes terjedelmében elolvasni, márciusban pedig mi is beszélgettünk Kulcsár Krisztiánnal, többek között arról, jó kezekben van-e a magyar sport, és ki valójában a sportminiszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!