40 millió forintot kap, aki elárulja, mi történt a 2002-ben eltűnt Radics családdal

40 millió forintot kap, aki elárulja, mi történt a 2002-ben eltűnt Radics családdal
Radics Attila – Fotó: Police.hu

Nyolc nappal azután, hogy a Telex megírta, sajtótájékoztatón erősítette meg a rendőrség, hogy a múlt héten őrizetbe vettek olyan személyeket, akik a veszprémi éjszakai élet egykori ismert figurájának, Molnár Péternek az 1997-es meggyilkolásával gyanúsítanak.

A halálakor 33 éves Molnár Pétert a 1997. augusztus 13-án robbantották fel a Balatonalmádi és Szentkirályszabadja közötti úton, amikor éppen egy Nissan Patrol típusú terepjáróban utazott egy barátjával, N. Krisztiánnal. A Balaton felé tartottak, már majdnem Balatonalmádinál jártak, amikor az autó felrobbant. N. Krisztiánt a robbanás szabályosan kirepítette a kocsiból, életveszélyesen megsérült, de túlélte a merényletet.

Molnár Péternek leszakadtak a lábai, és mire a mentősök negyedóra múlva a helyszínre értek, meghalt. N. Krisztiánt hiába hallgatták ki, fogalma sem volt róla, ki és miért akarhatta megölni a barátját. (A Molnár elleni merényletről részletesen ebben a cikkben írtunk.)

A kilencvenes években Veszprémben és környékén mindketten ahhoz a bandához tartoztak, amelynek a vezéralakja a Veszprémi Jimmy néven ismert Gy. László volt. Ahogy korábban már írtuk, Jimmyék köre ellenségként tekintett a veszprémi éjszakai életben akkoriban rendkívül erősnek számító Molnár Péterre. Ugyanakkor amikor 2010 után a rendőrség újra elővette a kilencvenes évek megoldatlan alvilági leszámolásának ügyét, és felröppentek a pletykák arról, hogy Jimmynek köze lehetett Molnár meggyilkolásához, egy veszprémi portálnak tagadta, hogy ő állt volna a merénylet mögött.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Ezen elhangzott, hogy összesen hat embert gyanúsítanak a Molnár elleni merényletben. Közülük három embert múlt héten vettek őrizetbe: a 64 éves T. Tibort Ajkán, a 49 éves B. Rolandot Balatonalmádiban, de Budapesten is őrizetbe vettek egy embert, az 54 éves S. Lajost.

A többi gyanúsított közül volt, akit más ügyből kifolyólag már korábban letartóztattak, egy ember pedig éppen a szabadságvesztését tölti. A gyanúsítottak között van az alvilágban Veszprémi Jimmyként ismert Gy. László, valamint az 53 éves B. Ferenc és az 54 éves B. László is.

A rendőrség szerint T. Tibor és Gy. László 1997 nyarán döntött arról, hogy megölik Molnár Péter. Egyrészt azért, mert át akarták venni az érdekeltségeit, másrészt nem szerették őt és attól is tartottak, hogy egy folyamatban lévő rendőrségi eljárásban esetleg terhelő vallomást tesz rájuk. A rendőrség szerint T. Tibor és Gy. László szerezte be a robbanószert, majd B. Rolandot és B. Ferencet bízták meg a végrehajtással. Az eredeti terv az volt, hogy az otthonában lelövik, ebben S. Lajos segítette őket, ám ez a terv meghiúsult, ezután döntöttek a robbantás mellett. A rendőrök szerint Molnár halálának napján, hajnalban szerelték fel az autójára a bombát, ami a tervek szerint reggel robbant volna, de nem részletezett okok miatt végül délután lépett működésbe.

Az a rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a bíróság elrendelte a múlt héten elfogott gyanúsítottak letartóztatását, de egy személy közülük bűnügyi felügyelet alá került. Úgy tudjuk, hogy ő a Budapesten elfogott, az alvilágban Tompa becenéven ismert S. Lajos, aki ezek szerint a robbantásos merényletben már nem vett részt.

Hiripi Gábor alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Szolgálat Életvédelmi és Célkörözési Főosztály főosztályvezetője a Telexnek az eljárás jelenlegi szakaszában nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a gyanúsítottak közül ki, milyen vallomást tett, így azt sem árulta el, Veszprémi Jimmy tett-e beismerő vallomást emberölési ügyben. Arról sem árult el információt, hogy született-e alku a Molnár Péter elleni gyilkosság nyomozása során valamelyik gyanúsítottal vagy sem. Azt sem kívánta megosztani a nyilvánossággal, hogy T. Tibor és Gy. László a rendőrség szerint kitől szerezhette be a bombát. (Ez azért lehet lényeges, mert Gy. László ebben az időszakban már kapcsolatban állt a Portik Tamás-féle körrel, akiknek ekkor már dolgozott az a Jozef Roháč szlovák bérgyilkos, aki az Aranykéz utcai robbantást is elkövette 1998 nyarán.)

Úgy tudjuk, hogy Veszprémi Jimmy kisebb súlyú ügyekben tett vallomást, de emberölési ügyben nem. Információnk szerint ugyanakkor a gyanúsítottak közül B. Ferenc beismerő vallomást tett a Molnár Péter ellen elkövetett ügyben.

Bűnözői körökből származó információnk szerint a kilencvenes években Veszprémben aktív szervezett bűnözőknek közük lehetett egy veszprémi fiatal, Komjáthy László eltűnéséhez. Az ezzel kapcsolatos kérdésünkre az alezredes elmondta, hogy ebben az ügyben is nyomozás folyik. Arra a kérdésünkre, hogy lehet-e Komjáthy eltűnéséhez köze a Molnár elleni merényletben gyanúsított emberekkel, Hiripi Gábor közölte: ezt még nem tudja megmondani, de lehet összefüggés.

A sajtótájékoztatón egy másik, máig megoldatlan ügy, a 2002. január 23-án a Pest megyei Tárnokról eltűnt(etetett) Radics család is szóba került. A rendőrség most először utalt rá, hogy a család egy alvilági leszámolás áldozata lehetett. Egyúttal 40 millió forintos nyomravezető díjat ajánlottak fel annak, aki információkkal tud szolgálni a bűncselekménnyel kapcsolatban.

Ahogy arról egy cikkünkben korábban részletesen írtunk, a szomszédok közül senkinek sem tűnt fel, amikor 2002. január 23-án délelőtt a 35 éves Radics Attilát, a férfi élettársát, a 37 éves Bihon Lászlónét és a mindössze hároméves Sára nevű lányukat elvitték a tárnoki családi házukból. Így azt sem tudja senki, hogy az akkor eltűnt családtagokat élve vagy holtan, és egyáltalán kik vitték el aznap az otthonukból. Eltűnésüket az iskolából kora délután hazatérő nagyobbik gyerek, Fanni vette észre, aki a szüleit és Sárát nem, csak az emeleten síró nyolc hónapos testvérét találta otthon.

Az ügy érdekessége, hogy Radics Attila a kilencvenes évek egyik ismert alvilági figurájának, Portik Tamásnak az emberei közé tartozott. Nevét a rendőrség összefüggésbe hozta az 1999 áprilisában Tahitótfalun elkövetett, Seres Zoltán elleni merénylettel.

A Radics család ügyében emberölés miatt 2012-ben indított nyomozást négy évvel később felfüggesztették, de az nyilvánvaló volt már akkor is, hogy a nyomozók ezt az ügyet is fel akarják deríteni. A rendőrök ráadásul sok mindent kiderítettek, így azt is, ki az az öt ember, aki részt vehetett egykori barátjuk és két családtagja megölésében, de állítólag azt az autót is megtalálta a nyomozó hatóság, amivel Radicsékat elszállították. Sőt, azt is tudni vélik, ki látta utoljára élve a férfit. A nyomozásban az hozna fordulatot, ha ebből a társaságból valaki végre beszélni kezdene.

A Telex információja szerint a Radics család eltűnésének ügyében a rendőrök előtt képbe került egy F. István nevű férfi, akit Portik köreiben Vércse néven is emlegettek. Bujkálása idején Portiknak F. István és csapata segített, például különféle találkozók megszervezésében, így életszerű, hogy ha Radicsék eltűnéséhez Portikéknak bármi közük van, akkor arról F. István tudomással bír.

Utóbbi verziót erősítette, hogy a rendőrség korábban kapott egy névtelen bejelentést arról, hogy F. Istvánnak és Portik egy másik bizalmasának köze van a család eltüntetéséhez. Ám hiába kérdezték ki a két férfit, ők semmit sem mondtak. F. István annyira nem volt együttműködő, hogy a rendőröknek még azt sem volt hajlandó elárulni, mit csinált Radicsék eltűnésének a napján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!