Meghalt Kenedi János

Meghalt Kenedi János
Kenedi János a Mágnesszalag, dossziétörvény című konferencián a Nyílt Társadalom Archívumban 2010-ben – Fotó: Kovács Tamás / MTI

78 éves korában meghalt Kenedi János író, műkritikus, Budapest díszpolgára, a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék egyik vezető alakja – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.

Kenedi János szervezője volt a magyar társadalom problémáiról rendezett 1985-ös monori konferenciának, valamint az 1956-os forradalomról 1986-ban megszervezett illegális konferenciának. Előkészítette Bibó István összes munkáinak kiadását. A rendszerváltás éveiben a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja, a Szabad Demokraták Szövetsége elvi nyilatkozatának egyik megfogalmazója, a Nyilvánosság Klub ügyvivője volt. 1990-től az 1956-os Intézet tudományos munkatársa volt. 2007 és 2010 között az állambiztonsági iratok levéltárba való átadását vizsgáló bizottság vezetője volt.

„Ő őrizte azt a töltőtollat, amivel a főpolgármesteri eskümet aláírtam. Bibó István tulajdona volt, halála előtt Jánosnak ajándékozta, tőle jutott hozzám. Miként maga Bibó is Kenedi János által jutott el a magyar szellemtörténet rendíthetetlenjei közé. Kenedi János pedig egész életében tartotta magát ahhoz, amit Bibó úgy fogalmazott: »a hatalom demoralizál, a hatalom igazolásra szorul, a hatalomgyakorlás csak valamilyen morális célja révén kaphat igazolást, nyerhet felmentést«” – fogalmazott Karácsony.

A főpolgármester szerint Kenedi a rendszerváltozás előtt a demokratikus ellenzék egyik vezéralakjaként küzdött a diktatúra ellen, a rendszerváltás után pedig azért, hogy a diktatúra titkai ne legyenek a demokrácia titkai is. „Nem rajta múlt, hogy ez nem sikerült. Akinek fontos a szabadság, akinek fontos a demokrácia, annak Kenedi János erkölcsi mérce és kiindulópont, és az marad mindörökre már” – írta Karácsony.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!