Szijjártó Péter büszkén bejelentette: idén 8,5 millió tonna kőolaj és 7 milliárd köbméter gáz érkezett Oroszországból
„Idén eddig 8,5 millió tonna kőolaj és több mint 7 milliárd köbméter földgáz érkezett Oroszország irányából” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szerinte ennek az energia-együttműködésnek a fenntartása Magyarország alapvető nemzeti érdeke, és feladása alapvetően ellentétes lenne a magyar nemzeti érdekekkel.
Azt is mondta, hogy a hosszú távú garancia Magyarországon a rezsicsökkentésre a Paksi Atomerőmű új blokkjainak megépítése. „Itt most először áll elő egy olyan helyzet az elmúlt évek összevetésében, hogy sem európai, sem amerikai szankciók nem hátráltatják az építkezést, és minden magyarországi engedély is rendelkezésre áll.” Szerinte Pakson „gőzerővel zajlik a munka”, például az első betonöntés előkészületei, amelyre a tervek szerint február 5-én kerül sor.
A magyar kormány szereti hangoztatni, hogy az ország képtelen reálisan leválni az orosz gázról és olajról. Az EU-ban valójában már csak két ország vesz még mindig orosz kőolajat: Magyarország és Szlovákia, ráadásul elvileg a Barátság vezetékre vonatkozó amerikai szankciómentességgel. (Bár ennek hivatalos nyoma még mindig nincs az illetékes amerikai hatóság részéről, Szijjártó Péter és a Mol szerint is érvényben van.)
Korábban többször írtunk arról, hogy az orosz kőolaj árelőnye miatt a Mol és a magyar kormány számára megéri fenntartani ezt az importforrást, amíg csak lehet. A magyar autósok azonban ma már semmilyen előnyt nem élveznek az orosz olaj alacsonyabb árának köszönhetően, hiszen 2023 óta az üzemanyagárak tartósan az uniós átlag felett vannak, és drágább itthon tankolni, mint a hasonló helyzetű cseh vagy osztrák piacokon. A Mol extraprofitjának nagy részét különadók formájában pedig az állam elvitte, és a kormány jövőre már eleve jóval kevesebb ilyen bevétellel számol – vagyis az orosz olaj megtartása nem jelent érdemi költségvetési előnyt. A kormány számára pénzügyileg kezelhető lenne az orosz olajról való leválás, mivel a Mol nyereségének csökkenése legfeljebb tízmilliárdos nagyságrendű adóbevétel-kiesést okozna, miközben az ellátásbiztonság egyéb forrásokból is fenntartható. Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Az orosz energiafüggőségünk földgáz esetében addig volt igaz, amíg nem épültek meg a határkeresztező vezetékek. Rövid távon bizonyos mértékű függőség – ha eltekintünk attól, hogy az orosz kőolaj helyettesíthető más forrásból származó, azzal lényegében azonos minőségű olajjal – a kőolajra is fennáll addig, amíg a Dunai Finomítóban szükséges beruházások nem készülnek el.
A paksi atomerőmű fűtőelemei esetében addig volt ez így, amíg nem találtak más gyártót – az államnak azonban van már szerződése a francia Framatome-mal és az amerikai Westinghouse-zal is a fűtőelemek importjára. Az viszont tény, hogy az építkezés orosz hitelből, orosz technológia alapján zajlik az új reaktorok esetében is.