
Ez itt a Szájkarate 2025-ös kiadása, amiben az év legikonikusabb mondatát keressük.
Az előző fordulóban Novák Katalin és Varga Judit csaptak össze, a „Pokoli másfél évem volt” nyert, az jut tovább a következőbe. Most pedig jöjjön az újabb összecsapás!
„Egy szatyor fing” vs. „Ez egy lepkefing”
„Tehát hogyha énrólam azt lehet mondani, hogy én egy szatyor fing vagyok, már bocsánat, vagy a választópolgárokról azt lehet mondani, hogy büdös szájúak, hogy európai parlamenti képviselőkről azt lehet mondani a közbeszédben, hogy agyhalottak, akkor ugye ez a közbeszédnek egy meghatározott stílusát képviseli.” – Sulyok Tamás
Március harmincegyedikén az a furcsa rengés, amit Magyarországon érezni lehetett, az az volt, hogy ahogy újságírók százai szorítják ökölbe a kezüket, és próbálják nem leírni azt a címet, hogy „Magyarország köztársasági elnöke: Egy szatyor fing vagyok”. Sulyok Facebook-posztjában ugyanis egyből magára húzta, mit magára húzta, gyakorlatilag magára öntötte azt a szófordulatot, amit még Tóta W. Árpád írt le róla – a mondat második fele pedig Magyar Péter különböző nyilvános és nem nyilvános megszólalásaira utalt, alig két héttel Orbán Viktor poloskázós ünnepi beszéde után, amit tulajdonképpen reakció nélkül hagyott. A szatyor fing pedig szállt tovább a szélben, a Momentum is a köztársasági elnök fejéhez vágta az eposzi jelzőt.
„Mindannyian érezzük, hogy ez egy lepkefing.” – Gulyás Gergely
A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem arról híres, hogy nagyon elengedné magát a kormányinfókon. Talán szökőévente egyszer mond olyat, amibe még ő maga is belepirul, és idén májusban pont ez történt. Ekkor Magyar Péter még a hangfelvételes korszakát élte, és ekkor épp egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra, amin Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, szakítanak az addigi béketevékenységeikkel, és átállnak „a háború felé vezető út nulladik fázisára”. Magyar ezt a Fidesz őszödi beszédének nevezte, de a kormány (és az emberek) ingerküszöbét mégsem ütötte át vele. Gulyás egyébként ezt a mondatot azzal folytatta, hogy „itt nem történt semmi. Egy honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a katonáknak meg kell védeni az országukat. Ezt ki más mondaná, ha nem ő. Ráadásul amit mond, az szerintem egy közvetlen háború fenyegetettségében magától értetődő és helyes. Nemhogy nincs ügy, nevetséges”.