A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat a myxoma vírus miatt Békés vármegyében, írja az MTI. A myxomatózist jellemzően szúnyogok és más vérszívó rovarok terjesztik. Legszembetűnőbb tünetei a gócos elváltozások a fejen és a végtagokon, valamint a szem és az orr körül, a kötőhártya-gyulladás, továbbá az ivarszerv és a végbélnyílás ödémás kitüremkedése. A betegség emberekre nem veszélyes.
Boros Ferenc, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének főtitkára azt mondta, hogy a myxomatózis nyár végén, Sopron környékén jelent meg Magyarországon. Ausztriából, Burgenlandból terjedt át, ahol tavasszal igazolták a jelenlétét. Magyarországon már Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Békés vármegyében is jelen van.
Utóbbi helyen is jellemzően szigetszerű a megjelenése, egy békésszentandrási vadászaton például 1527 elejtett egyedből egy sem volt fertőzött, míg Dévaványán az 1080 mezei nyúl 80 százaléka mutatta a tüneteket. Minden négy, Magyarországon elejtett mezei nyúlból három Békés vármegyéből származik.
Boros Ferenc azt mondta, hogy nincs elég hatékony oltószer a betegség ellen, az immunitás mindössze körülbelül 6 hónapig tartható fenn, így a vakcinázás nem megoldás. Az aktív immunizáláshoz viszont 5-7 évre van szükség.
A vírus azért terjedhetett el, mert a főként az Alföldet érintő aszály miatt kevés volt a vitamindús zöld növényzet, emiatt a nyulak immunrendszere is legyengült. A járvány megfékezésére megoldás lehet a megfelelő, lédús takarmány kijuttatása, illetve ha szétszórtan tartják az állományt, hogy ne tudják átfertőzni egymást.
Békés vármegyében több olyan vadásztársaság van, amely árbevételének 80-90 százaléka a mezei nyúl befogásából és eladásából származik, őket érzékenyen érinti a betegség megjelenése