Ukrán pénzszállító: a hatóságnak 60 napja van lezárni a nyomozást
Gulyás Gergely a kormányinfón a Telex kérdésére arról beszélt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatósági eljárást indított az ukrán pénzszállítók ügyében, és az ehhez kapcsolódó törvény alapján a hatóságnak 60 napja van lezárni a nyomozást, és ezen időn belül derül ki az is, hogy a lefoglalt pénzt visszaszolgáltatják-e.
A miniszter arra a kérdésre is reagált, hogy miért engedték el gyorsan az érintett személyeket. Azt mondta: feltételezése szerint azért utasították ki őket ilyen rövid idő alatt, mert az ukrán szolgálatokhoz köthetők lehettek.
Arra ugyanakkor nem adott egyértelmű választ, hogy miért nem kaptak megfelelő jogi védelmet és konzuli segítséget az elfogott ukrán állampolgárok. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a vizsgálat még folyamatban van, és az érintetteknek lehetőségük van panaszt tenni, ha úgy érzik, hogy sérültek a jogaik.



