Orbán azt mondta, intellektuális gondot okoz neki az iráni helyzet nyomon követése
Orbán Viktor miniszterelnök és Nógrádi György kormányközeli biztonságpolitikai szakértő volt a vendég a Patrióta műsorában, többek között az iráni háborúról is beszélgettek. Orbán nemrég még azt mondta: lehet, hogy Trump békét indított el Irán megtámadásával, nem is háborút, most viszont arról beszélt, hogy nem érti az amerikai elnököt.
„Nekem is okoz intellektuális gondot is az egész helyzet nyomon követése és a lehetséges forgatókönyvek beazonosítása” – mondta a miniszterelnök. Azt is hozzátette, hogy őt nem az érdekli, kinek van igaza, és kinek nincs, hanem az, hogy milyen következményei lesznek az egésznek Magyarországra.
„Ehhez meg kéne értenem azt, hogy mit is jelent a győzelem” – mondta. Szerinte az amerikaiak folyamatosan bejelentik, hogy győztek, és katonai értelemben erőfölényük is van, ami győzelemnek tekinthető, de az irániak továbbra is képesek kárt okozni.
„Most már ugye lövik az energialétesítményeket is, az irániak is lövik. A Katarnak okozott kár nemcsak abból áll, hogy a világ legnagyobb LNG-termelőhelye megsérült, hanem ha jól értettem, amit Brüsszelben most tanultam, 4 és fél év a helyreállítás. Tehát nem átmenetileg kiesett egy kapacitás a világ földgázellátásából, hanem 4 és fél évre esett ki” – mondta Orbán.
„Azt kéne megértenünk, hogy ha katonai győzelem is van amerikai-izraeli oldalról, ez mit jelent a valóságban?” – tette fel a kérdést. Ő attól tart, hogy ez nem jelent majd semmi jót, mert az iráni képesség, hogy az olaj- és gázkészleteket elzárják a világtól, az fennmarad.



