Ukrán pénzszállítók ügye: előállt a NAV egy videóval, csakhogy az ukránok ügyvédje szerint az 2023-as, és nincs köze az elfogott szállítmányhoz

Kizárólag frissen nyomtatott euró és dollár volt azokban a pénzszállító autókban, amiket március elején megállítottak a TEK kommandósai Magyarországon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mely sajtóközleményben számolt be az ukrán pénzszállítók ügyében általuk megismert legfrissebb részletekről.

A NAV szerint ezek a bankjegyek korábban nem kerültek forgalomba. Azt is megállapították, hogy „az eurót az olasz jegybank nyomtatta”, továbbá hogy „a szállítások hátterében az ukrán Oshadbank mellett egy lengyel és egy gibraltári bank is fellelhető”.

Közölték azt is, hogy előterjesztést tettek a főügyészség felé ún. európai nyomozási határozat kibocsátása iránt Ausztria és Lengyelország felé.

A NAV állítása szerint a nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, hogy a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, „a páncélozott autóban szállított 40 millió dollár és 35 millió eurónyi készpénz, valamint 9 kilogramm aranytömb eredete és felhasználása is bűncselekményt vethet fel”.

Ennek alátámasztására a hivatal közzétett egy felvételt a YouTube-on. Ezen az látható, amint egy vécében valaki papírokat tölt ki jó hangulatban. A NAV ehhez képest úgy fogalmaz, hogy „a felvételen a gyanú szerint a pénzszállításokat felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy a szállítás során egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisít, társai pedig korrupciós pénzről beszélnek”.

Arról, hogy a felvétel mikor és hol készült, illetve hogyan került a NAV-hoz, kérdéseket küldtünk a hivatalnak.

A hivatal egyúttal visszautasította, hogy a nyomozó hatóság a büntetőeljárás során nem a törvények szerint járt volna el, és közölték, hogy „minden nyomozati cselekménnyel kapcsolatban videó dokumentáció is készült, amelyeket az eljárás során a hatóság a vonatkozó jogszabályok szerint kezel”.

Megkerestük a NAV legújabb közleménye miatt az ukrán bank jogi képviseletében eljáró ügyvédet is, aki sajtóközleményben reagált a NAV-állításokra. A sajtóközleményből kiderül, hogy szerintük a NAV bankjegyekre vonatkozó megállapításai „nem alapozzák meg a pénzmosás egyszerű gyanúját sem a nyomozás során, mindezek nemzetközi pénzügyi tranzakciókat képeznek”.

Az európai nyomozási határozat iránti kérelem szerintük pusztán időhúzás, „a nyomozás eredménytelenségének teljes beismerése”.

A fenti videóról azt közölték, hogy:

„A közzétett videófelvétel 2023-ban készült, semmilyen kapcsolata nincs az elfogott szállítmánnyal, és a legénység kihallgatásakor fel sem merült ilyen kérdés a hatóság részéről. A videófelvételen, amennyiben az valós, nem hangzott el bűncselekmény elkövetésére való utalás. A videó helyszín, időpont és a jelenlévő személyek megjelölése nélkül nem más, mint a nyomozó hatóság kommunikációs figyelemelterelése, amely büntetőjogi felelősség megállapítására vagy akár egyszerű gyanú közlésére is alkalmatlan.”

Az ukrán bank jogi képviseletét ellátó dr. Horváth Lóránt ügyvédi iroda szerint a kormányrendelet hatályba lépésétől kezdődő közel egy hónap alatt sem kaptak sem érdemi bizonyítékot, sem gyanúsítást, és továbbra sincs válasz arra, „milyen jogalapon tartja magánál a magyar állam a vagyont, és mi volt az oka a pénzszállítók jogellenes fogvatartásának, kiutasításának és a velük szemben alkalmazott embertelen
bánásmódnak”.

A TEK kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az ügyészség szerint egy feljelentés nyomán cselekedtek így. Az ukrán pénzszállítók ügyvédje később egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a rajtaütésen – a jegyzőkönyvvel szemben – csak a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben.

Az ukránok ügyvédje és a pénz fogadója, az ukrán Oscsadbank jogásza, illetve a pénzt küldő osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, amit Ausztriából Ukrajnába akartak eljuttatni a pénzszállítók.

A magyar kormány és propagandája néhány nappal később azt kezdte el kommunikálni, gond volt a szállítmánnyal, pénzmosás történhetett, illetve hogy a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek – de ezekre a vádakra és sejtetésekre ez idáig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. Március 10-én rendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.

Laczó Adrienn, a pénzszállítókat védő ügyvédi iroda, a dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda egyik partnere korábban a Telexnek azt mondta: fordított símaszkban, bilincsben vitték el az ukrán pénzszállítókat a magyar hatóságok.

Legutóbb arról beszélt a 444.hu-nak, hogy szerinte az ukrán pénzszállítók elleni eljárás olyan sok ponton sért mindenféle jogszabályt és több alapjogot is, hogy döbbenten áll az előtt, hogy ezt bevállalták. „A mai napig nem láttunk lefoglalási határozatot, akár a NAV-tól, akár más hatóságtól, amivel ezt a pénzt, illetve a teljes szállítmányt visszatartották volna. Azért nem láttunk ilyet, mert nem is létezik” – mondta.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!