Szijjártó Péter szerint ha nem hívja föl az iráni külügyminisztert, Magyarország terrorcélpont lehetett volna
Ismét jól látszik, hogy az emberek mindig számíthatnak arra, hogy a szuverén nemzeti kormány megvédi Magyarországot, ahogy az történt 2024-ben is, amikor hazánk nagyon közel állt ahhoz, hogy a Hezbollah terrorista szervezet célpontjává váljon – így reagált Szijjártó Péter a Washington Post szerdán megjelent cikkére. Az amerikai lap azt írta, 2024 szeptemberében, a Hezbollah csipogóinak felrobbantása után Szijjártó telefonon bizonygatta az iráni külügyminiszternek, hogy Magyarországnak semmi köze a libanoni terrorista csoport elleni támadáshoz és azt mondta Abbász Aragcsinak, „mindig állok a szolgálatára”.
„Kiderült, hogy külföldi titkosszolgálatok folyamatosan hallgatták le a telefonhívásaimat, és most ezeket nyilvánosságra is hozzák. Nyilván azzal a céllal, hogy befolyásolják a magyarországi parlamenti választás eredményét” – írta Szijjártó, ezzel arra reagálva, hogy a Washington Post a telefonbeszélgetésről készült kormányzati leiratra hivatkozva írta cikkét, és azt is állította, hogy a leiratot egy nyugati titkosszolgálat hitelesítette. Szijjártó ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a Washington Post forrásai hitelesek.
A beszélgetésről azt mondta, arra azért volt szükség, mert tisztázni kellett, hogy Magyarországnak nem volt köze a Hezbollah elleni támadáshoz, mert a miniszter szerint „nagyon közel voltunk ahhoz, hogy Magyarországot terrortámadások célpontjává tegyék”.
„Ha ezt a tisztázást nem tettük volna meg, csak a Jóisten tudja, milyen terrortámadások történhettek volna Magyarországon,”
„de ebből a hívásból is látszik, hogy Magyarország kormányára, a szuverén nemzeti kormányra a magyar emberek számíthatnak, mi mindig megvédjük Magyarországot, mindig megvédjük a magyar emberek biztonságát” – írta Szijjártó közleményében.
A Washington Post cikkének megjelenése után megkérdeztük kérdéseket küldtünk a minisztériumnak, többek között arra is kíváncsiak voltunk, hogy az, hogy a magyar külügyminiszter segítséget ajánlott Iránnak, nem megy-e szembe a magyar kormány Izraelt és az Egyesült Államokat támogató politikájával. Erre közleményében nem reagált a külügyminiszter.