Fagyos hajnalok és kisebb záporok is jönnek a napokban, de a hosszú hétvégére visszatér a napos idő

Hétfőn délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, napközben jórészt napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől ismét egyre több fátyolfelhő érkezik, írja előrejelzésében a HungaroMet. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható, késő estére pedig 4 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Kedden főleg az ország délnyugati részén megvastagodik a felhőzet, arrafelé záporok is előfordulhatnak. Estétől északira fordul, és több helyen megélénkül a szél, délután 16–22 fok várható.

Szerdán már valamivel hidegebb és szeszélyesebb időre lehet számítani. Az ország délnyugati részében egyre többfelé lesz eső, az északias szelet nagy területen erős, északkeleten viharos lökések kísérik majd. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de az északi határ közelében fagyhat is. A maximum 12 és 18 fok között alakul.

Csütörtökre pár fokkal tovább csökken a hőmérséklet, de csapadékra nem kell számítani, a hosszú hétvégére pedig úgy tűnik, visszatér a napos idő, 20 fok körüli maximumokkal.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!