Meggyanúsították Sára Botondot 70 ezer forint értékű bor elfogadása miatt az Orbán Áront érintő ügyben

Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés gyanújával indult büntetőeljárás Sára Botond főispán ellen, aki a Központi Nyomozó Főügyészség szerint 70 ezer forint összértékű bort fogadott el egy munkaerőkölcsönzéssel kapcsolatos ügyben.

A Telex érdeklődésére a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy további bizonyítékok beszerzése érdekében ma több helyszínen kutatásokat és lefoglalást végzett, tanúkat hallgatott ki és korrupciós bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjével. Sára Botond szabadlábon védekezik.

Ez annak az ügynek a legújabb fejleménye, aminek a részleteit még a Telex tárta fel tavaly nyáron.

Bár már akkor folyamatban volt egy nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészségen, de láthatóan csigalassúsággal haladt. A választás utáni héten azonban hirtelen érdemi lépéseket tettek az ügyészek: Orbán Viktor öccsének, Orbán Áronnak a két társát őrizetbe vették, a bíróság később a letartóztatásukat is elrendelte.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy az ügyben korábban közölt gyanúsítások szerint egy munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó kft. ügyvezetője elhatározta, hogy cégét minősített foglalkoztatóvá minősítteti, hogy így a munkavállalási célú tartózkodási engedélyeket egyszerűsített eljárásban intézhesse el.

A gyanúsított ezen tervét társai támogatták, mivel papíron rajta keresztül akarták a külföldi munkavállalókat Magyarországon foglalkoztatni. A főügyészség szerint a gyanúsítottak korrupciós kapcsolatba akartak lépni a döntésre jogosult vezetővel, hogy a kft. mindenképpen elérje a minősített foglalkoztatói státuszt. 2023 második felében ezért közvetítőn keresztül felkeresték a kormányhivatal hivatalos helyiségében Sára Botondot. Ő Budapest Főváros Kormányhivatalát 2020 januárjától kormánymegbízottként, majd 2022 júliusától főispánként vezette. Sára arra utasította az ügyben eljáró hivatalos személyeket, hogy vegyenek részt a megbeszélésen.

A megbeszélés után a kormányhivatal a céget minősített kölcsönbeadóként – határozatlan időre – nyilvántartásba vette. A jogszabályi változásokra tekintettel a felek között később további egyeztetésekre is sor került.

A megalapozott gyanú szerint Sára Botond főispán a személyes találkozók során – a működésével kapcsolatban, jogtalan előnyként – a gyanúsítottaktól több üveg, közel 70 ezer forint összértékű bort fogadott el, ami vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének minősül. A felek közötti hatósági kapcsolat 2024 év végéig fennállt – írják a tájékoztatásukban. A büntetőeljárásban eddig öt személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg, a főispán szabadlábon védekezik.

A Telex korábbi cikkéből egyértelműen kiderül, hogy az érintett cég a HR Capital Kft, amely szorosan együttműködött Orbán Áronékkal.

Korábban összesen két gyanúsított letartóztatását rendelte el a bíróság a munkaerő-kölcsönzéshez kapcsolódó büntetőügyben, miután a hatóságok attól tartanak, hogy megszöknének, elrejtőznének vagy akadályoznák a nyomozást. Akkor négy embert hallgattak ki.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!