A választási vereség után lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület – Fidesz–KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát – írta az MTI.

Hollósy András a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként indult az áprilisi választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú választókerületében. A Tisza Párt helyi jelöltje, Czipa András több mint 31 ezer vokssal, a szavazatok 60,31 százalékával nyert. Hollósyra a választók 31,22 százaléka szavazott.

A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén Hollósy azt mondta, hogy a választási vereség után értékelnie kellett a kialakult helyzetet. Szerinte a választók világos felhatalmazást adtak a Tisza Pártnak, amiből mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciát. Megköszönte annak a több mint 16 ezer választópolgárnak a támogatását, aki rá szavazott, majd azt mondta: nem akar személyével gátja lenni annak, hogy Miskolc a következő időszakban fejlődhessen, anyagi forrásokat kapjon vagy éppen sikeres tárgyalásokat tudjon folytatni a hamarosan megalakuló új kormányzattal.

Hollósy azt is mondta, Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület – Fidesz–KDNP) polgármesterrel úgy egyeztek meg, hogy a folyamatban lévő ügyeket még lezárják, és augusztus 31-ig átadják a következő alpolgármesternek. Hollósy szeptembertől nemcsak önkormányzati képviselőként szeretné folytatni a munkát, hanem részt kíván venni abban a folyamatban, „amely a patrióta közösség újjászervezését jelenti helyben is”.

Miskolc polgármesterének szerda késő esti Facebook-bejegyzéséből az is kiderült, hogy az alpolgármester mellett Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője is benyújtotta lemondását a posztról. Tóth-Szántai József mindkét döntést elfogadta és tudomásul vette. A miskolci közgyűlés ülésén Tóth-Szántai József azt is bejelentette, hogy Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő kilép a Fidesz frakciójából, és független képviselőként fogja folytatni munkáját.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!