Áll a bál Zebegényben egy üvegvisszaváltó konténer miatt

Áll a bál Zebegényben egy üvegvisszaváltó konténer miatt
A konténerek a képviselő édesanyjának ablaka előtt – Fotó: Ipolyi István Zoltán / Facebook

Eldurvult a helyzet Zebegényben. A Dunakanyar egyik legszebb településén három hete a kijelölt gyűjtőpont helyett egy idős asszony ablaka mellett csörögnek az üveghulladékos konténerbe dobált palackok. Az asszony fia független helyi képviselő, aki szerint a polgármester így akar bosszút állni rajta, mert párszor keresztülhúzta a számítását. A zebegényi testület három másik tagja felszólította a polgármestert, hogy haladéktalanul helyeztesse vissza a konténereket a kijelölt gyűjtőpontra. A polgármester nem válaszolt sem nekik, sem a Telex megkeresésére.

„Múlt hét szombaton megkönnyebbültünk, mert a három hete oda helyezett üvegvisszaváltó kuka eltűnt édesanyám ablaka mellől. Erre ma délelőtt azt láttam, hogy megint megjelent a kerítéshez láncolva”, mondta lapunknak Ipolyi István Zoltán zebegényi önkormányzati képviselő. Hozzátette: „a zebegényi polgármester beteg édesanyámon bosszulja meg a sérelmeit, hogy megrendszabályozzon engem mint képviselőt”.

„Aki próbált már üveget bedobni egy ilyen konténerbe, tudja, milyen hanggal jár. A környéken élők most ezt nap mint nap élvezhetik, kiegészítve a felhalmozódó hulladék minden »előnyével«, mert a kommunális hulladék is ott bűzlik” – ezt már a Tiszta lappal Zebegényért képviselőcsoport közösségi oldalára írták, ahol felszólították a polgármestert a konténerek haladéktalan, kijelölt gyűjtőpontra történő visszahelyezésére.

A képviselők bejegyzésében az áll, hogy több forrás szerint konkrét polgármesteri utasításra történt a konténerek elhelyezése a kitüntetett helyre. Mint írták, fel vannak háborodva azon, hogy Zebegényben ilyen piti revans egyáltalán megtörténhet bárkivel szemben. „Ugyanis annak a képviselőtársunknak a háza elé kerültek a kukák, aki elérte, hogy a törvénytelen hulladéktárolás és sittlerakat végre megszűnjön a falu közepén” – közölték.

Újabb konténer a ház ablakától néhány méterre – Fotó: Ipolyi István Zoltán / Facebook
Újabb konténer a ház ablakától néhány méterre – Fotó: Ipolyi István Zoltán / Facebook

Ipolyi István Zoltán szerint a kukát mozgató önkormányzati dolgozók is azt mondták neki, hogy a polgármestertől kapták az utasítást. Többek között ezért is jelentette fel Ferenczy Ernő Ervin polgármestert zaklatás miatt. A képviselő megmutatta lapunknak a rendőrségi határozatot, amiben az ügyben indult nyomozást a váci rendőrkapitányságról a szentendrei kapitányságra helyezték át.

Lapunk küldött kérdést a Pest Vármegyei és az Országos Rendőr-főkapitányságnak, hogy milyen szakaszban van az eljárás. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság válaszában azt írta, hogy az említett ügy a Szentendrei Rendőrkapitányságon zaklatás vétségének gyanúja miatt jelenleg is folyamatban van.

Szintén kerestük telefonon és emailen is Ferenczy Ernő Ervin polgármestert, hogy mit gondol a képviselő vádjairól, de nem érkezett válasz. Nemcsak ebben az ügyben szerettünk volna választ kapni a polgármestertől. Arról is kérdeztük, hogy miért nem hívta össze a testület ülését a Tiszta lappal Zebegényért kezdeményezésére. A képviselőcsoport ugyanis önálló képviselői indítványt nyújtott be a képviselő-testület önfeloszlatásáról. Ipolyi István Zoltán a kezdeményezés egyik támogatója volt.

Ferenczy Ervin ugyan lapunknak nem válaszolt, ellenben közösségi oldalán közzétette Ipolyi István képviselőtársainak írt segítségkérő levelét, amiben az áll, hogy felajánlja képviselői lemondását, amennyiben a hulladékgyűjtő kukák nem idős, nagyon beteg édesanyjának ablakához, a házuk elé, vagy a kapubejáróhoz lesznek téve, hanem az eredeti helyükre, vissza a Hétlyukú híd hulladékszigetéhez. Az idézett levélben továbbá ez áll:

„El vagyok keseredve. Az anyu élettere a betegszobája kettő csípőprotézis műtét után, váll és kéztörések, magas vérnyomás miatt. 😢😢😢 Segítséget kérek mert hiába írtam többször a polgármesternek ez ügyben levelet de folytatja az édesanyám zaklatását ezzel a szánalmas kuka üggyel!”

A polgármester lemondásként értelmezte a levelét:

„A lemondást nem kell elfogadnia a testületnek, elég egy írásos nyilatkozat olyan mint ez az email. Kérem képviselői listán következőt, hogy készüljön”

– írta a posztban. Korábban ugyanis felszólította az önfeloszlatást kezdeményező Tiszta lappal Zebegényért képviselőit, hogy inkább mondjanak le ők.

Ipolyi szerint Ferenczy teljesen félreértette levelét, mert ő nem mondott le, a polgármester viszont így beismerte a nyílt politikai zsarolást.

Zebegényben már idén januárban fellángolt a harc több képviselő és a polgármester között: lelakatolták a polgármesteri hivatalt, hogy Ferenczy Ernő Ervin ne tudjon bejutni. Az ok: noha a polgármester kivonult a január 22-i testületi ülésről, le is zárta azt, miután nem engedte napirendre venni a vele kapcsolatos fegyelmi eljárásokat, a képviselő-testületi tagok a helyszínen tovább üléseztek, beszéltek a polgármester nélkül, és arra jutottak, hogy több fegyelmi eljárást is indítanak Ferenczy Ernő Ervinnel szemben.

Ferenczy Ernő Ervin legutóbb azzal hívta fel a sajtó figyelmét a településre, hogy betiltotta a halloweeni tökfaragást, mert szerinte „a haláltökök idegenek Zebegény szellemiségétől”.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!