Magyar Péter a szervezetirányításban jártas és tapasztalt, de belügyes múlt nélküli Pósfai Gábort választotta belügyminiszternek. Ezt rendvédelmi körökben sokan úgy dekódolták, hogy a leendő kormányfő szakítani akar a Pintér Sándor fémjelezte világgal.
Bár az elmúlt négy évben a Fidesz „örökös” belügyminisztere több területen is teret vesztett, különösen azután, hogy a polgári titkosszolgálatok Rogán Antal felügyelete alá kerültek, évtizedes távlatban a státusza megkérdőjelezhetetlen. Az elmúlt hetek fejleményei azonban arra utalnak, hogy a leendő Tisza-kormányzat ezen a területen is érdemi változást akar, erre utal Pósfai Gábor kinevezése, aki a Decathlon vezetőjeként és a Tisza Párt operatív igazgatójaként már bizonyított, de sosem volt belügyes.
„Pósfai Gábor minisztersége garancia arra, hogy lezáruljon az a korszak, melynek során a politikai utasítások sokszor felülírták és aláásták a szakmai szempontokat a rendvédelem területén” – írta kinevezésekor Magyar Péter, egyértelműen jelezve, összességében mit is gondol a Pintér-éráról. A kritika jogos. A rendvédelmi szervezeten belül tényleg sokszor tapasztalhatta a vezetés, hogy a politika előrébb való, mint a szakmai szempontok.
A Tisza Párt április 12-i győzelme után rendvédelmi és belügyi körökben azt beszélték, hogy a belügyi tárca élére jó eséllyel Bucsek Gábor kerülhet, aki a 2010-es évek után a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatói székében is ült, de vezette a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, míg végül az OTP Bank biztonsági igazgatóságán kötött ki vezető pozícióban. A Bucsek esetleges miniszteri pozíciójáról szóló híreket belügyi körökben is úgy értékelték, hogy a Pintér-féle kör „túlélheti” a kormányváltást. Sőt, még olyan összeesküvés-elméletek is szárnyra kaptak, amelyek azt a gyanút erősítették, hogy egyes belügyi erős emberek még a választás előtti időszakban kapituláltak.
Ám bárki is látta volna szívesen Bucseket a tárca élén, a vágya nem teljesült. Pósfai kinevezése kijózanította a Pintér-féle kört. Az pedig a régi, állambiztonságos vonalon mozgó figuráknak lehetett jelzésértékű, amikor Magyar közölte, hogy nemcsak az ügynökaktákat teszik teljesen nyilvánossá, de az 1988 és 2000 közötti, gyanús privatizációs ügyleteket is megvizsgálják. Ha van olyan téma, ami érzékenyen érintheti az ancien régime-et, akkor az kétségtelenül ez. Itt ugyanis tetten érhetők olyan ügyletek, amelyekben az 1990 után megerősödő, a NER mellett eléldegélő, de azokat túlélő idősebb oligarchák játszottak kulcsszerepet.
Egyelőre nyitott kérdés, hogy a „régi belügyes világ” elfogadja-e az új politikai elit szándékait, és engedi a tényleges rezsimváltást a belügyön belül is, vagy lépéseket tesz annak érdekében, hogy legalább az informális befolyását, a minimélyállamot megtartsa. Persze a kérdés fordítva is feltehető: vajon tényleg lesz-e teljes rezsimváltás ebben a szektorban? Ebben akkor leszünk okosabbak, ha már látni lehet, hogy államtitkári szinteken kik lesznek a befutók, mert ott még születhet olyan kinevezés, ami a régi belügyes rezsimnek lesz kedves.
Az, hogy a leendő belügyminiszter laikus, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne irányíthatná jól a rendvédelmet. Sőt, nem is példa nélküli a magyar demokráciában. 1990 és 1998 között kizárólag civilek – Horváth Balázs, Boross Péter, Kónya Imre és Kuncze Gábor – irányították a belügyet, az más kérdés, hogy milyen sikerrel. Pintér Sándor csak 1998-ban, ex-rendőrfőkapitányként törte meg ezt a sormintát. Egy civil miniszter előnye a külső szemlélet lehet, feltéve, ha képes gyorsan átlátni a rendszert, és nem válik a bürokrácia foglyává. Sok múlik azon is, hogy magát a belügyi rendszert mennyire tudja függetleníteni a politikától. Pósfai feladata nem kisebb lesz, mint egy olyan monstrum irányítása, amely a NER-en belül is külön államot alkotott a sajátos mítoszaival és belső szabályrendszerével.
A belügy sajátos világa miatt nem véletlen, hogy Pintér még a Fideszen belül is kakukktojásnak számított. Sokan tisztelik, vagy inkább rettegik a nevét. Akárcsak az alvilágban, a bűnüldözői közegben, a Fideszben is olyan kép él Pintérről, mint aki „sok mindenkiről sok mindent tud” – függetlenül ennek valóságtartalmától. A bűnüldözői és a bűnözői közeg annyiban hasonlít egymásra, hogy sokszor nem is az számít, kinek milyen valódi ereje van, sokkal inkább az, kinek mekkora erőt tulajdonít a tágabb környezete.
Általános vélekedés a leköszönő belügyminiszterről, hogy 2010 után neki köszönhetően lett biztonságosabb hely Magyarország – de ezzel az állítással is lehet vitatkozni. Kétségtelen, hogy a Pintér-éra alatt a korábban látványosan jelen lévő szervezett bűnözői csoportok visszaszorultak, a szubjektív biztonságérzet pedig nőtt. Ebben valószínűleg tényleg szerepet játszott a pintéri szigor és a róla élő kép. De az utcai közbiztonság javulása annak is köszönhető, hogy az elmúlt bő évtizedben a bűnözés is sokat változott. Már nincs ott, ahol korábban volt, viszont megjelent ott, ahol korábban még kevésbé volt jelen. Ha az embereknek most nem is kell attól tartaniuk, hogy az autóikat ellopják, a digitális térben elkövetett csalások száma például kemény próba elé állította a rendőröket.
A pintéri örökséget rontotta, hogy az elmúlt években belügyminiszterként olyan területeket is a nyakába kapott, mint az oktatás és az egészségügy. Utóbbiakban nem is jeleskedett, de legalább nem vált nevetség tárgyává, mint a Covid idején emlékezetessé váló sajtótájékoztatót tartó Kásler Miklós.
A Pintér-féle belügyhöz kötődik a Szőlő utcai botrány is, ami valószínűleg hozzájárult a Tisza kétharmados győzelméhez. Arról nem is beszélve, hogy csak az az ügy mennyi megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Szintén a belügy sara, hogy a rendőrség nem tudott mihez kezdeni az MNB-üggyel, ami aztán a választás után látványosan megtáltosodó Központi Nyomozó Főügyészséghez került. Sokatmondó tény, hogy a Pintér-érában egy év alatt senkit sem hallgatott ki a rendőrség az MNB-ügy kecskeméti szálában.
És bár nem lehetett nem észrevenni a politikai motivációt, mégiscsak a rendőrség adta az arcát azokhoz a klubbezárásokhoz, amelyekkel nagyobb sikereket nem tudtak ugyan felmutatni a drogellenes harcban, ellenben nehéz helyzetbe hoztak legális vállalkozásokat.
A Pintér-éra akkor is terhes örökséget hagy Pósfaira, ha a botrányosabb ügyeket nem vesszük figyelembe. A Pintérről élő mítoszok egyike az is, hogy mennyire profin tudta irányítani a rendőrséget. Pedig ha alaposabban megnézzük, vannak bajok.
A rendőrség egyik legsúlyosabb, rendszerszintű problémája a hivatásos állomány folyamatos csökkenése. A tavalyi adatok szerint legalább 4500 rendőr hiányzik a rendszerből országosan. A fluktuáció kimagasló, évente körülbelül 2000 fő szerel le. A fővárosban különösen kritikus a helyzet; egyes kerületekben a járőri állomány jelentős része hiányzik, amit túlmunkával és más egységektől való átvezénylésekkel igyekeznek orvosolni. A rendészeti technikumokba jelentkezők száma drasztikusan visszaesett az elmúlt évtizedben, így az utánpótlás nem tudja fedezni a nyugdíjazások és leszerelések okozta űrt.
És ahogy már említettük, míg a hagyományos, „utcai” bűncselekmények száma stagnál vagy csökken, az online térben elkövetett csalások és visszaélések száma robbanásszerűen megnőtt. A rendőrség létrehozta ugyan a speciális kibernyomozó egységeket, de a bűnözők technológiai fejlődése (deepfake, MI-alapú adathalászat) folyamatos alkalmazkodást igényel. A kiberbűnözés gyakran nemzetközi szálakon fut, ami bonyolult jogsegélyeljárásokat és speciális informatikai szaktudást igényel. Így az eleve létszámhiánnyal küszködő rendőrségnek a jövőben is versenyeznie kell a versenyszféra elszívó erejével.
Bár a rendőrség jelentős összegeket fordít a technikai felszereltség javítására, annak szinten tartása is jókora anyagi teher. A migrációs nyomás kezelése továbbra is jelentős élőerőt von el a közterületi járőrszolgálattól. Noha a határvadász ezred felállítása enyhített a terheken, a hivatásos rendőri állomány szakmai támogatása továbbra is nélkülözhetetlen.
Az új belügyminiszternek más problémákkal is meg kell majd küzdenie. Például azzal, amivel a Belügyi Szemlében megjelent egyik tanulmány részletesen is foglalkozott nemrég. E szerint a rendőrség nyomozási erőforrásainak elosztása nem a tényleges bűnözési helyzetekhez igazodik. Az ügyek döntő többsége a helyi szintű rendőrkapitányságokra hárul, ami e szervek aránytalan leterheltségét és a rendszer kiegyensúlyozatlanságát okozza. Mindeközben a jelenlegi központosított struktúra nem alkalmas a kapacitások rugalmas kiegyensúlyozására. Az illetékességi szabályok nem veszik figyelembe a bűnözés földrajzi eloszlását, így például egy budapesti és egy vidéki kapitányság terhelése között jelentős különbségek lehetnek.
Gyakori és magas társadalmi veszélyességű ügyek (például maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés) maradnak a túlterhelt helyi kapitányságoknál, miközben ritka és kisebb súlyú ügyek a területi szervekhez kerülnek. A hatályos BM-rendelet nem tartalmaz olyan általános elveket, amelyek az erőforrások hatékony elosztását céloznák a terhelési különbségek feloldására.
A túlterheltség miatt a nyomozó hatóságok sokszor kényszerű, a hatékonyságot rontó technikákhoz folyamodnak. A nyomozó hatóságok gyakran megpróbálnak megszabadulni az ügyektől hatáskör- vagy illetékességi hiányra hivatkozva. Különösen az internetes csalásoknál jellemző, hogy a hatóságok megpróbálják elkerülni a tömeges ügyegyesítéseket a kapacitáshiányuk miatt, ami széttöredezetté teszi a nyomozati munkát.
A rendőrség jelenlegi statisztikai szemlélete sokszor elfedi a valós helyzetet. Ez a mutatók teljesítését helyezi előtérbe a tényleges társadalmi következményekkel szemben. A statisztikában egy bolti lopás és egy emberölés egyaránt „1 darab” bűncselekménynek számít, ami elfedi a társadalmi kár valódi mértékét. A magyar rendszer egy úgynevezett „követő statisztika”, amely csak a lezárt ügyekről ad tájékoztatást, így nem alkalmas a bűnözési trendek gyors és rugalmas követésére.
A tanulmány szerint a magyar rendőrség még nem alkalmazza azokat a modern, nemzetközileg elterjedt módszereket, amelyek javíthatnák az erőforrások allokációját. Magyarország nem használja a bűnügyikár-indexet, amely a bűncselekmények súlyosságát és társadalmi hatását mérné a puszta esetszám helyett.
A belügyminiszternek tehát nem lesz könnyű dolga, de legkésőbb a jövő hét elején kiderülhet, hogy államtitkárként kik lesznek a segítői. Az pedig, hogy az állomány miképpen fogadja majd be, csak hosszabb távon derül majd ki.
