Veszélyben a 145 éves Tisza-parti MÁV-örökség Szegeden

Munkagépek jelentek meg a közelmúltban a szegedi Tisza teherpályaudvar területén, a dolgozók fákat vágnak ki, a növényzetet irtják és hordják el az egykori vasúti közraktár épületei körül. A helyszínen egyelőre nem teljes épületbontás látszik, hanem valószínűleg az azt megelőző tereprendezés és előkészítő munka, de a folyamat így is érzékeny: a Tisza-part mellett, a Boszorkányszigettel szemben álló hosszú raktárépületek Szeged egyik legrégebbi megmaradt vasúti–ipari épületegyütteséhez tartoznak, ezek voltak az első vidéken épített közraktárak a budapesti után, amelyben ma a Bálna működik.

Szegeden más irányba haladnak a folyamatok. Információink szerint a tereprendezés nem véletlen: a terület kezelését nemrég megkapó Szegedi Tudományegyetem bár még nem tudja, mit szeretne itt építeni, elbonthatja az egykori teherpályaudvar jelentős részét, beleértve a közel 145 évvel ezelőtt felhúzott raktárépületeket is.

Budapest után az első

Korabeli újságcikkek alapján a szegedi Nagyállomás mellett található Tisza-pályaudvaron már az 1880-as évek elején raktár működött. A Nyírvidék nevű lap 1882-ben írt arról, hogy Nyíregyházán még híre sincs ilyennek, bezzeg „a második közraktár az országban Szegeden lesz”, miután a Magyar Leszámítoló és Hitelbank szerződést kötött az osztrák államvaspálya társasággal, hogy annak „tiszai pályaudvarán” raktárat állítson fel és kezelje a közraktári üzletet. Későbbi, 1893-as szegedi újsághírek már konkrétan a Tisza-pályaudvar raktár- és rakodóhelyiségeiről írnak: az egyikben dohány- és szivarlopásról, a másikban kisebb tűzről számoltak be.

A közraktár a 19. század végén nem egyszerű árutárolót jelentett. Olyan, jogilag szabályozott kereskedelmi-pénzügyi intézmény volt, ahol a gabonát, nyersanyagot vagy más nagyobb értékű árut hivatalosan nyilvántartották, őrizték, és erről közraktári jegyet adtak ki. Ez a jegy nemcsak azt igazolta, hogy az áru a raktárban van, hanem hitelfedezetként is használható volt: a kereskedő vagy termelő pénzhez juthatott anélkül, hogy az árut azonnal el kellett volna adnia.

Ezért volt különösen fontos, hogy egy ilyen közraktár vasút, vízi szállítás és banki háttér közelében működjön: Szegeden a Tisza-pályaudvar ezt a logisztikai csomópontot jelentette, és ezért volt nagy dolog, ha egy városban közraktár épült.

A mostani helyzet azért különösen kényes, mert a szóban forgó teherpályaudvar nem egyszerűen egy elhagyott vasúti zárvány néhány gazos sínnel. A 2023 óta szintén veszélyben lévő Máglya sori víztoronytól keletre, a Tisza jobb partján hosszan futnak az egykori tégla raktárépületek, közvetlenül a folyó, a Boszorkánysziget és az Állomás utca között. Két jelentősebb ilyen raktárról beszélünk, az egyik nagyjából 120, a másik 180 méter hosszú.

Ez Szeged egyik legértékesebb barnamezős zónája, amely a jövőbeli harmadik Tisza-híd, a vasútállomási térség és egyetemi fejlesztések miatt városfejlesztési szempontból is abszolút kulcsterület. Éppen emiatt volna fontos, hogy közbeszéd tárgyává emelkedjen a téma Szegeden, ezt ugyanakkor az érintettek nem segítik elő.

A MÁV kiszállt a történetből

A Szegeder több illetékest is megkeresett, köztük a MÁV-ot, ahol megerősítették, hogy az ingatlan korábban a Magyar Állam tulajdonában állt, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolta, a MÁV pedig vagyonkezelő volt. A vasúttársaság szerint ez a vagyonkezelői jog 2024 októberében szűnt meg, mert az Nemzeti Vagyonkezelő az ingatlant a Szegedi Tudományegyetem tulajdonába adta.

Az SZTE azzal kapcsolatban releváns, hogy mikor és milyen formában került hozzájuk a terület, van-e konkrét beépítési vagy hasznosítási koncepciójuk, mi lesz a történelmi raktárépületek sorsa, történt-e előzetes építészet- vagy ipartörténeti értékelés, illetve a mostani munkálatok az Egyetem megrendelésére zajlanak-e. Cikkünk megjelenéséig az Egyetem nem válaszolt. A nyilvános közbeszerzési adatokból viszont az látszik, hogy a mostani bontási előkészítésre az SZTE írta ki a pályázatot.

Megkerestük Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestert is, tőle azt kérdeztük, érdemesnek tartja-e a raktárépületek és a főépület hasznosítását, akár a tervezett SZTE-fejlesztésbe integrálva; tud-e konkrét egyetemi koncepcióról; illetve van-e városi szándék a közraktárak, illetve a közelben álló Máglya sori vasúti víztorony ipari műemléki védelmének kezdeményezésére vagy felülvizsgálatára. Cikkünk megjelenéséig tőle sem érkezett válasz.

Utóbbi kérdés egyébként azért is releváns, mert Nagy 2023 októberében még azt írta a Szegedernek, hogy lényegében már késő bármit tenni, mert a „védelem alá helyezés jóval hosszabb idő, mint egy építésügyi hatósági eljárás ügyintézési határideje”, azaz hiába mérték volna akkor fel, hogy érdemes-e megmenteni a víztornyot, ha annak már végrehajtható bontási engedélye van a MÁV-nak, amit akkoriban úgy tűnt, végig is vinnének. A víztorony végül nem került elbontásra forráshiányra hivatkozva, azonban örökségvédelmi értékelését azóta sem kezdeményezte senki.

Az Építési és Közlekedési Minisztériumot is kerestük: azt kérdeztük, hogy a jelenlegi bontás közvetlenül összefügg-e a szegedi komplex állomásprojekt – a Nagyállomás felújítása, az új buszpályaudvar és a Szeged–Makó elővárosi közlekedés – előkészítésével, vagy ettől független ingatlanrendezési művelet az Egyetem által. Azt is kérdeztük, hogy történt-e ipari műemléki vagy közlekedéstörténeti értékelés a raktárépület-együttesről és a Máglya sori víztoronyról. A Minisztérium nem válaszolt megkeresésünkre, ahogyan a beiktatás előtt álló közlekedési miniszter, Vitézy Dávid sem.

A Monarchia tükre

A terület és az itt található közraktárak értékéről Nagy Gyula, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének adjunktusa küldött szakmai megjegyzéseket lapunknak.

Szerinte az épületek önmagukban „a Monarchia korának vasútépítészeti hagyományait tükrözik”, eklektikus, tégla és acél karakterrel. Építészeti értéküket korlátozottnak tartja, jelentőségüket inkább eszmei, történeti és helytörténeti szempontból látja fontosnak, mivel az ország korai vasúti hálózatához kapcsolódó állomásépületekről van szó. Nagy szerint ez önmagában nem feltétlenül indokolja minden épület megőrzését.

A szakember ugyanakkor a terület hasznosítását ennél fontosabb kérdésnek tartja. Úgy látja, az SZTE bővülése kedvező irány lehet, mert garanciát adhat arra, hogy nem egyfunkciós beruházás (pl. csak lakhatási célú), hanem többfunkciós városrész jöjjön itt létre. Szerinte a déli híd, a vasútállomás és a jövőbeli intermodális csomópont közelsége miatt a terület részben klinikai bővítésre, részben hallgatói lakhatásra, szolgáltatásokra, irodákra és K+F+I-hez kapcsolódó vállalkozások elhelyezésére is alkalmas lehet. Példaként a bécsi Sonnwendviertelt említette, ahol a főpályaudvar mellett egy korábbi vasúti területből vegyes funkciójú negyed lett zöldfelületekkel, lakásokkal.

Szegeden sem azzal volna a gond, hogy nincs elég ötlet a hasznosításra, sokkal inkább, hogy a nyilvánosság számára nem ismert olyan értékvédelmi, ipartörténeti vagy városépítészeti dokumentáció, amely alapján követhető lenne, mi történik a Tisza-pályaudvar megmaradt épületeivel, azok közül mi maradhat meg, ha bármi, és ezek a döntések milyen alapon születtek.

A helyzetet erősíti, hogy néhány száz méterre innen továbbra is áll az 1920-as években épült Máglya sori acélszerkezetes vasúti víztorony, amelynek sorsa 2023 óta bizonytalan. A Szegeder akkor írta meg, hogy a MÁV ezt le akarja bontani. A vasúttársaság akkori indoklása szerint a torony közel húsz éve nem lát el funkciót, műszaki állapota romlott, a területet lezárták, de többen ennek ellenére felmásztak rá, ami életveszélyes.

A MÁV mostani válaszában lényegében ugyanezt erősítette meg, de hozzátették, hogy a víztoronynak mivel továbbra sincs műemléki besorolása, a vasúttársaság az elbontása mellett van. Ehhez azonban az kell, hogy rendelkezésre álljon a szükséges anyagi forrás.

Zágrábban műemlék, Szegeden a lebontását várja

Ez azért lényeges, mert 2023-ban bemutattuk: a szegedi víztoronnyal megegyező típusú építmény Zágrábban műemléki védelem alatt áll. A horvát fővárosban a Gredelj vasúti komplexum egészét 2004-ben védetté nyilvánították. Később a védelem nagy részét megszüntették – három épületet kivéve, ebből az egyik a víztorony.

A szegedi torony ezzel szemben továbbra sem műemlék, amivel önmagában még nem feltétlenül volna probléma. A gond inkább az, hogy bár 2023 végén felmerült, hogy ipartörténetileg értékes lehet, azóta egy illetékes szerv sem végzett erre vonatkozóan értékvédelmi munkát annak érdekében, hogy a víztorony sorsáról felelős döntés születhessen.

Ezzel kapcsolatban a vasúttársaság annyit írt lapunknak, hogy „az ilyen eljárások lefolytatására vonatkozó hatáskörrel nem a MÁV, hanem az arra illetékes örökségvédelmi és hatósági szervek rendelkeznek”.

A MÁV továbbra is elbontandó, funkcióját vesztett üzemi építményként kezeli, miközben sem a város, sem az illetékes állami szereplők oldaláról nem látszik nyilvános kezdeményezés arra, hogy a torony jövőjét érdemben megvizsgálják.

Nagy Gyula még 2023-ban a víztoronyról azt mondta a Szegedernek, hogy bár állapotát nem ismeri, az „kinézetre is és ipari műemlék értékét tekintve is értékes lenne, megőrzésre alkalmas, Magyarországon azonban alapvetően az ilyen indusztriális építmények és épületek kevésbé tekinthetők olyannak, amit a szélesebb közönség védelemre érdemesnek tart”.

Szerinte ez az, amiért sok esetben az önkormányzatok nem vállalják fel a védetté nyilvánítást, ráadásul ha egy ilyen nyilvánosságot kap, politikai visszhangja is van, sokszor azt a narratívát mondják, hogy milyen felesleges ilyen roncsra, romhalmazra pazarolni a pénzt.

A Tisza-pályaudvar raktárépületei és a Máglya sori víztorony ügye így most összeér, de végül úgy tűnik, hogy a víztorony egyelőre túlélheti a közraktárakat. Mindkettő régi vasúti-ipari emlék, mindkettő a város déli Tisza-parti vasúti zónájához kötődik, és egyiknél sem látszik nyilvánosan, hogy a bontásuk előtt készült volna átfogó értékvédelmi mérlegelés.

Jelenleg annyi biztos, hogy a volt Tisza teherpályaudvar egy része az SZTE-hez került, a MÁV már nem tartja magát illetékesnek a bontási munkák ügyében, az Egyetem pedig cikkünk megjelenéséig nem adott választ arra, milyen tervei vannak a területtel és az épületekkel. A helyszínen közben a munka folyik: fákat vágnak, a növényzetet irtják, a terepet tisztítják, a melósok pedig azt mondják, az egész terület le lesz pucolva, fástól-raktárostól.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.