Akkumulátor-feldolgozó
Annyi vizet fogyasztanak a hazai akkugyárak, mint egy félmilliós város
Az Átlátszó becslései alapján legalább 100 ezer köbméter vizet használnak fel naponta a hazai gyárak. Sokszor ráadásul nem is elérhetőek a vízfogyasztási adatok.
Fordulat Sóskúton: a kormányhivatal visszavonta az akkufeldolgozó környezethasználati engedélyét
Enélkül nem kezdhetik el a tevékenységet az üzemben. Pedig kedden még úgy tűnt, hogy a NAV engedélyével az utolsó feltétel is teljesült a döcögő sóskúti akkufeldolgozó elindításához.
A NAV megadta az engedélyt, az utolsó feltétel is teljesült a sóskúti akkufeldolgozó elindításához
A sóskútiak két hete tiltakoztak az üzem ellen, miután a szlovén Andrada befektetői csoport őket megkerülve szerzett engedélyt az induláshoz.
Több százan skandálták Sóskúton, hogy vigyék Felcsútra az akkufeldolgozót
Fáklyás felvonulással tiltakoztak péntek este a tervezett akkufeldolgozó üzem felépítése ellen.
A sóskúti képviselők visszaszóltak Gulyásnak: Nem kérünk ebből az üzemből
Azt írták, ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával fognak küzdeni az akkufeldolgozó beindítása ellen.
A sóskútiak tiltakozása ellenére engedélyt kapott az akkufeldolgozó
Az önkormányzatot nem vonták be a döntésbe, ezért bírósághoz fordulnak.
A CATL akkufeldolgozót is nyitna Európában, de még nem tudják, hol
Több ország, köztük Magyarország vezetésével is tárgyalnak.
Tűz volt a világ egyik legnagyobb akkufeldolgozójában, azóta is mérik, mekkora a légszennyezés
A lakosság egy része pánikba esett a tűz és füst miatt Missouriban, a hatóságok szerint már nincs megengedett határértéket átlépő szennyezés, de azért a füstöt mindenki kerülje el.
Nem akkumulátorellenesnek kell lenni, hanem magyarpártinak
Ebben a cikkben a kormányhivataloktól kikért legújabb adatok alapján megmutatjuk, merre mennyi akkumulátoripari veszélyes hulladék jár az országban, és hogy mit kezdhetünk a helyzettel. Az...
Átlátszó: Fotók bizonyítják, hogy akkumulátorhulladékot tárolnak az Éltex salgótarjáni telepén
Korábban a cég tagadta, hogy hulladékot kezelnének a területen.