Árvízvédelem

Árvíz, kizsigerelt vidék és dübörgő ipar – Drónfilm készült 2024-ről
Nem csak a belpolitika alakult viharosan, Magyarország élővilága is kemény éven van túl. Se az évtized árvize, se az elsivatagosodás nem tart vissza minket attól, hogy eszetlen tempóban éljük fel...
A föld alatti katedrális, ami megmenti Tokiót attól, hogy elöntse a víz
A Gellért-hegy gyomrában rejlő víztározóhoz hasonló, de annál sokkal nagyobb vésztározó Japán irdatlan drága válasza az éghajlatváltozásra. Az átszámolva 570 milliárd forintba kerülő projekt évi hét...
Egyszeri 200 ezer forintos jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevők
A jutalom azoknak jár, akik a helyszínen közvetlenül részt vettek a védekezésben, illetve a terepi védekezést közvetlenül irányították, az önkéntesek azonban nem számítanak ide.
Az árvízi védekezés után elfogyott a lendület, pedig a homokzsákok eltakarítása még bőven hátravan
A Duna felső szakaszán a víz már visszavonult, több településen, például Szentendrén és Tahitótfaluban is elkezdték a bontási munkálatokat. A takarítás és a rendrakás nem kap akkora figyelmet, mint...
Szombatig fenntartják az árvízvédelmi figyelőszolgálatot Bajánál és Mohácsnál
Bajánál és Mohácsnál jelenleg az átlagos vízhozam négyszerese folyik át.
Orbán: Most már a vége felé járunk
Még 1,5-2 napot kell kitartani, és fellélegezhet az ország. Baján délben várják a tetőzést, kedd után sehol nem lesz harmadfokú készültség az árvíz miatt.
Vízügy: Kedden vége az árvíznek Magyarországon
Orbán megígérte, hogy Baját a jövőben mobilgátak védik majd.
Újabb embert mentettek katonai helikopterrel, közben Paksnál tetőzik az árvíz
Az atomerőmű biztonságban van. Orbán már arról beszél, hogy a védekezés sikeres volt.
Piknikhangulat fogadta a tetőző Dunát a belvárosban
A fővárosban a tetőzés napjára félelmetesen kiszélesedő Duna nem riasztotta, inkább vonzotta az embereket: az Árpád hídtól egészen a Lánchídig a rakpartok mentén tömegek sétáltak, hogy megnézzék az...
Kár, hogy nem tegnap jöttetek!
Helyszíni riport Pilismarótról, a Dunakanyar egyik leginkább veszélyeztetett településéről.
Kövess minket Facebookon is!