BioNTech
BioNTech-alapító: Már 2030 előtt megérkezhet az mRNS-alapú rákterápia
Nincs még meg a rák ellenszere, de a koronavírus elleni oltásával világhírűvé vált cég eredményei ígéretesek, az alapítók bizakodók.
Karikó Katalin otthagyja a BioNTechet
Szeretne végre a tudományos munkában újra elmélyülni, nyilatkozta.
A BioNTech vezetője szerint negyedik oltásra is szükség lehet az omikron miatt
Az új variáns miatt észszerű lenne már három hónap után felkínálni az emlékeztető oltást – mondta Ugur Sahin a Spiegelnek.
A BioNTech majdnem megszázszorozta a bevételét a tavalyi évhez képest
A járvány előtt veszteségesen működött a nagyvállalat, ma ők Németország legnyereségesebb gyógyszeripari cége.
Az egyik legrangosabb német tudományos díjat nyerték el Karikó Katalinék
A BioNtech három vezetője, köztük a koronavírus elleni mRNS-alapú oltóanyag kidolgozását lehetővé tevő magyar kutató kapta meg a díjat.
1377 milliárd forintnyi nyeresége volt a BioNTechnek 2021 első félévében
Az év végéig 2,2 milliárd adagra van biztos megrendelés világszerte a Pfizerrel közös vakcinájukra.
Megkapta az első beteg a BioNTech rák elleni kísérleti vakcináját
Az mRNS-alapú oltások akár személyre szabott, rák elleni vakcinák formájában is alkalmazhatóak lehetnek a jövőben.
Díszpolgár lett Karikó Katalin ott, ahol 36 éve leépítették
A Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának technológiáját kidolgozó biokémikust Szegeden tüntették ki.
Egy éve még veszteséges volt, most 406 milliárd forintnyi pénzt keresett egy negyedév alatt a...
Ezzel lekörözték a Pfizer profitját. A cég árbevétele a hetvenszeresére ugrott.
Szeptembertől minden gyerekkorosztály kaphat koronavírus elleni oltást a BioNTech vezetője szerint
A BioNTech vizsgálatai jó hatásosságot és toleranciát mutattak ki a gyerekek oltásánál, Uğur Şahin szerint a nyájimmunitás miatt is szükség van a fiatalok beoltására.