Capitolium
Trump igazságügyi minisztere listát kér a Capitolium ostroma idején dolgozó FBI-ügynökökről
És azokról is, akik a négy évvel ezelőtti washingtoni zavargásokhoz kapcsolódó ügyeken dolgoztak. Az FBI-ügynököket képviselő csoport szerint több száz ügynököt bocsáthatnak el.
Trump kegyelmet adott a Capitolium ostromlóinak, de van, aki nem kér belőle
Sokan nem értenek egyet azzal, hogy a halálos áldozatokkal járó zavargás résztvevői kegyelmet kapjanak, többek között az egyik elítélt.
Úgy volt, hogy nem lesz kegyelem azoknak, akik rendőrökre támadtak. Aztán mégis lett
Pár órával beiktatása után már elnöki kegyelemet adott szinte mindenkinek, akit a Capitolium ostroma miatt ítéltek el. Az aláíráskor Ukrajnáról, Gázáról, vámokról, a TikTok betiltásáról és...
Anthony Faucinak és Mark Milley-nek is előzetes kegyelmet adott Joe Biden elnöksége utolsó óráiban
Az intézkedés célja, hogy megvédje az érintetteket a Trump-kormányzat esetleges bosszújától.
Szentesítették Trump győzelmét, de a nagy napra rávetült a Capitolium négy évvel ezelőtti...
Hétfőn a szokásoknak megfelelően simán ment az elnökválasztás eredményeinek szentesítése a Capitoliumban. Trumpot majd január 20-án iktatják be hivatalába, és már előre jelezte, egyik első...
Joe Biden: Január hatodikán rend lesz, a Capitolium rendőrsége őrködni fog az amerikai demokrácia...
Az elnök a Washington Postban megjelent véleménycikkében azt ígéri, az alkotmányos kötelességének megfelelően Kamala Harris be fogja jelenteni Donald Trump megbízatását január 6-án.
Kordonok, kerítések, bedeszkázott kirakatok: a választások utáni esetleges zavargásokra készülnek...
A Secret Service kordongyűrűkkel vette körbe a Fehér Házat, a Capitoliumot és Kamala Harris alelnöki rezidenciáját is.
Trump szerint a Capitolium ostroma a „szeretet napja” volt
A politikus elmagyarázta, hogy a választási csaláskísérlete nyomán kirobbant 2021. január 6-i zavargást valójában a kirúgástól félő kormányalkalmazottak szították.
Aaron Sorkin, A közösségi háló forgatókönyvírója a film folytatásán dolgozik
A Facebookot okolja a Capitolium január 6-ai ostromáért és a társadalom megosztottságáért.
Trump megígérte, elnökként azonnal szabadon engedi a Capitolium ostroma miatt bebörtönzött híveit
A republikánus elnökjelölt kiposztolta esetleges elnöksége első három intézkedését.