Fény

Az Inota Fesztivál szervezői most az állatkerti Biodómból csinálnak fénydómot
Március 1-től bő két héten át be lehet jutni a Biodómba, amit minden este fényművészek fognak kivilágítani.
Megfejtették, hogy miért vonzódnak a fényhez az éjjeli lepkék
A régi evolúciós trükkjük a navigációt segítené elő, de mióta nem csak az égbolt fényes, öngyilkos csapdává vált, hogy a hátukat fordítják a fény felé.
Miért imádják annyira a rovarok az éjszakai fényeket?
Valósággal hipnotizálva, néha öngyilkos módon repülnek a lámpákra, gyertyafényre, a nyitott ablakra, ahol a lakásból kiszűrődik a fény. De miért jó ez nekik?
Fact-check: Magyarország nem olyan sötét, mint Ukrajna
Bár egy műholdfelvételen úgy tűnt, mintha Magyarország Ukrajnához hasonlóan lekapcsolta volna a teljes közvilágítást, valójában csak egy felhő árnyalta a képet.
Megvalósulhat a fővárosi Neonfal-múzeum
Már voltak egyeztetések a főváros vezetésével, de a lakosságon is múlik a kezdeményezés sikere.
Szép a 250 éves Füvészkert, csak jót tenne neki egy kis frissítés
A kert továbbra is csodás, az ünnepi sorozat záróeseménye izgalmas, pszichedelikus és szép, csak az infrastruktúrára és a kastélyra férne rá egy kis tavaszi megújulás.
Kövess minket Facebookon is!