Közgyűlés
Nagy Ervin: Ha valaki elkötelezett támogatója a független színházaknak, az én vagyok
A színész azt mondta, nem hajolna el a feladat elől, ha felkérnék kultuszminiszternek.
A független színházak fővárosi támogatásán veszett össze Vitézy és Karácsony a Facebookon
Karácsony szerint a javaslatát azért nem támogatta Vitézy és a Tisza Párt, mert nem „az ő embereik” vannak a javaslatban említett közalapítványban. Vitézy szerint Karácsony hazudik, azt kéri, hozza...
„Láttam, hogy a Karmelitában járt. Kérdezem, mennyi pénzt tudott visszaszerezni?”
Több százan jelentek meg a városházán, ahová Pintér Bence polgármester hívta a győrieket. Bekiabálásokkal és pfujolással tarkított ötórás vita után fogadták el Győr költségvetését a késő estébe...
Magyar Péter bement a soproni közgyűlésre, amit emiatt félbe is szakítottak
Az óvodák átszervezése miatt tüntettek a városháza előtt, a Tisza Párt elnöke is megjelent, majd bement a közgyűlésre, és vitatkozni kezdett a polgármesterrel.
Pert indít az MTA közgyűlésének egyik tagja a kutatóhálózat ingatlanvagyonának eladása miatt
A testület még decemberben fogadta el, hogy az MTA 80 milliárd forintért eladja az államnak a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit.
Újabb botrány Győrben: a politikai csatározás miatt idén nem lesz díszpolgára a városnak
A Fidesz-KDNP frakció csak a saját jelöltjeit díjazta volna a város legrangosabb kitüntetéseivel, az ellenzéki polgármester viszont így nem bocsátja közgyűlés elé a jelölteket.
A győri polgármester másodszor vétózott, hiába: megemelték a felügyelőbizottságok tagjainak...
Az ellenzékben lévő győri polgármester a második vétójával próbálta felhívni azokra a döntésekre a figyelmet, amelyekkel nem ért egyet. Ettől azonban az előterjesztések másodjára ugyanúgy átmennek:...
Munkásszállóként üzemel a győri családi ház, tavaly hatvankilencszer riasztották oda a rendőröket
A török átoknál több annak a győri háznak az utcájában élni, ahol hetente legalább egyszer rendőri intézkedés történt 2024-ben. A családi házból munkásszállót csináltak, a hivatal legfeljebb...
A győri polgármester megvétózta a városi cégek felügyelőbizottsági tagjainak három és félszeres...
Újabb vétót jelentett be Pintér Bence győri polgármester. Nem fogadja el, hogy a városi cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetését markánsan megemeljék. A beadványt egy fideszes képviselő...
A győri abszurd száz napja: a Fidesz és az ellenzéki polgármester most két külön költségvetést ír...
A győri Fidesz decemberben már követelte az ellenzéki polgármesertől a 2025-ös költségvetés tervezetét. Januárra elkészült ugyan az anyag, de a jobboldal most azt kifogásolja, hogy a készítéséből...