Moszkva
Putyin a Kremlben fogadta Orbán körözött boszniai szerb barátját
Egy nappal azután, hogy kiderült, Milorad Dodik Moszkvában van, az orosz elnök már fogadta is.
Orbán körözött boszniai szerb barátja váratlanul Moszkvába repült
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke az X-en közölte, hogy az orosz fővárosba érkezett. Május 9-én is a Vörös téren lesz, láthatóan nem tart az Interpol-körözéstől.
Az új NOB-elnök után Gyurta Dániel is felszólalt az orosz versenyzők olimpiai visszatérése mellett
Az olimpiai bajnok úszó és egyben miniszteri főtanácsadó Szijjártó Péterrel vett részt egy moszkvai tárgyaláson, ezután posztolt közösségi oldalán.
Szijjártó Péter a Vörös térről jelentkezett be, jó ismerőseivel tárgyalt Oroszországban
A magyar külügyminiszter szerinte nagyon jól haladnak az orosz-amerikai béketárgyalások, Magyarország pedig még szorosabbra fűzi a kapcsolatát az oroszokkal.
Szijjártó Péter a Mol vezetőjével együtt Moszkvába utazott
Hernádi Zsolt társaságában az energiaellátás biztonságáról és a gazdasági együttműködés fokozásáról tárgyal majd Oroszországban a magyar külügyminiszter.
Signal-botrány: épp Moszkvában volt Trump különleges követe, amikor belekerült abba a csetszobába,...
Az amerikai tisztviselőket többek között a védelmi minisztérium is arra kérte, hogy ne használják az alkalmazást a kormányzati eszközökön.
Ukrajna bemutatott egy saját fejlesztésű rakétát, amivel akár Moszkvát is el tudják érni
Ukrajna már hónapok óta támadja az orosz energia-infrastruktúrát, javarészt dróncsapásokkal. Ez most megváltozhat.
Ukrajna a háború eddigi legnagyobb dróntámadását indította Moszkva ellen
A csapásokban legalább három ember meghalt. Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukránok 377 drónt indítottak el az éjszaka során.
Bombamerénylet áldozata lett Armen Szarkiszján paramilitáris vezető Moszkvában
A katonai vezető a kórházba szállítás után vesztette életét, testőre a helyszínen meghalt. Gyilkosság és gyilkossági kísérlet ügyében büntetőeljárás indult.
Az FSZB őrizetbe vett egy üzbég férfit, akit Kirillov tábornok megölésével gyanúsítanak
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerint a 29 éves férfi az ukrán hírszerzésnek dolgozott.