Nemzeti Tömörülés
Razziázott a rendőrség Le Penék párizsi irodáiban
A Fidesszel szövetséges szélsőjobboldali párt kampányfinanszírozási ügyét vizsgálják a hatóságok, szerdán lefoglalták a párt teljes könyvelését.
A francia szélsőjobb győzelemünnepet szervez, amire Orbán Viktort is várják
A Nemzeti Tömörülés a Patrióták pártcsalád képviselőit hívta meg, hogy megünnepeljék a tavalyi EP-választáson elért sikerüket.
Bardella bejelentkezett az ítélete miatt a francia elnökjelöltségtől távol tartott Le Pen helyére
A 29 éves politikust nem érintette a törvénytelen pártfinanszírozási ügy, így csak Le Pent tiltották el az ítélettel a közügyektől.
Trump után Le Pen is boszorkányüldözésnek nevezte az ellene hozott ítéletet
Szerinte a bírák politikai döntést hoztak, de vasárnap azt mondta, nem fogja feladni.
Le Pen szerint a demokrácia megtagadása az ellene hozott ítélet, amely miatt egyelőre nem lehet...
Orbán francia szövetségese politikai döntést lát a bíróság ítélete mögött. A Nemzeti Tömörülés elnökét öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, úgy, hogy ez már az első fokon hozott ítélet után...
Alig három hónap után, már szerdán megbukhat a Michel Barnier vezette francia kormány
Az ellenzéki pártok aznap bizalmatlansági szavazást tartanak a kormányfővel szemben, aki az alkotmányra hivatkozva a nemzetgyűlés jóváhagyása nélkül kényszerített át egy törvényjavaslatot.
Negyven tüntetőt tartóztattak le, miután a brüsszeli Magyar Háztól átvonulva egy pártközpontnál...
A Fidesszel közös EP-frakcióban ülő Jordan Bardella könyvbemutatója ellen több százan tiltakoztak, utána a pártcsaládhoz tartozó Flamand Érdek központjánál törtek ajtót és kamerát.
Öt év börtönt kért az ügyész Orbán francia szövetségesére EP-támogatásokkal való visszaélés miatt
Marine Le Pent akár a 2027-es elnökválasztáson való indulástól is eltilthatja a bíróság.
Orbán francia szövetségese fiktív alkalmazottak miatt áll bíróság elé, az elnökválasztáson való...
Marine Le Pen a vád szerint testőrét is európai parlamenti asszisztensként foglalkoztatta. Az ügyészség a Nemzeti Tömörülés 27 tagját vádolta meg uniós forrásokkal való visszaéléssel.
Az EU volt brexit-főtárgyalóját jelölték francia miniszterelnöknek
Michel Barnier-nak várhatóan nehéz dolga lesz, hogy többséget szerezzen a megosztott nemzetgyűlésben és kirángassa Franciaországot a belpolitikai válságból.