Egymást érik a szuperprodukció-forgatások itthon. De profitál ebből a magyar film?
A Defacto blog a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesülettel együttműködésben készül. Szerzői közgazdászok, szerkesztői Bárány Zsófia, Danis András, Lindner Attila, Prinz Dániel, Szűcs Ferenc és Zawadowski Ádám, a Közép-európai Egyetem (CEU), a Stockholmi Egyetem, a University College London, és a Világbank kutatói.
A nemzetközi vállalatok hazai gazdaságban betöltött ellentmondásos szerepével elemzések széles köre foglalkozik: nagymértékben hozzájárulnak a foglalkoztatáshoz és a GDP-hez, de sokszor éri őket a kritika, hogy a gyárakban csak összeszerelő feladatokat végeznek, és ezért alacsony az általuk termelt hozzáadott érték. Ráadásul beszerzésük nagy részét importból fedezik, és csaknem kizárólag exportra termelnek, ami elszigetelt működéshez vezet, így a hazai vállalatok korlátozottan tudnak bekapcsolódni az ellátási láncokba.
Első látásra a filmipar sem kivétel ez alól. Némileg meglepő módon ugyanis ezt az ágazatot is külföldi szereplők, túlnyomórészt hollywoodi filmek uralják: 2019 és 2023 között a több mint 1000 milliárd forintnyi közvetlen filmgyártási költség csaknem 90 százaléka külföldi alkotásokhoz köthető, a magyar filmek és sorozatok költései alig érik el a 10 százalékot. Olyan nagyszabású filmeket forgattak Magyarországon, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Dűne, az Alien: Romulus vagy a Szegény párák. A magyar filmipar nemzetközi versenyképességét – a termelőszektorhoz hasonlóan – elsősorban az alacsonyabb költségek, különösen az olcsó és szakképzett munkaerő jelenti, de fontos az öt év alatt körülbelül 200 milliárd forintnyi, adó-visszatérítés formájában adott állami támogatás is. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a szektor jelentősen függ az amerikai filmipari trendektől (lásd író- és színészsztrájk), illetve az olyan kormányzati lépésektől mint a Trump-adminisztráció által az Egyesült Államokon kívül készült filmekre belengetett 100 százalékos vám.
Ugyanakkor van néhány különbség is, ami azt eredményezi, hogy a külföldi produkciókból származó előnyök jobban tudnak hasznosulni, mint más iparágakban. A legfontosabb, hogy a külföldi produkciók nagyban támaszkodnak a hazai filmipar szakértelmére: több ezer magyar filmes szakembert foglalkoztatnak, akik a legkorszerűbb eszközökkel és eljárásokkal dolgozhatnak. Ez egyrészt elősegítheti előmenetelüket, másrészt tudásuk a magyar filmekben is hasznosulhat. Előbbire jó példa, hogy 2022-ben Sipos Zsuzsanna a Dűnéért, 2024-ben Mihalek Zsuzsa a Szegény párákért kapott Oscar-díjat.
Ugyanakkor ahhoz, hogy a külföldi filmekben szerzett tapasztalatok a magyar filmgyártásban is megjelenjenek, szükség van arra is, hogy ezek a szakemberek később a magyar filmeken is dolgozzanak. Nemrég megjelent tanulmányunkban ezt vizsgáltuk.
Az 1. ábra azoknak a magyar stábtagoknak az egymást követő munkáit mutatja, akik legalább két alkotáson dolgoztak. A több mint 22 ezer kapcsolat alapján készült kimutatás vízszintes sorában a stábtagok előző, az oszlopokban a következő produkciója szerepel; ennek megfelelően a jobb felső mezőben jelenik meg, ha egy adott stábtag egy magyar film befejezését követően külföldi filmen dolgozott. Jól látható, hogy a magyar és a külföldi filmek közötti átjárás alacsony, a stábtagok fele csak magyar vagy csak külföldi filmekre szerződik.
Ennek ellenére a magyar filmgyártás profitál a külföldi produkciókban szerzett nemzetközi tapasztalatból. A 2. ábrán a magyar filmeket IMDb- és Letterboxd-értékelésük alapján soroltuk öt minőségi kategóriába, amelyeken belül kiszámítottuk, hogy a stábtagok korábbi munkáiban hány százalékot tesznek ki a külföldi produkciók. Az eredmények alapján
minél több a nemzetközi tapasztalattal bíró szakember, annál jobb a film megítélése.
Ez különösen azokon a kézzelfogható területeken figyelhető meg, mint a látványtervezés, speciális effektusok, vagy a jelmezek (amire egyébként a Hunyadi is jó példa). A tanulmányban azt is megmutatjuk, hogy ez az összefüggés akkor is fennáll, ha figyelembe vesszük a filmek költségvetése közötti különbségeket és a műfaji sajátosságokat.
De miért működik ez a tudástranszfer jobban a filmiparban, mint máshol? Meglátásunk szerint ennek oka egyrészt az, hogy ez egy tudásintenzív iparág, ahol a projektalapú munkavégzés miatt a munkaerő áramlása is könnyebb. Másrészt a magyar filmipar nagy múltra tekint vissza, rendelkezésre állnak azok a stúdiók, hazai beszállítók és szakemberek, akik csatornái lehetnek a tudásátadásnak. Harmadrészt van érdemi versenytárs is, a magyar filmek, amelyek költségvetésüket tekintve sokkal szerényebb keretek között készülnek ugyan, de képesek hasznosítani a nemzetközi tapasztalatokat. Negyedrészt az adó-visszatérítés keretében nyújtott gyártási támogatások kiszámíthatók, nem egyedi alapon döntenek róluk, és azok minden szereplő, tehát a hazai filmesek számára is elérhetők.
A Defacto szerint az iparpolitikai támogatások elősegíthetik ugyan az egyes tevékenységek Magyarországra telepítését, de ahhoz, hogy azok ténylegesen bekapcsolódhassanak a gazdaság vérkeringésébe, elengedhetetlen a hazai szereplők, versenytársak és szakképzett munkaerő megléte.
Ha szeretne a Defacto-elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!
