19:30
Piroska 2024 júliusában ünnepelte 89. születésnapját, de korához képest kifejezetten aktív és életerős volt. Pár hónappal később, szeptember 5-én még este fél nyolckor is a cserepes növényeit gondozta fia budai lakásának teraszán, amikor hirtelen erős, sugárzó fájdalmat érzett a hátában.
Megijedt, mert ilyen korábban még nem fordult elő vele. Együtt lakott 67 éves fiával, de ő épp nem volt otthon. Egy dzsesszkoncertre ment biciklivel a Várkert Bazárba, de Piroskának szerencsére sikerült elérnie. A férfi épphogy átjutott a jegyszedőkön, amikor megcsörrent a telefonja. „Gyere, légy szíves, azonnal, nagyon rosszul vagyok, annyira fáj a hátam, fulladok” – mondta az idős nő a fiának rémülettel a hangjában.
A férfi megijedt, és azonnal érezte, hogy nagy a baj, mert Piroska nem szokott a levegőbe beszélni. Ha azt mondta, rosszul van, akkor az úgy is volt. Biciklijét hátrahagyva taxiba ült, hogy minél hamarabb hazaérhessen az anyjához.
Útközben felhívta a mentőket is. Zaklatottan, tőmondatokban mondta el nekik, hogy az anyja „rosszul érzi magát”, „fáj a háta”, és „fulladás” is jelentkezett nála.
Piroska a fia után felhívta egy régi barátnőjét is, aki korábban ápolóként dolgozott.
„Nem kapok levegőt, ilyen fájdalmaim még sosem voltak, pedig szültem két gyereket. Gyere, segíts, mert meghalok” – mondta neki a telefonba ijedten.
Ekkor még mindig a teraszon ült, mert a fájdalomtól teljesen elhagyta az ereje, és nem tudott bemenni a lakásba. Barátnőjének sem voltak kétségei, hogy nagy baj van. Felhívta Piroska fiát, és megbeszélték, hogy a kórházban találkoznak.
Piroska fia nyolc óra körül ért haza. Az édesanyja ájulás közeli állapotban volt, verejtékezett, sugárzó hát- és mellkasi fájdalomra panaszkodott. Sűrű böfögés is jelentkezett nála, de ez egy visszatérő, kellemetlen tünet volt az asszonynál, amelyre savcsökkentőt szedett. Hangosan jajgatott, ami megijesztette fiát, mert még sohasem látta az anyját ilyen állapotban.
Amikor megjöttek a mentők, Piroska nekik is elmondta a tüneteket: fulladás, éles, sugárzó háti fájdalom, mellkasi nyomás. „Bevisszük a mamát a kórházba” – közölte az egyik mentő. Piroskát tolószékben tették a mentőautó hátuljába. A fia beült mellé, és azzal próbálta nyugtatni édesanyját, hogy hamar odaérnek a kórházba, ott majd meggyógyítják.
A mentők kitöltötték az esetlapot, a kórházi beutaló diagnózisaként pedig mellkasi fájdalmat jelöltek meg.
20:30
A Szent Imre kórház sürgősségi osztálya alig pár száz méterre volt Piroskáéktól, így a mentőautó gyorsan odaért velük. Bár nagy fájdalmai voltak, az asszony valamelyest megnyugodott, mert úgy érezte, hogy gyorsan segítséget kapott, és fia is vele volt. Ráadásul a Szent Imre az ország egyik legnagyobb és legmodernebb kórháza. Piroska abban bízott, hogy jó kezekbe kerül.
Fél kilenc körül ért a sürgősségi váróba a barátnője is. Odament Piroskához, és megtapogatta verejtékező arcát. A szemében halálfélelmet látott. A barátnő megrémült, még sosem látta Piroskát ilyennek.
Már húsz éve ismerték egymást, Piroska egyik szomszédja mutatta be őket egymásnak. Bár Piroska 21 évvel idősebb volt nála, szoros barátság szövődött köztük. Mindketten Erdélyből származtak, hamar megtalálták a közös hangot.
Piroska a nyugdíjba vonulása előtt alsós tanítónőként dolgozott. Barátnőjével jártak kávézni, cukrászdába és színházba is. Piroska ilyenkor különösen odafigyelt az ápolt külsőre és a csinos ruhákra, sokáig tudott készülődni, mielőtt indultak valahová. Felvette a gyöngysorát, feltette a kalapját, de közben azzal viccelődött, hogy ahogy idősödik, egyre hosszabban kell tollászkodnia.
Segítségre viszont nem szorult, a reumáját leszámítva nem volt krónikus betegsége. Egy hónappal a kórházba kerülése előtt még gond nélkül sétálgatott, étterembe járt, és alig várta dédunokája közelgő megszületését. Vigyázott a szellemi frissességére is: művelt volt, szeretett olvasni, gyakran keresztrejtvényt fejtett, rajzolt, vagy a virágait ápolta.
Horgolni is szokott, barátnője unokái is kaptak tőle kézzel készített figurákat, amelyeket a párnájuk alatt tartanak. Azt mondta, „belehorgoltam a szeretetet”.
20:46
Piroska reményei hamar elszálltak a kórházba érkezés után. Sorra érték az elkeserítő élmények, miután a mentőbejáraton keresztül betolták őt a kórház A épületében található sürgősségi osztály várójába.
Egy fiatal kórházi dolgozó azzal fogadta, hogy „itt nincs szabad ágy”, és Piroska nem kaphat sem tolószéket, sem tolóágyat, mert „az más célra van”. A sürgősségi osztály élénkpiros, kényelmetlen műanyag székein mind várakozó betegek ültek. A zsúfolt térben nehezen lehetett közlekedni. Nyomasztó csend volt, amelyet csak Piroska hangja tört meg. „Jaj, fulladok, jaj, nem kapok levegőt” – jajgatott hangosan, mire egy másik beteg átadta neki a helyét.
Piroskát a beérkezése után 10-20 perccel, háromnegyed kilenc körül hívták a vizsgálóba, ahová barátnője is bekísérte. Itt végezték el a kórházi dolgozók az úgynevezett triázst, amely során eldöntik, hogy a betegek ellátása állapotuktól függően mennyire sürgős.
A triázst két fiatal, fehér ruhát viselő ápoló végezte a papírokkal teli, élénk kékre festett falú szobában. Piroskát a szűkös szobában egy székre ültették, barátnője pedig mellette állt. A két férfi nem mutatkozott be. Egyikük a vizsgálatot végezte, másikuk pedig rögzítette annak eredményét. Piroska és barátnője itt is elmondta, hogy az idős nő erős, sugárzó háti fájdalmat, mellkasi szorítást, halálfélelmet érez.
Ezeknek a tüneteknek egy részét azonban a rögzítést végző ápoló nem vitte fel a kórházi rendszerbe, miközben a böfögést kétszer is fontosnak tartotta leírni. A triázslapra száraz, lényegre törő orvosi kifejezésekkel azt írta fel, hogy „19:00 óta lapocka táji szúró fájdalom, mely mindkét vállba sugárzik. Sepregetés közben kezdődött. Eközben böfögés kezdődött. Dyspnoe nincs. Gyomorszája szorít.”
A dyspnoe nehézlégzést, légszomjat jelent. A kézzel kitöltött papíron annak ellenére szerepel az, hogy Piroskának nem volt ilyen tünete, hogy az asszony kifejezetten jelezte, hogy fullad. A mellkasi fájdalmat sem írták fel a triázslapra, pedig Piroska esetlapján ezt jelölték meg beutaló diagnózisként is, és Piroska az ápolóknak is mondta, hogy a mellkasában nyomást érez.
Az idős asszony összegörnyedve ült a széken, izzadt és egyre sápadtabb lett. Említette az ápolóknak, hogy néha gondja van az epéjével, az egyik ápoló pedig hajlott arra, hogy ez okozhatja a nő fájdalmait. „Biztos, hogy epegörcs” – jelentette ki. Piroska ápoló végzettségű barátnője azonban nem volt meggyőződve erről. „Vagy epe, vagy szív” – válaszolta, mert attól tartott, hogy Piroskának infarktusa lehet, de erre nem kapott reakciót a kórházi dolgozótól.
„Jó lenne egy EKG” – próbálkozott Piroska is, mivel ezzel a műszerrel gyorsan ki lehet szűrni a szívinfarktust.
„Majd én tudom, hogy mit lenne jó” – felelte erre a férfi. Elzárkózott attól is, hogy fájdalomcsillapítót adjon a nőnek, hiába kérte. „Azt otthon kellett volna bevenni” – jelentette ki.
Piroska és barátnője teljesen lefagytak. Nem voltak felkészülve erre az érzéketlen viselkedésre.
Az ápolók megmérték Piroska vérnyomását, és vért vettek tőle. EKG-t, azaz a szív elektromos tevékenységét mérő vizsgálatot végül nem végeztek. Pedig az EKG pár perc alatt is képes kimutatni az infarktust, míg a vérvizsgálat eredménye még sürgős esetben is egy órát vehet igénybe.
Szívinfarktus akkor következik be, amikor a szívizom egy része nem kap elég vért, ez pedig többek között mellkasi fájdalommal, légszomjjal, magas pulzussal, gyomorfájdalommal, pánikrohammal és a nyak, hát, váll vagy kar fájdalmával is járhat. Ezek a tünetek bármilyen kombinációban jelentkezhetnek, és eltérők lehetnek nők és férfiak esetében.
A Semmelweis Egyetem egy korábbi tájékoztatója szerint nők esetében sokszor „nem tipikusak az infarktus tünetei”, és nem feltétlenül jelentkezik minden esetben erős mellkasi fájdalom. Ezért érdemes nem tipikus tünetek esetében is EKG-vizsgálatot készíteni. Ezen kívül a vérvizsgálat is segíti az infarktus felismerését, mivel a vérben kimutatható, úgynevezett troponinszint magas értéke árulkodik a szívizom károsodásáról.
Az állami, egészségüggyel foglalkozó szakoldalak nem győzik hangsúlyozni, hogy minél több idő telik el a véráramlás helyreállítását célzó kezelés nélkül, annál nagyobb a szívizom károsodása, amely végzetes is lehet.
Utólag nehéz megmondani, hogy a triázst végző kórházi dolgozók mennyire vették komolyan számításba az infarktus lehetőségét, mindenesetre Piroska kórházi dokumentációi igazolják, hogy nem készült EKG:
A vizsgálatot azzal zárta az ápoló, hogy a vérvétel eredményére várni kell, és várhatóan „hat-nyolc óra, mire sorra fog kerülni”. Közölte, hogy Piroska addig nem fog orvos elé kerülni. A triázslapon kipipálta a rubrikát, hogy „kevésbé sürgős” eset.
„Ezt nem mondja komolyan!” – háborodott fel Piroska barátnője. Udvarias akart lenni, de nem tudott uralkodni magán. A férfi válasz helyett a beteg papírjait feltette a legfelső polc legtávolabbi fachjába. A barátnőt ez a látványos mozdulat megdöbbentette. Megsemmisülten távoztak a vizsgálóból. Piroska úgy érezte, hogy megalázták, és továbbra is kezelés nélkül kellett küzdenie egyre erősödő, éles fájdalmával.
21:38
Piroska fia mindennek nem volt tanúja. Édesanyját a barátnője gondjaira bízva a kórházból az autójához sietett, amellyel gyorsan elment összeszedni a Várkert Bazár előtt hagyott biciklijét, majd odaállt a kocsival a kórházhoz, hogy haza tudja vinni őt, amikor majd kiengedik.
Arra ért vissza, hogy a két nő tanácstalanul és csüggedten ül a váróteremben. Tehetetlennek érezte magát, látva, hogy az édesanyjának továbbra is fájdalmai vannak, fél, és ennek ellenére nem kapott gyors segítséget.
Az Erdélyből származó Piroska egy kis faluban született, szigorú, katolikus lányiskolába járt, később pedig elvégezte a tanítóképzőt. A vékony testalkatú, dús, barna hajú nő 19 évesen ment férjhez, és két gyereke született, egy fia és egy lánya, aki vidéken él. Fia gyerekkorában jégkorongozott, korcsolyázott, síelt, és a sportok iránti szeretetét azóta sem vesztette el. Piroska a gyerekei után költözött Magyarországra a kilencvenes évek elején. Az unokái is itt születtek, neki pedig nagyon fontos volt, hogy közel legyen a családjához.
Piroska és fia mindig is közel álltak egymáshoz. 2015 óta laktak ismét együtt. Az édesanyja teljesen önellátó volt, fia mégis úgy érezte, az ő feladata, hogy gondoskodjon róla. A közös háztartásban nem voltak feszültségeik, jól megfértek egymással a férfi tágas, háromszobás, második emeleti lakásában. A közgazdász–informatikus férfi mindig is sokat utazott és rengeteget dolgozott, így még a koronavírus-járvány okozta kényszerű bezártság sem kezdte ki a kapcsolatukat. Sűrűn terveztek közös programokat, nagyon szerették a Bartók Fesztivált, gyakran sétáltak a Normafán vagy kávéztak a belvárosban.
A férfi a sürgősségin azzal szembesült, hogy ezúttal hiába próbál, nem tud segíteni az édesanyjának. Anyja barátnőjével együtt próbáltak további kivizsgálást vagy orvosi segítséget kiharcolni Piroskának, de nem jártak sikerrel.
A várótermi székekkel szemben található ablaknál ülő asszisztensek azt ismételgették, a beteg „várja ki a sorát”.
A Szent Imre sürgősségijén a hivatalos tájékoztatás alapján az átlagos ellátási idő hat-nyolc óra, de esetenként tizenkettő is lehet. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a betegeket állapotuk sürgősségének sorrendjében látják el. Ahogy azt korábban megírtuk, az osztály súlyos emberhiánnyal küszködik, és a dolgozók túlterheltsége mindennapos. A Direkt36-nak a kórház több dolgozója is elmondta, hogy a sürgősségi osztályon gyakran előfordul, hogy 20-25 fekvőbeteg várakozik egyszerre, mert nincs elég ágy a többi osztályon, ahol elláthatnák őket.
„A pótágy pótágyának a pótágyán is fekszenek betegek” – fogalmazott egy orvos, aki ismeri a sürgősségi osztály működését. Ráadásul nemrég több szakorvos is felmondott az osztályon, ezért belgyógyászokkal próbálják meg pótolni a kiesőket. Ez a túlterheltség és szakemberhiány is okozhatja, hogy kevesebb idő és figyelem jut egy-egy beteg kivizsgálására. Aznap este is tele volt a váróterem, amikor Piroska bekerült az osztályra.
Az asszony fájdalmai nem enyhültek. Bénítóan hatott rá az elutasító légkör és annak a tudata, hogy akár még hat órát is várnia kell, amíg orvos elé kerül. Egyre jobban félt. A fia sem volt biztos már abban, hogy ha az édesanyja itt marad, akkor túléli az estét. Megkérdezte a kórház egyik dolgozójától, hogy lehetséges-e Piroskát mentővel másik kórházba szállítani, amire azt a választ kapta, hogy mivel az asszonyt ide hozta a mentő, ide tartozik, és máshol nem fogják fogadni.
Piroska egyre kétségbeesettebbé vált. „Vigyél haza, én nem akarok itt meghalni, nem tudok tovább várni” – kérte fiát. Barátnője próbálta meggyőzni, hogy maradjanak még egy kicsit, hátha a megjelölt hat-nyolc óránál előbb történik valami, de az asszony hajthatatlan volt.
Piroska barátnője az adminisztrációs pult ablakánál jelezte, hogy távozni akarnak. Nem marasztalták őket. Az ápoló annyit mondott, Piroskának oda kell mennie aláírni a papírt arról, hogy saját felelősségre távozik. Az asszony, akit addigra már szinte minden ereje elhagyott, a székekbe kapaszkodva jutott el az ablakhoz aláírni a papírt.
Fia is úgy érezte, hogy a kórházban csak vesztegetik az időt. Arra gondolt, hogy amint hazaérnek, egy magánsürgősségi szolgáltatótól fognak segítséget kérni. Budapesten több ilyen szolgáltató is van, a férfi hallott arról, hogy gyors segítséget ígérnek kifejezetten azért, mert az állami sürgősségi ügyeleteken nagyon hosszú a várakozási idő. Piroskának volt otthon egy listája különböző orvosi telefonszámokkal, amelyeket vész esetén hívni lehetett.
A férfi elsietett, hogy hozzon egy tolókocsit. Piroska a székek támláiba kapaszkodva indult kifelé a váróból, barátnője a vállát fogva támogatta. A kijárat közelében az asszony egy fűtőtestben próbált megkapaszkodni, de ekkor összecsuklott, a fűtőtestre roskadt. Barátnője hátulról a hóna alá nyúlt, úgy kapta el, majd segítségért kiáltott. Egy fehér és egy zöld kórházi ruhába öltözött férfi haladt el mellettük, a kezük karba fonva. „Nem kéne hazamenni!” – vetette oda Piroskának az egyik férfi.
Fél tízkor saját felelősségre elhagyták a kórházat.
23:42
Miután hazaértek a kórházból, Piroska lefeküdt az ágyába. A barátnője leült mellé az ágy szélére, a fia pedig sűrű telefonálásba kezdett. Igyekezett magánellátást szervezni az anyjának. Felhívta többek között a Swiss Clinic nevű magánegészségügyi szolgáltatót, amely azt válaszolta, hogy az állami sürgősségik leterheltsége miatt nekik is rengeteg dolguk van, ezért reggel hét előtt biztosan nem érnek ki. Egy másik szolgáltató is hasonló indokkal zárta a beszélgetést.
A magyar sürgősségi osztályok általános leterheltsége régóta problémát jelent. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2017-ben hívta fel a figyelmet arra, hogy saját felmérésük alapján országszerte körülbelül négyszázhatvan megfelelő szakképesítésű orvos hiányzik a sürgősségi osztályokról. Svéd Tamás, a kamara főtitkára szerint hasonló felmérés azóta nem készült, hivatalos, a nyilvánosságnak elérhető statisztika pedig jelenleg nem létezik arról, hogy pontosan hány orvosra lenne még szükség ezen a területen Magyarországon.
Svéd szerint a kórházak sürgősségi osztályainak túlterheltségéhez hozzájárult az is, hogy a kórházak többi osztálya fokozatosan zsugorodik. Ennek hátterében a szakemberhiány áll: kevesebb orvos és szakdolgozó kevesebb beteget tud ellátni, ezért csökkentik a fekvőbetegágyak számát. Így a sürgősségire érkező betegek egy részét nem tudják áthelyezni a megfelelő részlegekre. A problémát tovább mélyíthetik a kórházak adósságai is. Az adósságok miatt ugyanis nem jut elegendő forrás a műszerek cseréjére vagy új eszközök beszerzésére, amelyekkel gyorsabban történhetne a betegek kivizsgálása.
Piroska fiának a magánszolgáltatók által ígért reggel hétórai ellátás elérhetetlen távolságnak tűnt. Kétségbeesetten telefonált tovább.
Éjfél előtt húsz perccel Piroska elment a mosdóba. Amikor kijött, láthatóan még jobban el volt gyengülve, mint előtte. Leült az ágy szélére, majd a szívéhez kapott, és fennakadt a szeme. Piroska barátnője kiabált az asszony fiának a szobából: „Gyere, rosszul lett!” A barátnő az ágyon próbálta újraéleszteni az asszonyt, míg fia megint a mentőket hívta.
Egy fiatal, női hang szólt bele a telefonba. Piroska fia a mentésirányítónak zaklatottan mondta, hogy az anyja eszméletlen, semmire nem reagál, és hogy „vagy jönnek hamar, vagy késő lesz”. Ezután Piroska barátnője átvette a beszélgetést, a vonal túlsó végén lévő nő pedig segített neki az újraélesztésben, és nyugtatta őt, hogy már úton van a mentőautó. „Még egy kicsit tartson ki” – mondta, és megígérte, hogy vonalban marad, amíg a szakemberek oda nem érnek. „Fehéredik a szája” – válaszolta Piroska barátnője kétségbeesetten.
23:55-kor, körülbelül tíz perc alatt értek oda a mentők. Gyalog jöttek fel a második emeletre. Egy női orvos és két férfi mentő kollégája Piroskát az ágyból a nappali parkettájára fektették, és még fél órán keresztül próbálták géppel újraéleszteni. A fia ezt nem tudta nézni, bement a szobájába. Tudta, hogy már késő volt.
Piroska éjfél után 28 perccel meghalt.
00:31
Néhány perccel az után, hogy a mentők megállapították Piroska halálát, csengett a fia telefonja. Felvette, egy férfihang szólt bele azzal, hogy a Szent Imre kórházból telefonál, mert meglett a vérvizsgálat eredménye. Nem mutatkozott be, ahogy az egész este folyamán senki sem, akivel a Szent Imrében beszéltek.
– „Hozzák vissza a mamát, mert súlyos infarktusa van.”
– „Már késő.”
– „Upsz” – mondta a hang, és letette a telefont.
Epilógus
A család és a barátok nem tudják kérdés nélkül elfogadni az asszony halálát. Nem értik, hogy a mentők és a kórházi ápolók miért nem jegyezték fel Piroska minden tünetét, például a fulladást is, amelyet többször jeleztek. Úgy érzik, nem vették komolyan az asszony iszonyatos fájdalmát, és nem értik, hogy a dokumentumokban miért mindig a böfögéses tünetet emelték ki az egészségügyi dolgozók. Ez a tünet egyébként egy orvosi hetilapban megjelent publikáció szerint szintén utalhat szívproblémára. Azt sem értik, hogy miért nem végeztek EKG-vizsgálatot. A kórházi papírokon is ellentmondások szerepelnek, hiszen „egyéb mellkasi fájdalom” szerepelt beutaló diagnózisként, de a triázst végző kórházi dolgozó ezt már nem jegyezte fel.
Piroska fia ezért ügyvédhez fordult, és kikérte a kórháztól anyja dokumentációját. Az igazgatótól válaszul egy száraz, jogi nyelvezettel megfogalmazott tájékoztató levelet kapott az adatok kikérésének hivatalos menetéről. „Se részvétnyilvánítás, se bocsánatkérés, se ígéret arra, hogy ki fogják vizsgálni a történteket” – mondta a férfi.
2025. március elején panaszt tett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál (NNGYK), hogy a hatóság vizsgálja ki, mulasztott-e a kórház. A férfi ügyvédje azt várja, hogy az NNGYK vizsgálata után esetleg születik majd egy olyan döntés, amely alapja lehet egy sikeres pernek. Az NNGYK azonban eddig négyszer hosszabbította meg a kivizsgálás határidejét. Az utolsó kitűzött határidő 2025. november 21. volt. Az NNGYK ezt a határidőt sem teljesítette. A hatóság azóta egyszerűen eltűnt, és nem küldött több levelet. Idén januárban az ügyvéd emlékeztetőt küldött a hatóságnak, erre választ azóta sem kaptak.
Az NNGYK a Direkt36 kérdéseire sem reagált. Pedig a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház már 2025. június 12-én megadta a tájékoztatást az ügyről az NNGYK-nak. A kórház a Direkt36-nak azt írta, az általuk „lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az esettel kapcsolatban szakmai mulasztás nem történt”. Minderről Piroska fiát nem tájékoztatták.
A kórház nem reagált a Piroska ellátására vonatkozó részletes kérdéseinkre.
A Belügyminisztérium Direkt36-nak küldött válaszában azt írta, az elmúlt években több fejlesztés is célozta a sürgősségi ellátás javítását, amely ezeknek köszönhetően „jelentősen megerősödött és gyorsabbá vált. Ma Magyarországon minden beteg megkapja az állapotának megfelelő, szakszerű ellátást” – állította a Belügyminisztérium, kérdéseink nagy részére azonban nem válaszoltak.
Az Országos Mentőszolgálat a Direkt36 megkeresésére azt válaszolta, hogy „az első mentőhívás fogadásakor a kapott információk alapján akut életveszély nem volt megállapítható”. Leírták azt is, hogy a mentő a beteget a segélyhívástól számított egy órán belül átadta a Szent Imre kórház sürgősségi osztályának. A második segélyhívás után rohamkocsit indítottak, a mentőegység pedig „emelt szintű beavatkozásokkal próbálta megmenteni a beteget, sajnos sikertelenül”.
A Swiss Clinic megerősítette a Direkt36-nak Piroska fiának hívását, de egyéb kérdéseinkre nem szerettek volna reagálni. Kérdéseket küldtünk az Országos Kórházi Főigazgatóságnak (Okfő) is, de tőlük nem érkezett válasz.
A jogi eljárás mellett Piroska fia igyekezett elrendezni anyja ügyeit a halála után. Néhány ruháját eladományozta, a nappalit pedig átrendezte. Piroska szobáját azonban szinte érintetlenül hagyta.
Bézs színű, kárpitozott ágya fölött ott van a kis, fából készült feszület, rózsafüzérrel körbetekerve, polcáról pedig lelóg régi, erdélyi házuk rézből készített kulcsa. Szobájának ajtaja mellett áll ódon, fából készült szerszámosládája is, amelyben tűt, gombokat, ollót és különböző anyagokat tárolt. Fölötte lóg egy régi, megbarnult családi kép, amely a múlt század elején készült. Piroska a fénykép hátuljára gyöngybetűkkel írta fel családtagjainak nevét.
A férfi a család háziorvosának is küldött egy levelet, amelyben megköszönte, hogy sok éven át odafigyelt Piroska egészségére. Tudatta vele, hogy édesanyja meghalt.
„Mély megrendüléssel olvasom sorait! Erre nem számítottam, számítottunk. […] ez egy váratlan haláleset, nem volt olyan krónikus betegsége ismert, ami ezt a halált magyarázná” – válaszolta az orvos.
Az asszony szerettei azóta is azon töprengenek, mit csinálhattak volna másképp. A barátnőt még mindig furdalja a lelkiismeret a történtek miatt. „Hogyan tudtam volna többet tenni? Nem tudtam Piroskát megmenteni.”
A fiának is hasonló gondolatai vannak. „Ha visszapörgethetném az időt, máshogy csinálnám. Nem lennék szabálykövető, elvittem volna egy másik kórház sürgősségijére” – mondja a férfi, aki maga is pszichológushoz jár gyászfeldolgozásra. „Készül arra az ember, hogy a szülei idősek, de neki esélyt sem adtak a túlélésre, és ezt a körülményt a legnehezebb feldolgoznom.”
