Nem csak a szomorúság és a belassulás, az ingerlékenység és a szorongás is jelezhet depressziót

Dr. Baji Ildikó felnőtt- és gyermekpszichiáter, négy éve a Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórház igazgatója, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára. Eredetileg szemésznek készült, majd több véletlen együttállásának köszönhetően előbb felnőtt-, majd gyermekpszichiátriai szakvizsgát szerzett. Több módszerspecifikus képzéssel és évtizedek tapasztalataival a háta mögött ma is aktív szereplője a hazai gyermek- és ifjúságpszichiátriai életnek, többek között a hangulatzavarok kezeléséről, a gyermek- és felnőttkori depresszió különbségeiről, illetve a család és a tágabb környezet betegségben betöltött szerepéről beszélgettünk vele.

A mindennapi szóhasználatban sokszor összemosódik szomorúság és depresszió. Hogyan tehetünk különbséget a kettő között? Minden depressziós ugyanolyan tüneteket produkál?

Minden, amitől nem szenvedünk hosszan, és más sem szenved a környezetünkben, az teljesen normatív. A rossz hangulat, a szomorúság mindannyiunk számára ismerős és teljesen normális érzés. Ezeket legtöbbször valami olyan tapasztalat vagy helyzet váltja ki, ami nehéz, megoldhatatlannak tűnik, de akár fájdalmas is lehet. A szomorúsággal nincs is semmi baj, ha átmenetileg áll fenn. Bárkivel előfordulhat, hogy aktuálisan lehangoltabb, ami keresztmetszetben egy átmeneti tünet. Ennek lehet oka egy velünk történt konkrét esemény, amitől rossz lesz a kedvünk. Ilyenkor általában valami jó stratégiával ezt leküzdjük, és túljutunk rajta. Átmenetileg akár több tünetünk is megjelenhet, a kérdés az, hogy ezek megbetegítenek-e bennünket, vagy túl tudunk jutni rajtuk. Abban az esetben, ha hosszabb távon fennállnak, akkor már lehetnek a depresszió részei is. A major depressziót egy tünetegyüttesnek gondoljuk, ami merőben másképp néz ki, mint egy kis hangulati változás. Olyan kóros állapot, mentális betegség, ami jelentősen befolyásolja, meghatározza az érzéseinket, a gondolkodásunkat, a hangulatunkat és a viselkedésünket is. Mindezek mellett általában testi tünetekkel, mint például alvás- és evészavarral, állandó fáradtsággal is együtt járhat. A viselkedésben is megfigyelhető változás: gyakori a mozgás, a beszéd lelassulása, de a fokozott nyugtalanság, felgyorsult beszédtempó, irritált viselkedés is jelezhet depressziót. A lányokra, nőkre sokkal inkább jellemző mindaz, amit laikusan általában elképzelünk erről az állapotról, azaz a szomorúság, a gyakori sírás, az egykedvűség, a kilátástalanság, a csöndesség tünetei. Pedig a depressziónak sok formája van. Vannak, akik pszichomotorosan lelassulnak, mimikátlanná válnak, kevés szemkontaktust vesznek fel, keveset beszélnek. Azonban olyan érintetteket is látunk, akik inkább agitáltak, nem képesek egy helyben maradni, csak ruminálják (ismétlődő, passzív gondolkodási mód – a szerk.) a rossz gondolataikat, érzéseiket, amitől egyre jobban befeszülnek. Mindkét állapot veszélyes lehet a szuicidum megjelenése szempontjából. Felnőttkorra egyébként a nemek közötti tünetek egyre nagyobb hasonlóságot mutatnak.

Milyen jelekből lehet felismerni gyermekkorban, kamaszkorban a hangulatzavart, a depressziót?

Kamaszkorban a lányoknál kétszer-háromszor gyakrabban fordul elő. A fiúknál a belső feszültség sokszor a külvilágra vetül, így könnyű azt mondani, hogy ez egy viselkedészavar, deviáns működés vagy opponálás. A lányoknál sokkal inkább a klasszikus forma jelentkezik. A kritériumtünetek között van egy úgynevezett irritabilitás nevű kritérium, ami nagy szerencse, mert sok esetben a depressziót pont az ingerlékenység miatt nehéz felismerni. Az fiatalabb életkorban, és különösen a fiúknál jellemző, hogy a depresszió klasszikus megjelenési formája, mint szomorúság, lehangoltság, erőtlenség, motiválatlanság hiányzik, és inkább a düh, az agresszió jelenik meg. Ez is egyértelmű változás a viselkedésben. A hangulatzavar mindig epizódokban zajlik, és amíg például egy ADHD-s (attention deficit or/and hyperactivity disorder = figyelemhiányos hiperaktivitás zavar – a szerk.) gyermek sokszor folyamatosan irritábilis, addig a depressziós csak epizódokban válik azzá. Mikor már sok tünettől szenved a gyermek, akkor lesz jellegzetesen látható ez a változás, viselkedésben vagy hangulati elemekben. Ilyen lehet például, ha megváltozik az örömkészsége, elhanyagolja a barátait, vagy csökken a motivációja az addig szeretett tevékenységekben. A depresszió sok tünete az egyén számára megterhelő, és a környezet nem is biztos, hogy érzékeli azokat. Például az iskolai teljesítmény viszont egy objektív jel, ami jól mérhető, és így jelzésértékű lehet. Ha jelentősen és érthetetlenül romlik, akkor gondolni kell arra, hogy a gyerek vagy a fiatal dekoncentráltsága mögött depresszió állhat. A motivációvesztés, az elkerülés, a társas kapcsolatokból való kivonódás, az anhedónia (örömtelenség – a szerk.) mind nagyon tipikus depressziós tünetek. A koncentrációs problematika minden életkorban megjelenik, és az kézzelfoghatóan funkciórontó. Például egy felnőtt nem tudja vinni az életét, mert elfelejt, összekever dolgokat, mert sokkal jobban kell koncentrálnia ahhoz, hogy elvégezze ugyanazokat a feladatokat, amiket ha nem lenne depressziós, könnyedén megcsinálna. Gyerekeknél három kritériumtünet és hét járulékos tünet írható le. Amennyiben az előbbiek közül egy, az utóbbiak közül pedig négy jelen van minimum két héten át, és emellett jelentős a szenvedésnyomás és/vagy a funkcióromlás, akkor adható a diagnózis. Emellett nagyon fontos a differenciáldiagnosztika is. Lényeges továbbá, hogy egy bevezető időszakban, egy aktív időszakban vagy egy részleges remisszióban lévő tüneteket látunk, ezért a keresztmetszeti kép mellett hosszmetszeti kép is szükséges.

Milyen következtetéseket vontak le a gyerekeket hosszú távon vizsgáló Pisze-kutatásból?

Megtapasztaltuk, hogy a vizsgált gyerekek, akik időközben felnőtté váltak, újra és újra átéltek depressziós epizódot, újra és újra szenvedtek a tüneteiktől, és miután a teljes családokat is vizsgáltuk, kiderült, hogy általánosságban megfigyelhető volt a szülők és/vagy a testvérek patológiája is.

Mitől függ a hangulatzavar súlyossága, lefolyása?

A rendkívül összetett genetikai tényező ebben jelentős. Ha a szülőknél, testvéreknél jelen van a hangulatzavar vagy depresszió, akkor ott van egy érzékenység vagy vulnerabilitás (sérülékenység – a szerk.), emellett pedig a környezeti hatásoknak is nagy a szerepük. Ezek összetalálkozása aktiválhatja ezeket az állapotokat. A depresszió és a hangulatzavarok nagyon változatosak. Van, akinek egész élete során egy epizódja van. Vannak olyan érintettek, akiknek nagyon sok. A szakirodalom szerint a depresszió általában kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban elindul, de lehet, hogy csak nagyon enyhe formában. Sok olyan depressziós van, aki soha nem kap diagnózist, mert enyhék a tünetei, és nem fordul orvoshoz, vagy nem megfelelő szakemberhez kerül. Általában korán megjelennek az előjelek, de az is előfordul, hogy nem eléggé súlyosak, és csak egy későbbi életkorban jön egy olyan stresszel teli életesemény, veszteség vagy egyéb betegség, ami az illetőt teljesen kibillenti az egyensúlyából.

Hogyan kezelik a depressziót, a hangulatzavarokat?

Számos cikk jelent meg arról, hogy ha szerencsés valaki, a depresszió 9-10 hónap alatt elmúlhat magától, míg ha terápiát kap, akkor átlagosan 3-4 hónap alatt javulhat. Enyhe depressziónál nagyon hatékony lehet a pszichoterápia, ami a tünetekre fókuszál, és a hangulat javítása, az érzelmi regulációs stratégiák beépítése a célja, amikkel a későbbiekben tudnak a fiatalok élni, tudják ezeket használni. Középsúlyos, illetve súlyos depressziónál a gyógyszeres kiegészítést is elengedhetetlennek tartom. A gyermekpszichiátriában mindig a súlyosság a meghatározó, de ott is nagy létjogosultsága van a pszichoterápiának.

A gyógyszeres kezelés, a pszichoterápia mellett vannak-e egyéb eszközök a szakemberek kezében a gyermekpszichiátriában?

A DBT-t, azaz a dialektikus viselkedésterápiát (maga a dialektika szó az ellentétek szintetizálására, kiegyenlítésére való képességre utal, ami az ellentétes, jó-rossz megélést árnyalhatja – a szerk.) az elmúlt év óta alkalmazzuk a Vadaskert kórházban. Ennek célja a szélsőséges érzelmi, illetve indulati állapotok javítása, az örömképesség és a stressztűrés fejlesztése viselkedésterápiás eszközökkel. Nem tudjuk ugyanis megváltoztatni valakinek a genetikáját, nem tudjuk meg nem történtté tenni mindazt, ami már megtörtént, de tudunk új készségeket tanítani, használható eszközöket, megküzdési stratégiákat beépíteni. A DBT eredményeként ritkulhatnak az önsértő, öngyilkos késztetések, magatartásformák, reakciók, és javulhatnak a beteg életvezetési, szociális készségei. Ez nagyon jó módszer, és örömmel tapasztaljuk, hogy sok esetben hatékonyan működik. A DBT nálunk a kórházban a család bevonásával zajlik. Azt tanítjuk a fiataloknak és családtagjaiknak, hogy az az optimális, amikor úgy kommunikálok, hogy el tudom fogadni a másik véleményét, nézőpontját, és validálni tudom a másik érzéseit, még akkor is, ha bennem épp más érzések zajlanak. Tehát amikor a tézisből és az antitézisből születik egy szintézis, akkor az egy kompromisszum. Erre óriási szükség van, és ehhez kell a családokban többek között a transzparens kommunikáció, az együtt töltött minőségi idő, a közös élmények.

Mit tehet a szülő, a partner, ha érintve van a hozzátartozója?

Az egész gyermekpszichiátria arról szól, hogy a szülőnek muszáj segíteni a gyereknek a jó stratégiák kialakításában és alkalmazásában. Ezért is nagyon fontos az edukáció. Nagyon fontos tudni, hogy mi zajlik a gyerekben, mert különben jönnek a félreértések. Találkozunk nagyon nyitott családokkal, akik értik, hogy a diagnózis egy értelmezési keretet tud adni, eszközt ahhoz, hogy jobban értsék a saját gyereküket. Sok olyan szülővel is találkozunk azonban, akik azt mondják, hogy elég, ha megmutatjuk a gombot, amit át kell állítani a gyereken, „szereljük meg”, és már itt sincsenek. A tények azonban azt mutatják, hogy eltelik egy csomó idő, amíg ezek a dolgok a családokban félrecsúsznak, kialakulnak, és aztán ott a nyomás, hogy ezt gyorsan változtassuk meg. A szülőkre mi partnerként tekintünk és nagyon számítunk, mert általánosságban elmondható, hogy sem a felnőtt-, sem a gyermekpszichiátriáról nem szoktunk tökéletesen gyógyult embereket hazaengedni. Elkezdődik ott valami, amit folytatni kell, amiben a szülőknek, a partnereknek fontos feladatuk van, méghozzá hosszan, kitartóan. A környezetnek értenie kell az állapotot, a helyzetet ahhoz, hogy segíteni tudjon. A nehézséget okozó tünetekkel való együttélés, azoknak a csökkentése mindenképp és minden életkorban összefogást igényel. „Nem az a kérdés, hogy mitől van, hanem az, hogy mit kezdjünk vele. Az okokat nem lehet kitépni, azt lehet megvizsgálni, hogy mivel tudunk segíteni.”

Mit tehet a család annak érdekében, hogy minimalizálja a hangulatzavarok kialakulásának esélyét?

Minden család egyedi, tehát a szabályrendszere is sajátos. A legfontosabb, hogy működőképesnek kell lennie. A nehézségek megoldása nem általános érvényű, vannak azonban olyan irányelvek, amelyek a rugalmas, az optimális működést segítik elő. Ilyen többek között a nyílt, őszinte kommunikáció vagy az érzelmek kifejezhetősége, amelyekkel támogathatják a szülők a gyermekeik érzelmeinek és viselkedésének szabályozását. Kedvező például, ha hasonló a szülők nevelési stílusa, és az nem megy nagyon szembe a gyermek korosztályának trendjeivel sem. Mi azt tapasztaljuk, hogy sokszor hajlamosak a szülők a rövid távú pozitív következményekért elengedni a hosszú távúakat. Például a géphasználat a gyerekeknél egy ideig könnyebbség lehet, de ha nincsenek meghatározva a közösen elfogadott határok és szabályok, akkor egy idő után kicsúszik a kontroll a szülők kezéből. Szülő bárkiből lehet, pedig erre a szerepre nagyon fontos lenne tudatosan készülni, mert ha eszköztelenül csinálják, annak nagyon hosszú távú következményei lehetnek.

Lehet-e egy életen át depresszióval élni?

A depressziók nagyobb része karbantartható, és lehet velük együtt élni. Nyilván súlyosságfüggő, és a pszichiátriai klinikákon inkább a nehezebb esetek jelennek meg. A gyerekpszichiátrián induló depressziók nagyon gyakran kapcsolódnak szorongáshoz, és ez a két probléma rendkívül rossz közérzetet ad az elszenvedőnek. A depressziósok egy idő után már érzik, hogy indulnak a tünetek, azaz kezdődik egy újabb epizód. Ilyen tünet lehet például, ha csökken az étvágy, rosszabb az alvás minősége, romlik a koncentráció. Mindez azért fontos, hogy később minél hamarabb el lehessen csípni egy epizód megjelenését. Amennyiben ez így van, lehet alkalmazni a stratégiákat, mint például annak az ellenőrzését, hogy jól szedi-e a kezelt a gyógyszerét. Sokszor ugyanis, ha stabil valakinek az állapota, előfordul, hogy elhagyja a terápiát vagy a gyógyszeres kezelést. Amikor vannak a betegnek adaptív megküzdési stratégiái, akkor sokkal könnyebben tud megküzdeni az állapotával. Érzelemregulációs módszerek alkalmazásával változtatni tud a helyzetén, nem ragad bele a ruminatív, rossz gondolataiba, amelyek ördögi kört tarthatnak fenn, és így elkerüli egy súlyos depresszió kialakulását.

Hogyan hat a gyermekekre, ha valamelyik szülőjük depresszióval küzd?

Egy depressziós szülő kevéssé képes szenzitíven, válaszkészen a gyermeke valós szükségleteire hangolódni és azokra reagálni, hiszen a saját belső folyamatai viszik el az energiáit. Vannak nagyon szenzitív időszakok, amikor ennek a jelentősége extrán hangsúlyos. Ilyen például a várandósság, a szülés és az azt követő korai időszak is. Előfordul, hogy egy nő depressziós volt már a teherbe esést megelőzően, az is lehet, hogy várandósan lesz az, mint ahogy az is, hogy a szülés aktiválja ezt, vagy a tünetek a gyermekágy alatt alakulnak ki. Ez mind nagyon komolyan hathat a szülő-gyerek kapcsolatra és a gyermek későbbi mentális állapotára, de akár a képességeire is. A védőnők a várandósgondozás során monitorozzák a terhes nők mentális állapotát, és a depressziós tüneteket is figyelik. A depresszió ebben az életszakaszban is sokszor jár szorongással, ami ismerős a legtöbb ember számára, mert olyan vegetatív jelei vannak, amelyeket könnyebb körülírni, mint a hangulatzavar tüneteit. Az a tapasztalatom, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek könnyebben kommunikálnak valamilyen testi tünet által, mint verbálisan, amikor valami elvontabb, szofisztikáltabb belső érzelmet, gondolatot kell megfogalmazniuk. Ezekhez ugyanis sokkal több félelem, bűntudat vagy szégyen társul, esetleg a kétség, hogy egyáltalán elmondhatóak-e, vagy sem. Kutatások igazolják, hogy amikor a várandósság alatt magas a szorongásszintje a kismamának, az növeli a szülés utáni depresszió kialakulásának esélyét. Ez az összefüggés azért érdekes, mert akkor ezzel a szorongással már idejében lehetne mit kezdeni, megelőzve ezzel a súlyosabb állapot kialakulását.

Ez a cikk a Mindennapi Pszichológia aktuális nyomtatott számában jelent meg, a Telex és a Mindennapi Pszichológia együttműködéseként. Rendszeresen adunk közre a mipszi.hu nyomtatott verziójában már megjelent cikkeket, minimális változtatásokkal közölve azokat. A Mindennapi Pszichológia Magyarország első, a nagyközönségnek szóló pszichológia témájú magazinja, cikkeiket főként pszichológusok, elismert szakemberek írják.