Hajléktalan nők a nőgyógyásznál: már akkor lehet látni, hogy valaki traumatizált, amikor belép a rendelőbe

„Ne érjenek semmihez a bogarak miatt, hiába irtjuk őket havonta, az ágyi poloskák még a csöveken is ott vannak” – tanácsolták nekünk körbevezetőink, amikor a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézmény (BMSZKI) Dózsa György úti hajléktalanszállójának női éjjeli menedékhelyén jártunk. A szobában szorosan egymás mellett sorakoztak az emeletes ágyak, a falak omladoztak, az ott dolgozók szerint a körülmények egyértelműen nem felelnének meg az európai irányelveknek.

A látvány azért is megdöbbentő, mert előtte néhány perccel még az alagsorban voltunk egy frissen festett, falfestménnyel díszített, családias hangulatú rendelőben. Bár alapesetben a nőgyógyászati vizsgálóágy és az orvosi műszerek nem a biztonságot jelentik a nőknek, de a nőgyógyászati rendelő falain belül mégis jobban otthon érezhetik magukat, mint az éjjeli szálláson.

A BMSZKI nőgyógyászati rendelője azért nyílt meg 2022 októberében, hogy a traumatizált, hajléktalan nőknek személyre szabott, emberséges orvosi ellátást nyújtson. A rendelő adományokból nyitott, 2021 karácsonya előtt szerveztek egy gyűjtést, ezen rövid idő alatt annyi pénz jött össze, hogy nemcsak a rendelő megnyitására, de az elején még a fenntartására is maradt belőle. Sőt, adományba kapták a vizsgálószéket, az eszközöket, és egy cég a mintavételek elemzését is ingyen vállalta.

Önkéntes orvosok, egy asszisztens, szociális munkások dolgoznak itt havonta három szerdán azért, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő nők is megfelelő orvosi ellátást kapjanak. Az eredmény pedig a betegek – vagy ahogy itt hívják, ügyfelek – elégedettségén mérhető: sokszor riadt, remegő, bizalmatlan nők jönnek be a kapun, és kivirult, boldog nők távoznak rajta.

Mi nem szidjuk le őket, örülünk, amiért megtisztelnek a bizalmukkal

Szilvi a BMSZKI zuglói családok átmeneti otthonában élt, amikor hallott a nőgyógyászati rendelőről. Az ottani szociális munkás hívta fel a figyelmét erre a lehetőségre. Szilvi ekkor éppen a negyedik gyerekével volt várandós, korábban az állami rendelőbe járt terhesgondozásra. Viszont az addigi orvosa nyugdíjba ment, és ugyan a fia vette át a rendelését, ő azt mondta Szilvinek, nincs rá kapacitása.

„Átküldött egy ismeretlen orvoshoz, aki flegma volt velem, durván vizsgált, és azt mondta, hogy a romák a több családi segély miatt szülnek, megalázó volt a helyzet”

– emlékezett vissza. A rossz élmények miatt eleinte félt elmenni a BMSZKI rendelőjébe is, de amikor végül rászánta magát, kellemesen csalódott. „Megnyugtattak, hogy nem történik semmi, amit nem szeretnék, ha van kérdésem, feltehetem. Családias hangulat fogadott.” A rendelés végén Szilvi még ajándékot is kapott, egy papucsot. Ezek után várandóssága alatt végig a BMSZKI nőgyógyászati rendelőjébe járt.

Hasonlóan pozitív tapasztalatokról számolt be Bea is, aki a XI. kerület Kocsis utcai szállóján hallott a rendelőről. A rendelőben dolgozó nőgyógyászati asszisztens tartott nekik előadást a női intim tornáról. Bea azon kevés kiszolgáltatott nők közé tartozik, akik évente járnak szűrővizsgálatra. Igaz, nem volt rossz tapasztalata az állami ellátásban sem, de fontos szempont volt neki, hogy a BMSZKI rendelőjében női orvoshoz mehetett, és arra is figyeltek, hogy a vizsgálóban egy textilszoknyával takarhassa el magát. „Én már 66 éves leszek, úgyhogy szemérmességi szempontból ez jó érzés volt, és megkínáltak teával, süteménnyel is.”

Bea idén már harmadik alkalommal volt szűrővizsgálaton a rendelőben, ezzel ő lett az a páciens, aki a legtöbbször ment vissza szűrésre. Ez nem is csoda: egy távolabbi rokona 64 évesen pár hónap alatt méhnyakrákban halt meg, ami nagyon mélyen érintette.

„A szállóról nem jártak sokan szűrésekre, én is szoktam nekik mondani, hogy menjenek, de eléggé fásultak ott az emberek.”

A rendelőben dolgozók is azt látják, nehéz rávenni a hajléktalan nőket a rendszeres nőgyógyászati vizsgálatra. A legtöbbjüknek rossz tapasztalatai vannak, hiszen a hajléktalan nők nagyon súlyos traumákat hordoznak, akár a családon belüli erőszakról vagy intézmény által okozott traumákról van szó. Korábbi élményeik miatt hatalmas félelem és szorongás lehet bennük, ráadásul a mindennapi létfenntartás is jelentős erőforrásokat von el tőlük, ezért is jutnak el nehezen a vizsgálatig.

Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy mi a jelentőségük a szűrővizsgálatoknak, vagy milyen időközönként kellene járniuk. „Mi nem ítélünk és szidunk le senkit, akkor sem, ha évekig nem jártak orvosnál, tőlünk azt kapják, hogy örülünk, amiért megtisztelnek a bizalmukkal” – mondta Clease Piros, aki egészségügyi asszisztensként dolgozik a rendelőben.

Piros korábban szüléseket kísért, dúlaként, majd független bábaként dolgozott, így mindig is fontosnak tartotta, hogy úgy legyen a nők mellett, ahogy az nekik jó. „Mindig is partneri viszonyban dolgoztam a hozzám fordulókkal, az összes olyan dolog, amit hivatalosan traumatudatosnak fogalmazunk meg, a működésem alapja” – mondta. Éppen ez a traumatudatos hozzáállás szólította meg akkor is, amikor jelentkezett önkéntesnek a rendelőbe.

Hasonlóan dr. Héra Annához, aki a kezdetektől orvosként dolgozik a rendelőben. Anna korábban az állami egészségügyben volt nőgyógyász, de onnan is azért ment át egy magánrendelőbe, mert nem tartotta ideálisnak, hogy öt perc jut egy betegre, nincs idő beszélgetni, kérdéseket feltenni. Neki fontos volt, hogy érthetően mondja el egy páciensnek a diagnózist, legyen ideje és tere a személyre szabott tájékoztatásnak. 2021 karácsonyakor látott meg a Facebookon egy hirdetést arról, hogy nyílik egy nőgyógyászati rendelő kifejezetten hajléktalan nőknek. Azt érezte, hogy a sok magánellátás mellett jó lenne valamit tenni a közért is, így jelentkezett az állásra.

Lánszki Réka kicsit később csatlakozott a csapathoz programfelelősként, amellett, hogy jelenleg a BMSZKI egyik átmeneti szállójának szakmai vezetője. Korábban a családok átmeneti otthonában volt családgondozó, az ottani szakmai vezető fejéből pattant ki az ötlet, hogy kellene egy olyan rendelőt csinálni, ahova valóban el is tudnak menni a többszörösen traumatizált nők. Ő is azt tapasztalta, hogy az állami ellátásban sok roma, hajléktalan, nehéz sorsú nő megkapja, hogy miért vállal még gyereket, megalázzák őket, nem magyarázzák el nekik a diagnózisukat. Sokan úgy élnek a panaszaikkal, hogy inkább kibírják, mint hogy orvoshoz menjenek.

Réka szerint szinte minden hajléktalan nő elszenved valamilyen traumát élete során. A BMSZKI-nél 2019-ben volt egy felmérés, amiben a válaszoló 600-700 nő fele számolt be arról, hogy átélt párkapcsolati és intézményi abúzust. Réka szerint ez a szám a valóságban 90 százalék felett lehet, hiszen szociális munkásként mélyebben ismeri az élettörténetüket.

„Volt olyan kitöltő, aki arra a kérdésre, hogy bántalmazott-e valaha a párom, megkérdezte, hogy ha néha kap egy pofont, de amúgy jó ember, az minek számít?”

– mondta Réka, aki szerint sokan nem is tudják, hogy bántalmazottak.

Miután vascsővel megtámadott a párom, fél évig kómában voltam

Pedig a rendelőben látható jele van annak, hogy valaki abúzust szenvedett el. Már csak azért is, mert kevés kiszolgáltatottabb helyzet van egy nő számára, mint a nőgyógyászati vizsgálat. Ilyenkor a test is képes újraélni a korábbi traumákat. De nem kell eljutni a vizsgálóasztalig, hogy ez kiderüljön: a rendelőben dolgozók már az ügyfél testtartásán látják, ha félnek a vizsgálattól.

„Már amikor belép valaki, látszik rajta, a testhelyzete összegörnyedt, szorong, amikor jön a vizsgálat, megrezdül, pedig minden ügyfél felé úgy fordul a rendelő személyzete, hogy tudatában vannak annak, a rendelőbe érkező nőket rengeteg trauma érhette. Minden orvos csak akkor ér az ügyfélhez, ha a beteg a hozzájárulását adta – mondta Piros. Vannak, akiknek eleve csukva van a szemük, másoknál a légzés ritmusa változik meg. – Sokszor az ügyfél másképp reagál, mint ahogy indokolt lenne az adott helyzetben, azt nem lehet tudni, hogy pontosan mi miatt, ez lehet szexuális erőszak és intézményi trauma is” – tette hozzá az asszisztens.

Annát az az eset rázta meg leginkább, amikor egy olyan kismama ment be hozzájuk, aki már túl volt a 30. terhességi héten, de addig nem járt orvosnál. Nem voltak laborjai, szűrései, nem mesélt magáról sokat. Miután végeztek a szükséges vizsgálatokkal, Anna kiment a váróba, ekkor megkérdezte tőle a szociális munkás, tudja-e, innen hova megy az a kismama. „Azt válaszoltam, nem tudom, mire a szociális munkás azt mondta: prostituálódni megy, mert a terhes kismamáknak többet fizetnek” – emlékezett vissza Anna, akinek egyébként az elején eleve megdöbbentő volt a kontraszt a magánellátást igénybe vevők és a BMSZKI páciensei között.

„A magánrendelésemen meg szoktam kérdezni, volt-e a páciensnek valamilyen műtéte, ilyenkor olyanokat szoktak mondani, hogy például mellplasztika vagy orrplasztika. Amikor ebben a rendelőben megkérdeztem, azt válaszolták, hogy mikor megpillangókéseztek, sokat kellett operálni, vagy amikor vascsővel megtámadott a párom, megműtöttek, és fél évig kómában voltam.”

Réka szerint megrázó, hogy sok hozzájuk forduló nő pszichiátriai beteg, szerhasználó. Anna úgy látja, a hozzájuk járó nőknek már az is problémát okoz, hogy megfogalmazzák a panaszaikat, szégyenkezve, pironkodva beszélnek a saját testükről. Például már azt is nehezen mondják el, hogy hüvelyi folyásuk van, amivel egy nőgyógyász naponta többször is találkozik. Gyakran magyarázkodnak, hogy a szállókon ugyanazt a mosdót tudják csak használni, vagy éppen a koszos ruhájuk miatt érzik magukat kellemetlenül. És az sem ritka, hogy az állami ellátásból azért mennek a BMSZKI rendelőjébe, mert egyszerűen nem értik a latinul leírt diagnózist, és senki sem magyarázta el nekik érthetően, mi a problémájuk. Így megrémülnek, ha a papírjukon, mondjuk, azt látják, hogy cisztájuk van, ez nekik egyenlő a negyedik stádiumú rákkal.

Anna mesélt egy páciensről, aki azért érkezett hozzájuk, mert azt gondolta, hogy terhes, nagyon szeretett volna gyereket. Korábban járt az állami ellátásban is, ahol az orvos úgy közölte vele, hogy nem vár gyereket, hogy azt mondta: „szar sincs magában”. Anna megvizsgálta a nőt, elmondta neki, hogy sajnos nincs itt kisbaba, megmutatta neki az ultrahangképet is. A nő így megértette, és elfogadta a helyzetet, meg tudott nyugodni. Anna hozzátette, az állami ellátásban egyébként nagyon jó tapasztalataik is vannak.

Persze vannak sikertörténetek is. Egyszer megjelent a rendelőben egy kismama, aki az erdőből ment be hozzájuk, kevésbé rendezett külsővel. Ez a szociális munkások szerint egyébként egyedi, az általános az, hogy szinte mindenki tisztán, megfürödve érkezik a rendelőbe. Az első alkalommal nagyon félt a szüléstől, nem is tudta, mire számítson, ezért Annáék bejuttatták egy szülésfelkészítőre. Utána rendszeresen járt vissza terhesgondozásra, legközelebb már szép ruhában jelent meg, és azt mondta, mindent tud a szülésről. Végül a párjával tudtak bérelni egy lakást, és azt is megengedték, hogy a babát hazavigye a kórházból. A változást jól mutatta, hogy az első vizsgálatra még az anyjával érkezett, aki azt akarta, adják oda valakinek a babát, a második vizsgálatra a barátnőjével ment, akinek nem lehetett gyereke. Onnantól kezdve már egyedül ment, mert nem akarta megbántani a barátnőjét.

Biztonság, bizalom és a választás lehetősége

A traumatudatos ellátás már a nőgyógyászati rendelő kapujában elkezdődik. Mindenkit ott fogad a BMSZKI szociális munkása, bekíséri az ügyfelet, a váróban végig velük van, beszélget velük, így mire egy nő a vizsgálóba kerül, már jobban feloldódik.

Piros elmondta, hogy a traumatudatos ellátásnak hat alapelve van:

• biztonság;
• bizalom;
• választás lehetősége;
• partnerség;
• megerősítés;
• tisztelet.

A rendelőben a váró berendezésétől, a bútorok és a vizsgálóágy elhelyezésétől kezdve minden azt a célt szolgálja, hogy az ügyfelek a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat. A szociális munkásoknak és az egészségügyi személyzetnek is az a célja, hogy viselkedésükkel, kommunikációjukkal az ügyfél bizalmát építsék. Ennek része, hogy egyszerű szavakkal, teljeskörűen tájékoztatják az ügyfelet arról, mi fog történni vele, milyen vizsgálatokat és miért javasolnak neki. Az itt dolgozók nem várják el, hogy a páciens „viselkedjen”, akkor is megértők vele, ha egy helyzet dühöt, esetleg agressziót vált ki belőle. Az elsődleges szempont a méltóságteljes bánásmód.

„A traumatudatos szemlélet mindenkinek az alap kéne hogy legyen, az már egy kórkép, hogy arról beszélünk, mit értünk ezalatt.” Piros szerint az is fontos, hogy az ügyfelek mit látnak a térben, milyen a dolgozók viselkedése, hogyan kommunikálnak. Például olyan apróságnak tűnő dolgok is segítenek a komfortérzet növelésében, hogy a rendelőben lévő öltözőt be lehet csukni kilinccsel, a vizsgálószék pedig nem az ajtó felé néz, el van húzva egy függöny.

Piros szerint a jelenlétükkel tudnak a legtöbbet adni az ügyfeleknek. Neki például nem azon van a fókusza, hogy éppen melyik eszközt adja az orvos kezébe, hanem azon, hogy hogyan érzi magát a páciens.

Anna szerint a traumatudatos rendelés ott kezdődik, hogy amikor belép a páciens, bemutatkoznak neki, kezet fognak vele. Ez már jó érzést kelt bennük, mert az állami ellátásban sajnos ez sem mindig történik meg. Ezen kívül minden vizsgálat a páciens beleegyezésével történik, például ha valaki nem szeretne hüvelyi ultrahangot, akkor csinálnak neki hasit. Bár a vizsgálat szempontjából persze jobb a hüvelyi ultrahang, de ha komfortosan érzi magát a páciens, talán legközelebb már engedi a hüvelyi ultrahangot is. Anna azt is észrevette, hogy sokszor a páciensek bejönnek és már eleve vetkőznek, neki kell szólnia, hogy előbb beszélgessenek. A rendelőben ezen kívül van stresszlabda is, amit az ügyfél nyomkodhat a vizsgálat közben, bár sokszor Piros keze tölti be a stresszlabda szerepét.

A megterhelő esetek miatt nem csak a páciensek traumáit kell figyelembe venni, a dolgozók is mentálhigiénés segítséget kapnak, csoportosan és egyénileg is járnak szupervízióba. Ez fontos, hiszen védeniük kell a saját lelki jóllétüket. Ezen az is segít, ha kevesebb esetet vállalnak, de egyelőre nincsenek elegen. Most keresnek új orvos kollégát, mert egyre inkább növekszik az igény az ellátásra, és szeretnék, ha a hajléktalan nők tudnák, hogy minden szerdán számíthatnak rájuk.

A cikkben megszólaló páciensek nevét a védelmük érdekében megváltoztattuk.