A világ legdrágábban elárverezett kézitáskája lett a NER-kedvenc Birkin eredetije

Illetékekkel együtt 8, 6 millió euróért, azaz kb. 3,4 milliárd forintért kelt el a Hermès által tervezett első Birkin táska a Sotheby's aukciósház online árverésén, ezzel ez a darab lett a világ legdrágábban elárverezett kézitáskája. A CNN cikke szerint a licit végül 7 millió euróig futott fel, az összeget az illetékek emelték meg 8,6, millió euróra.
A Hermès Birkin-prototípusa még kifejezetten Jane Birkinnek készült 1984-ben, majd azt 1985 és 1994 között szinte minden nap viselte is. A táskát aztán a 2023-ban meghalt Birkin még 1994-ben elajándékozta az Association Solidarité Sida nevű francia, AIDS ellen küzdő alapítványnak. Az akkoriban a világ legdrágábbikának számító táskát aztán az ezredfordulón egy párizsi gyűjtő, Catherine Benier vásárolta meg, 25 év után pedig ismét lehetett rá licitálni a Sotheby’s júliusi aukcióján.
Már az előzetes licitek is rekordokat döntöttek, 1 millió euróig futott fel az ár. Végül a kilenc gyűjtő közötti 10 perces licitharc egy japán magángyűjtő győzelmével zárult le. Morgane Halimi, a Sotheby's kézitáska- és kiegészítőrészlegének vezetője a történelmi árverést fontos mérföldkőnek nevezte a divat és a luxus történetében.
A legdrágább kézitáska korábbi rekordját egy gyémántokkal és krokodilokkal kirakott Kelly táska állította fel 513 040 dollárral, ezt múlta most felül a Birkin.
A Sotheby's szerint az eredeti Birkin táska számos apróságban eltér a későbbi változatoktól: különbözik a kézitáska mérete, fémgyűrűi, valamint a vállpántja, és egyéb olyan részletek, amelyeket soha nem másoltak le. Az elülső oldalán Birkin monogramja látható, a vállpántról pedig egy kis ezüst körömvágó lóg, Birkin ugyanis szerette, ha a körmei szépen gondozottak, ezért a könnyű és gyakori használat érdekében a közelében tartotta a körömvágót.