Ahol ők mozognak, ott nem elég a sima Birkin táska, ott a gyémánttal kirakott kell 120 millióért

Fehér kesztyűs, szmokingos, izmos hosztok vitték körbe a kiválasztottaknak a meghívókat 2018 áprilisában arra a vacsorára, ami világosan jelezte a divatipar szereplőinek: a NER ide is betette a lábát, méghozzá elég drámai módon. „Egy másik főszerkesztővel a mosdóban bújtunk el, hogy ne kelljen átvenni a meghívónkat” – mondta erről egy nemzetközi divatlap magyar kiadásának akkori főszerkesztője.

„Nem csak azért, mert semmi kedvünk nem volt a kormány közelében lévőkkel vacsorázgatni, a meghívás módja is szörnyen kellemetlen volt. Ez az urizáló, múltba révedő, exkluzivitást mímelő gesztus inkább olyasmire emlékeztetett, mint amikor a lányok megszerzik apu hitelkártyáját, hogy rendezzenek egy flancos leánybúcsút. Semmi köze nem volt ennek a meghívónak sem a divathoz, sem 2018-hoz.”

Az eset néhány hónappal azután történt, hogy maga Rogán Antal jelentette be, a kormány átveszi a szakmai koordinációt, és stratégiát dolgoz ki a divat- és dizájnipar számára. A szakma nagy része akkor már rettegve figyelte az őrségváltás lépéseit. A magyar divatheteket már einstandolta a kormány, a Magyar Turisztikai Ügynökség Divatipari Marketing Igazgatóságának élére pedig Bata-Jakab Zsófia, Orbán Ráhel jó barátnője került.

„Ez egy felvágós, smúzolós esemény volt, semmi több” – nyilatkozta később Lakatos Márk a vacsoráról, amelyen Orbán Ráhel és Rogán Cecília is részt vett. És bár arról megoszlanak a vélemények és emlékek, hogy valóban szmokingban és fehér kesztyűben, vagy csak öltönyben voltak a hosztok, tény, hogy azóta is ez a kör irányítja a magyar divatipart. Célkitűzésük, hogy Budapest legyen Kelet-Európa divatfővárosa – hogy ezzel hogy állnak, mennyi pénzt költöttek erre, azt egy későbbi cikkben elemezzük. Most azt vizsgáljuk, hogyan és miért vitték tovább azt a vonalat, amit 2018 nyarán kijelöltek, miért a rongyrázós luxizást választották a NER nagyasszonyai a magyar tervezők helyett, és mindez miért megy szembe a nagy magyar divatstratégiával. Azaz miért olyan a NER stílusa, amilyen.

Birkin, Cartier, szív, szív

Extrém drága ékszerek, feltűnő logók, harsogó luxus – röviden így lehet összefoglalni a NER-elit felső köreinek ízlésvilágát, mondja Virág Zsófi stylist, divatszerkesztő. „Bár nyilván vannak egyéni ízlésbeli különbségek, de mind nagyon szeretik a nagy divatházak, mint a Chanel vagy a Louis Vuitton táskáit, amiken jól felismerhető a forma és a logó még az átlagember számára is. A Dolce & Gabbana is nagy kedvence ennek a rétegnek, a csipkés, szexi ruhák pláne. Nem szeretik az újító formákat, nem kísérleteznek ezeknek a divatházaknak a trendibb darabjaival. Vehetnénk akár egy különlegesebb Louis Vuittont is, de az nem lenne annyira felismerhető, így inkább maradnak a jól beazonosítható daraboknál. Ruhák szintjén van, aki inkább az üzletasszonyos, nadrágkosztümös, klasszikus szabásvonalat viszi, ez kevesebb támadási felületet is hagy, mások leginkább az alakra feszülő, dekoltázs- és combkidobós ruhákat kedvelik.”

Az elmúlt hónapokban mi is kaptunk egy kis ízelítőt a választásaikból, főként Hadházy Ákosnak köszönhetően pörgött ezerrel a luxizásspotting:

• Várkonyi Andrea Bentley-je mellett cirádás pólója és nadrágja is figyelemre méltó.
• Rogán Barbara gyémántokkal kirakott krokodilbőr Birkin táskája kétségkívül egyedi darab.
• Matolcsy Ádám felesége, Meloche Nicole, szerényebb, neki sima Birkinjei vannak, de abból négy.
• Rogán Cecília is szereti a feliratokat, a Birkin táskát, a Valentinót, a Cartier karkötőt, abból is a Love verziót, amit régebben Kötcsén villantott meg.
• Sarka Kata, Rogán Cecília üzlettársa 4 millió forintot érő Hermès papucsában flangál.
• Orbán Ráhel a Chanelért rajong, és szintén nem veti meg a Cartier-t.

A felsorolásból is látható, hogy a magyar gazdasági-politikai elit feleségeinek nagy része, fittyet hányva a nagy magyar divatstratégiára, nem magyar tervezői darabokban jár. Választásaik pedig azt is megmutatják, mit gondolnak egy, a kormány számára gazdaságilag és kulturálisan is kiemelt területről, a divatról.

Mint XIV. Lajos

„Ahogy politikai kultúránk sincs, úgy öltözködési sem, a 40 év kommunizmus kiirtotta – indít a Birkin táskák világától kissé távolabbról Molnár Anikó stylist, divatszerkesztő, oktató. – A második világháborúig még volt polgári kultúra, aminek része volt az öltözködés és a divat is. Voltak öltözködési hagyományok, kesztyűben és kalapban jártak, igényesen öltözködtek. Ezt a polgári öltözködést tették tönkre, amikor erőszakosan bevezettek egy kommunista stílust, a konfekciót. Hagytak néhány úri szabóságot működni, de az nem a nagy tömegnek szólt, így lassan kikopott a magyarok öltözködéséből az igényesség és a harmónia. Ezen az sem segített, hogy 15-20 éve az az üzenet, hogy menj el vásárolni és attól majd jobban érzed magad. Sokan hangulatot, egyéniséget akarnak pénzért venni a boltokban.”

Virág Zsófi szerint egyszerű a válasz a kérdésre, miért ilyen stílusban öltöznek a NER kegyeltjei: „Nincs ízlésük. Az, hogy híres vagy, vagy sok pénzed van, nem jelenti azt, hogy van stílusérzéked. Nincs fashion-forward gondolkodásuk, nincs olyan stílusérzékük, ami a trendeknek megfelelően változik, hiszen ehhez figyelni kellene arra is, mi zajlik a világban. Az öltözködésükön keresztül nem arról akarnak kommunikálni, hogy kik ők, vagy mit gondolnak a világról, netán azt, hogy felkarolják a magyar tehetségeket, hanem

azt akarják elmondani, hogy ők ezt megvehetik, megtehetik. A divat és a ruhák státuszszimbólumokként élnek a fejükben, nem önkifejezési formaként.”

Molnár Anikó hozzáteszi, úgy is lehet jól (és drágán) öltözni, hogy csak a szakavatott szem veszi észre, mennyit költöttél a ruháidra. „Az eszükbe sem jut, hogy egy sima kasmírpulcsi és bőrnadrág is lehet státuszszimbólum. Ahol ők vetítenek, ott nem ez az elvárás, ott folyamatosan emelni kell a tétet. Ezért nem elég a sima Birkin táska 30 millióért, ezért kell a legdrágább, a gyémántokkal kirakott, 120 millióért. Lassan olyanok ezek az emberek, mint XIV. Lajos, már nem tudnak hova túlozni. Vannak, akik meg tudnák venni a gyémánttal kirakott Birkin táskát, de nem akarják, és így is lesznek valakik. Persze nem lehet könnyű, ha a baráti körödben mindenkinek ilyen az ízlése, hasonlóak a ruháitok és az arcotok, mert csak akkor fogadnak be. Ez is egy szubkultúra, csak nagyon kevesek szubkultúrája.”

A luxizást teljesen más oldalról világítja meg egy névtelenséget kérő, híres magyar tervező, aki régebben többször dolgozott a NER-elitnek, főleg nőknek tervezett ruhákat. „Nem csak a NER-hez köthető személyeknek terveztem ruhát, sőt. Mégis megsínylettem az együttműködést. Utólag jöttem rá, miért velem terveztették a ruháikat: akkor még nem lehetett nyilvánvaló, hogy mennyire gazdagok, a közösségi oldalakra, újságokba nem fotózhatták őket méregdrága darabokban, nehogy felháborodjanak az emberek.” A tervező sokakkal dolgozott együtt, maradandó darabokat alkotva, de azt mondja, „amint felmentették őket a látható luxizás tilalma alól, azonnal dobtak engem is. Közben rólam már mindenhol elterjedt, hogy nekik terveztem, néhány korábbi ügyfelem nem is járt emiatt hozzám, mert azt hitte, ideológiailag is elköteleződtem. Volt, hogy egy nagy nemzetközi magazin partiján kinéztek a lap munkatársai az asztaltól, miközben ők maguk egy NER-oligarcha lányának a tulajdonában álló lapot működtettek. A hírnevem eléggé megsínylette ezt a dolgot, és tényleg csak utólag jöttem rá, hogy kihasználtak. A nők, akiket öltöztettem? Azóta sem láttam egyiküket sem.”

De mit is viselne az ember egy dubaji vacsorán vagy egy jachton?

Mindkét megkérdezett divatszerkesztő állítja, az a tapasztalatuk, hogy a hazai tervezők általában jobban köthetők a liberális közeghez, gondolatvilághoz, de ez nem befolyásolja azt, hogy kiknek készítenének és adnának el ruhát. Azt mondják, egy ennyire kicsi piacon a tervezők nem tehetik meg, hogy politikai irányultság vagy értékrend alapján válogassák meg a vásárlóikat, nem szívesen kötik egyik oldalhoz sem magukat – főleg ma.

A Covid előtt volt egy 5-7 éves nagyon jó időszakuk, mondhatni aranykoruk a magyar divattervezőknek. Sokan költöttek akkoriban a magyar divatra, és sokakat büszkeséggel töltött el, ha magyar tervezők ruháit viselték. A járvány és az azzal érkező válság ezt derékba törte.

„Most nagyon durva válságban van a magyar divatipar, a legtöbb brand szenved, olyan márkák is a túlélésért küzdenek, amik 10-15 éve jelen vannak a magyar piacon. A Covid előtti idők bevételeit egyáltalán nem tudják elérni. Én úgy látom, hogy a magyar tervezők egyáltalán nem zárkóznának el az elől, hogy ruhákat adjanak el vagy tervezzenek a NER kedvenceinek. Még az is lehet, hogy ez előfordul, csak nem tudunk róla, mert sok magyar tervező nem szívesen kommunikál arról, ha egy-egy kormányközeli arc viseli a ruháikat, sokan nem akarnak összekötődni ezekkel a nevekkel” – mondja Virág Zsófi.

Ezt támasztja alá, hogy az egyik legismertebb magyar tervező (szintén névtelenséget kérve) megkeresésünkre elmondta, hogy egyszer Novák Katalin stylistja szeretett volna velük együttműködni, de bármekkora megtiszteltetésnek érezték is a felkérést, visszamondták. „A mi vásárlói rétegünk eleve inkább liberális értelmiségiekből tevődik össze. Szeretnék elzárkózni ettől a közegtől, az ember mégis csak éveket öl egy márkába” – mondta. Hozzátette, hogy egyébként „szórakoztatónak tartja ezt az ízléstelenséget”.

„Mindig testhezálló szörnyetegruhák vannak rajtuk, de hát mit is viselne az ember egy dubaji vacsorán vagy egy jachton?” A tervező nem véletlenül nyilatkozik név nélkül, azt mondja, nem akar retorziót, és megemlítette annak a tervezőnek az esetét is, akit régebben azért dobtak ki egy HFDA-együttműködésből (Hungarian Fashion and Design Agency), mert egy ellenzékinek titulált lapnak nyilatkozott.

Nem ugyanaz az esztétikai kódrendszer

A hazai sztártervezők közül nem mindenki ilyen válogatós. „Már miért ne tudnám elképzelni? Miért ne vehetné meg egy kormányközeli arc a ruháimat? – kérdezett vissza egy szintén neves dizájner. – És ezzel nem vagyok egyedül. Rogán Cilin is láttam már több magyar tervezőtől ruhát. Persze jó kérdés, hogy mi számít divatnak, meg mi ruhakészítésnek – szúrt oda kicsit a többi tervezőnek. Azt mondta, hozzá mindenhonnan jönnek vásárolni, minden oldalról. – A márkánkat több boltban is meg lehet vásárolni, nem tudjuk követni, hogy ki veszi meg a darabjainkat. Ki tudja, hogy momentumosok vagy fideszesek viszik el azokat? Mi a véleményvezérekkel foglalkozunk, a lényeg, hogy azoknak, akik számunkra igazán fontosak, megfelelően prezentáljunk. És én úgy érzem, hogy megfelelően van képviselve a márka.” A tervező a képviseleten a HFDA-t és a vásárlókat egyaránt érti.

Bár valóban nem tudhatjuk biztosan, ki vásárol magyar tervezőktől darabokat, az egyértelmű, hogy a Fidesz egyáltalán nem használja az elérését vagy az ismertebb arcait arra, hogy magyar tervezők ruháit népszerűsítsék. Pedig lenne kit: az Abodi vagy a Nanushka már a világsztároknak is megfelel: előbbi kalapját viselte Jaden Smith, Will Smith fia az idei Grammy-gálán, a Nanushka pedig tényleg az a márka, ami túlzás nélkül világszerte a divatrajongók kedvencei közé tartozik, és nem is csak a legbelsőbb körökben ismerik. Virág szerint nem véletlen, hogy a NER-influenszerek nem viselik a darabjaikat. „A Nanushka ruhák nem olyan egyértelműen mutatják az alakod, csalafintább darabokról van szó, és ami fontos: nincs nagy betűkkel rajtuk a márka neve.

Másrészt tényleg kicsit konzervatív az ízlés ezekben a körökben,

a magyar tervezők merészebbek, modernebbek, játékosabbak, nem biztos, hogy érti vagy érzi ez a közönség ezt a fajta attitűdöt a divathoz, a kultúrához, az élethez.”

Tegyük hozzá, hogy bár egy-egy Nanushka darab a nagy átlag számára irreális (a Nanushka ruhák ára 140 és 240 ezer forint között mozog), az áruk köszönőviszonyban sincs mondjuk egy Gucciéval.

„Azt sem lehet kihagyni a képletből, hogy a magyar tervezőknél általában egy méretsor van, és az persze a modellméret. Azaz próbakor vagy rámegy az S-es méretű valakire, vagy nem. Megrendelésre ugyan bármilyen méretben készülnek darabok, de sok emberre igaz, hogy ha nem tudja felpróbálni, nincs annyi képzelőereje, vagy nem akarja kivárni, amíg elkészül a ruha az ő méretében. Másrészt a tévében, műsorvezetőknél eleve nehéz lenne használni ezeket a ruhákat, mert ezek gyakran mintásak, ráadásul ott nagyon sok szponzori szerződés is van, egy magyar tervezőnek pedig nem lesz pénze arra, hogy ő mindezt finanszírozza” – mondja Molnár Anikó.

A Gucci az ő matyóhímzésük

A nekünk nyilatkozók egyetértettek abban, hogy Magyarországon nincs hagyománya az ízlésnek és az önkifejezésnek, erre kellene edukáció. „Persze amíg ott tartunk, hogy a nagy többségnek mindennapos megélhetési problémái vannak, a fejünkben sem marad helye az önkifejezésnek és a divatnak. A vintage jó megoldás lehet, na de kinek van ideje és trenírozott szeme arra, hogy akár egy napon keresztül válogasson a ruhák között? Egy általános gazdasági fellendülés jót tenne az emberek ízlésének is” – mondja Virág Zsófi.

A Birkin táskákról szóló tudósítások persze az ország gazdasági helyzete miatt is bicskanyitogatók. Azt, hogy ezzel a típusú luxizással mennyire kell vigyázni, jól mutatja az, hogy Novák Katalin, Szentkirályi Alexandra és Varga Judit, tehát a kormány politikusként is fontos arcai nem is engedhetik – engedhették – meg maguknak, legalábbis nyilvánosan nem (arról, hogy Novák Katalin valójában mire költötte ruhapénzét, ebben a cikkben olvashatnak). Ez a lehetőség inkább a NER-feleségeknek adatik meg, illetve azoknak, akik nem töltenek be számonkérhető pozíciót – de gyakran nagy követőtáborral és eléréssel, azaz ízlést befolyásoló hatalommal bírnak.

„Az a baj, hogy amíg a státuszszimbólumok és a harsányan elénk tolt külsőségek számítanak, addig nem változik meg az ízlésünk sem – mondja Molnár Anikó. – Csak úgy tudunk jó ízlést tanulni, ha látunk jó példát, és akkor lehet, hogy akár a NER luxusasszonyai is rájönnének, hogy egy egyszerű fekete pulcsiban és egy farmerban is lehet jól kinézni, attól függően, hogy milyen a szabás meg az anyag.”

Különösen problémás mindez egy olyan országban, ahol a divatot illetően még mindig megvan egyfajta általános távolságtartás – nem úgy, mint például Franciaországban vagy Olaszországban, ahol a divatot a kultúra részeként kezelik, és gyakran keveredik az irodalmi-művészeti elit a gazdasági elittel, mondja a cikkünk elején megszólaló volt főszerkesztő. „Azt is jó lenne megmutatniuk, hogy az extremitás nem egyenlő az üres rongyrázással, ezek a tárgyak iparművészeti termékek is. Arról pedig, hogy a divat egy önkifejezési forma, a kulturális élet, és akár a nemzeti identitás része is lehet, még nem is beszéltünk. A szuverenitásunkat például úgy is lehet védeni, ha nem Gucciban jár a magyar elit. Persze nem is feltétlenül matyóhímzésben, de, mondjuk, magyar tervezők ruháiban.”