Szabad-e gyerekkel, családdal, kutyával fesztiválozni?

Annak ellenére, hogy a legtöbb fesztivál családbarát és így is hirdeti magát, nagyon eltérő, mit gondolunk és hogyan viszonyulunk a közöttünk bulizó gyerekekhez és kutyákhoz. Ebben az írásban semmiképpen nem szeretnék állást foglalni, megmondani, ki hogyan cselekedjen, csupán szempontokat szeretnék felvetni és körbejárni a kérdéskört azért, hogy mindenki biztonságosan és felelősségteljesen tudjon a nyáron családdal, gyerekkel, kutyával vagy éppen nélkülük bulizni, barátkozni, kikapcsolódni. Mindebben segítségemre lesz egy hangmérnök, valamint egy kutyatréner, hogy a kutyák szempontja éppúgy érvényesülni tudjon, ahogyan a gyerekeké, hiszen mindketten ki vannak szolgáltatva annak a felnőttnek, akire rá vannak bízva, aki felelősséggel tartozik értük.

Igények és szükségletek találkozása az előítéleteinkkel

Amikor egy gyerekes szülőt látunk fesztiválon, vagy az jut eszünkbe, hogy ez mennyire menő, bátor dolog, milyen jó, hogy figyel önmagára is a szülő és megy a vágyai után, miközben a gyereket is olyan élményekhez juttatja, amivel egy játszótéren vagy az óvodában nem találkozik. De az is lehet, hogy a felelőtlenség jut eszünkbe, elkezdjük sajnálni a gyereket a hangos zenében, a porban és a konténervécék rengetegében, nem beszélve a hangosan bulizó emberekről. És egy kicsit a szülőt is sajnálhatjuk – főképp ha mi magunk is szülők vagyunk –, mert nem tud kizárólag önmagára, a saját szórakozására figyelni.

Tesszük mindezt azért, mert emberek vagyunk. A szociálpszichológiából ismert ugyanis, hogy a gondolkodásunkban a sztereotípiák (kognitív szint: emberek egy csoportjáról alkotott séma) és az előítéletek (érzelmi szint: pozitív vagy negatív viszonyulás emberek egy csoportjához) lényeges szerepet töltenek be. Nincs ezzel semmi baj egészen addig, amíg tudunk róluk és irányítani is tudjuk őket, és semmiképpen nem társul diszkriminációval (viselkedéses szint: emberek egy csoportjával szemben megjelenő negatív viselkedés szóban vagy tettben).

A sztereotípia esetenként megkönnyíti az életünket és segít a gyorsabb információfeldolgozásban, de van, amikor kifejezetten hátráltat bennünket és akadályoz a megfelelő kapcsolódásban. Miközben olyan automatikusan kapcsolnak be a sztereotípiáink, hogy kettőt pislogni sincs időnk, máris megjelent a kép a fesztiválon bulikázó felelőtlen anyáról a fejünkben, akinek a gyereke este zokog a sátorban.

A gyereknevelés és a kutyázás kiemelten olyan témák, amikhez „mindannyian” értünk, akár van gyerekünk akár nincs, megosztjuk saját élményeinket és ellátjuk a másikat jó tanáccsal kéretlenül is. Hisszük, hogy ezzel a másiknak teszünk jót, miközben a saját frusztrációnk oldásán túl valójában nem segítünk. Mert ami nekünk segítség, az a másiknak egyáltalán nem biztos, hogy az. Nem beszélve a hosszú távú hatékonyságról, amihez mindenképpen arra van szükség, hogy az illető maga termelje ki saját megoldását. Egy szakszerű segítségnyújtás során egy gyerekpszichológus vagy egy kutyatréner a szülőből/gazdából indul ki, kompetensnek tekinti őt, és a tudásátadáson, edukáción túl sosem tanácsol olyat, amelyet aztán a másik képtelen megcsinálni, mert számára az idegen, nem komfortos, hiszen azzal csak növeli a bizonytalanságát és tovább szorongatja őt.

Azonban ha tisztában vagyunk a saját működésünkkel és kellő önismeretünk van, akkor nemcsak hogy képesek vagyunk ezen változtatni, de a gondolkodásunk is komplexebb lehet. Ha továbbra is aggaszt az, amit látunk például egy fesztiválon magunk körül, érdemes kérdezni, kifejezni az aggodalmunkat, ahelyett hogy a konkrét helyzet ismerete nélkül megjegyzéseket tennénk vagy szóban nekitámadnánk valakinek.

Kinek az igénye és kinek a szükséglete?

Vajon a fesztiválozás felnőtt műfaj vagy gyerekes is? Szabad-e a családot, kutyát integrálni egy alapvetően zenei rendezvényre?

Amikor a témáról gondolkodunk, megjelenik az a szemléletbeli különbség, amelyet kisgyerekes családokban és az állatot tartók esetében is megfigyelhetünk, miszerint kinek az igénye, szükséglete élvez elsőbbséget. Van, hogy a szülő a gyereke érdekeit helyezi minden esetben a sajátja elé, legyen szó csecsemőről vagy egy nyolcéves kisiskolásról, míg a saját szükséglete mindig háttérbe szorul. Vannak, akik ezt fordítva csinálják és önmagukra figyelnek elsősorban, a gyerek meg „majd megszokja, megtanulja”, hogyan működik a család. Megint mások igyekeznek a gyerek szempontját és a saját, szülői szempontjukat is egyszerre figyelembe venni, és ennek megfelelően mérlegelnek, miközben előfordul, hogy egyes helyzetekben a gyerek érdeke háttérbe szorul. Ilyen az, amikor egy fesztiválon a családban a szülő úgy dönt, hogy meghallgatják az esti koncertet, amit ő már nagyon várt, de a gyereke álmos és nyűgös, ezért a sátor vagy a lakókocsi helyett babakocsiban altatja el őt és csak a koncert végeztével viszi el a végleges alvóhelyére.

Amikor egy gyereket a szülő elvisz egy fesztiválra, akkor felmerülhet bennünk az, hogy ez kizárólag a szülő szükséglete, hiszen a gyerek – életkor függvénye persze, de – magától nem is tudna a rendezvényről. Ezzel szemben a legtöbb szülő döntése mögött az áll, hogy a számtalan gyerekeknek – és felnőtteknek – szóló programból a gyerek is profitál. Azáltal, hogy találkozik a művészet különféle formáival, formálódik az ízlése, fejlődik az intellektusa és a kreativitása, nem beszélve az együttműködésről, elfogadásról. És ne felejtsük el azt az opciót sem, amikor a szülő kíséri a gyerekét el egy fesztiválra, mert a kamasz lánya/fia kedvenc zenekarai játszanak ott. Ez esetben a szülő fesztiválon való jelenléte éppen a gyereke szükségletéről és vágyairól szól.

Gál Roland kutyatréner onnan közelít, hogy az ember történelme során számtalan állatfajt háziasított, mégis a kutya az egyetlen, amely latin elnevezésében (canis lupus familiaris) megkapta a családi elnevezést. Ezt a kiemelkedő alkalmazkodási, együttműködési képessége és az emberi kapcsolódás iránti igénye miatt érdemelhette ki. A háziasítás folyamatának első szakaszaiban a kutyának gyakorlati, funkcionális szerepe és feladata volt a közösség életében, mely napjainkra (többnyire) jócskán átalakult. Az ember életterének, szokásainak, igényeinek és szükségleteinek intenzív átalakulásával a kutyatartási kultúra is megváltozott, egészen újfajta kihívásokat és válaszokat hozott magával.

A kutyára a család tagjaként tekintünk, gyakran, eltérő módon és mértékben akár humanizáljuk is, olyan helyzeteket létrehozva, melyek a kutya természetes lényétől akár nagyon távol is állhatnak. Ilyen lehet egy zenei fesztivál is, amely a kutya vagy a legtöbb állat számára természeténél fogva többnyire létidegen helyszín, veszélyeket és nehézségeket rejt. Ez nem azt jelenti, hogy egy ilyen esemény átélése mindenképpen katasztrofális végkimenetelt jelent a kutya számára, de a gazdinak és a kutyának is felkészülésre, a gazdi oldaláról pedig tudatos döntésekre és magas fokú odafigyelésre, jelenléti állapotra van szüksége a pozitív vagy semleges végkimenetel érdekében.

Mit bír el a fülünk?

Fesztiválózóként láthatunk a koncerttéren – esetenként a hangfal közelében – totyogó gyerekeket zajvédővel vagy anélkül, a gazdi mellett nyugodtan heverésző vagy éppen ijedten egyedül kóborló kutyákat. Ilyen esetekben felvetődhetnek bennünk kérdések, megfogalmazódhatnak kritikák és aggodalmak.

Pap Dávid Tamás hangmérnök, DJ, producer elmondja, hogy a 80 decibel (dBA), amiben a törvény szabályozza és előírja a hangosabb munkahelyeken a munkavédelmi fültok használatát, akkora hangnyomásszint, aminél egy nagyvárosi csúcsforgalom hangosabb. Ez akár hangozhat kis túlzásnak, de azért lehet érdekes, mert amikor közlekedünk, eszünkbe sem jut a halláskárosodás lehetősége, ellentétben egy munkahellyel, vagy egy koncerten kihelyezett hangfallal szemben állva, ugyanakkor segít tudatosítani a buli hevében, hogy figyeljünk oda magunkra. A kb. 120 decibelt nem véletlenül nevezzük fájdalomküszöbnek, afölött már nem csak elviselhetetlen a hangerő, de károsodik is a hallásunk. Pap a saját munkája kapcsán arról mesél, hogy egy koncerten jellemzően kb. 100–115 decibel között van a hangnyomás maximális értéke beszabályozva, de ez persze nagymértékben múlik azon is, hogy honnan mérjük – nagy teljesítményű hangfalak előtt közvetlenül (1 méter) akár 130-140 decibel is lehet, ami már rövid távon is halláskárosodást okozhat. Zárt térben más a hang, de ez a hangnyomást alapvetően nem befolyásolja, sokkal inkább a hangzást magát (a falfelületek hangvisszaverő tulajdonságainak függvényében sok visszaverődést is hallunk, nem csak az eredeti hangforrást).

Ami szerinte igazán probléma, az az, ha tartósan tesszük ki magunkat a nagyobb hangnyomásnak – mert nagyon nem mindegy, hogy azt a 100 vagy akár 115 decibelt 10 percig, egy óráig vagy éppen hat-nyolc órán keresztül hallgatjuk. Nem beszélve arról, hogy a fülben is izmok dolgoznak, amik ha nem is feltétlenül károsodnak, de ugyanúgy el tudnak fáradni a tartós igénybevételtől, mint minden más izom.

Pap Dávid Tamás felhívja a figyelmet arra, hogy

a gyerekek és a kutyák hallása eleve sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké, így ami nekünk még elviselhető, lehet, hogy nekik már sok.

Pszichológusként pedig tudjuk, hogy a halláskárosodáson túl az idegrendszer ilyen formájú megtépázása egyéb járulékos következményekkel is jár, úgymint a tartós fáradtság, az emelkedett stressz-szint, emelkedik a vérnyomás, és mindez szorongáshoz, hangulatingadozáshoz vezethet.

Pap egy érdekességről is beszél, miszerint ahogy a technika fejlődik, a hangsugárzó rendszerek egyre irányítottabbak, amivel egyre kiegyenlítettebben be tudják hangosítani a teljes nézőteret a szakemberek. Ha profi szakember megfelelő technikai feltételek mellett dolgozik és jól van megtervezve a hangosítás, akkor úgy sugározzák be a nézőteret, hogy a hangzás nagyjából minden ponton ugyanaz tud lenni. De közel van a széles körű technikai megvalósíthatósága annak is, hogy horizontálisan tíz méterrel a nagy teljesítményű hangfalak besugárzási zónáján kívül már gyakorlatilag alig halljuk a zenét.

A hangmérnök egyéb hangtechnikai megoldásokról is beszél, amellyel a basszust csillapítani lehet (ha nem is minden irányba, mert akkor megszűnne a közönség irányába is), de erre most e cikk keretében nem térünk ki.

Aztán ott vannak olyan további tényezők is, mint például a kiterjedt vízfelület és a szél, amelyek szintén befolyásolják a hang terjedését – mindkettő nagyban segíti (illetve a szél esetében sokszor pont hogy nehezíti). Gondoljunk csak bele, milyen „mintha itt lenne a szomszédban” érzés a Balaton túlpartjáról hallgatni egy átszűrődő bulit, pláne, ha onnan fúj a szél.

Pap Dávid Tamás témánkat közvetlenül is érintően két további fontos dolgot is említ. Egyrészt egy gyerek és egy kutya is közelebb van a földhöz és abban a magasságban jellemzően több mély hangot hall (a szubbasszus hangsugárzók általában a földön vannak kihelyezve, nem a magasba lógatva, emellett ott lent a tömeg jelentősen leárnyákolja a magas hangokat). A hangosságérzet és ebből fakadóan a fájdalomküszöb elérése erősen frekvenciafüggő. Ugyanis azonos hangnyomásszint mellett bizonyos frekvenciákat, jellemzően a magasabbakat, egyszerűen hangosabbnak érzékelünk. Pont ezért a halláskárosodás veszélye a szubok esetében némileg nagyobb – mivel kevésbé halljuk hangosnak a magasokhoz képest, ezért azok könnyebben átlendülnek az akár tartós károsodást is jelentő fájdalomküszöbön.

Fontos, hogy a magasabb frekvenciájú (azaz rövidebb hullámhosszú) hangokat eleve könnyebb árnyékolni és csillapítani, mint a mélyeket, tehát a basszus kiszűrésére a zajvédő fejhallgató sem jó megoldás. A nagy hullámhosszú, mély frekvenciás hangokat ugyanis fizikai tulajdonságai miatt (különösen a nagyon mély, szubbasszus tartományban, kb. 60 Hz-től lefelé) egyszerűen nem lehet kis vékony anyagokkal megállítani, és például ezért is jut el messzebbre ez a hangtartomány. („A távoli duff-duff effekt.”) Érdekes pszichoakusztikai jelenség amúgy, hogy ebben az extrém mély spektrumban az irányérzékünk sem működik – míg a magas frekvenciák forrását pontosan be tudjuk lőni, a mélyeknél ez sokkal bizonytalanabb.

Másrészt ami a fesztiválozók részéről védekezésként megjelenhet, hogy a gyereket vagy az állatot egy zárt térbe viszi, hogy majd ott kevéssé van kitéve a hangerőnek. Pap Dávid Tamás azonban elmondja, hogy bár ez sokszor segíthet, egy szabadtéren szóló zene esetében egy faház vagy egy autó kocsiszekrénye adott esetben a benntartózkodóknak akár fájdalomig felerősítheti a basszust. Ezért ezek sem biztos, hogy megfelelő megoldások, mindenképpen ajánlott előtte tesztelni, kipróbálni.

Az egyetlen, biztos megoldás szerinte a távolság: egyszerűen odébb kell menni. A hangnak ugyanis a távolsággal arányosan fogy el az energiája.

Mielőtt ítélkezünk, ismerjük meg a körülményeket

Egy fesztiválon még inkább felmerül kérdésként, vajon elfogadjuk-e, hogy a másik kompetens és felelős döntést hozott a gyereke vagy a kutyája részvételével kapcsolatban. Hogyan viszonyulunk ehhez a döntéshez? Elfogadjuk-e, hogy ő ismeri a gyereket/kutyát a legjobban, ő tudja, mi a jó neki, milyen helyzet lesz diszkomfortos, sőt káros számára.

Gyakran követjük el azt a hibát, hogy a körülmények ismerete nélkül ítélkezünk, minősítjük a másikat, a cselekedetét ahelyett, hogy tájékozódnánk. Könnyű lenne azt mondani, hogy akinek kisgyereke van, maradjon otthon vele, vagy csak az egyik szülő menjen fesztiválozni, míg a másik a gyerekre vigyáz. Kutyának pedig egyenesen semmi keresnivalója nincs egy fesztiválon.

De mi van akkor, ha a szülők együtt szeretnének menni, esetleg ha nincs két, csak egy szülő a családban? Ha nincs nagyszülő (más rokon, barát), aki vigyázna a gyerekre, és mi van akkor, ha éppen a szülők szeretnék a gyereket elvinni magukkal, mert szeretnék neki megmutatni a zenét, amit szeretnek, mert táncolni szeretnének vele, mert azt szeretnék, hogy találkozzon a művészetekkel és mindazzal, ami számukra az örömöt, boldogságot, kikapcsolódást jelenti.

Egy kutya is sok családban családtag, szívesen van a gazdával, nemcsak a gazda ővele, ezért is látunk egyre több kutyát a fesztiválokon, amelyek nemcsak családbarátként, de a legtöbb esetben kutyabarátként hirdetik magukat. Minderre számos, nagyon konkrét szabályt hoznak (például póráz használata kötelező, a tánctérre tilos kutyát bevinni), amelyet a résztvevők már a jelentkezéskor megismerhetnek a házirendből. Az más kérdés, betartják-e azokat.

Kutyával a fesztiválon

Gál Roland mindenekelőtt arról beszél, hogy fontos részletesebben utánajárni a helyszínnek és a rendezvény állatbarát politikájának. „Egy valóban kutyabarát rendezvénynek jóval több feltételnek kell megfelelnie állatjóléti szempontból, mint pusztán az állattal való belépés lehetősége. Négylábú barátainknak is szükségük van olyan terekre, ahova elvonulhatnak az ingerek áradatától, megpihenhetnek, »dekompresszálhatnak«, ahol igazán kutyaként viselkedhetnek, vagy éppen saját fajtársaikkal kapcsolódhatnak. Nagyon fontos szempont, hogy milyen évszakban és időjárási körülmények között kerül megrendezésre a rendezvény. A nagy hőség és a túlmelegedés veszélye végzetes is lehet négylábú barátaink számára, így az árnyékos pihenőhelyek és frissítő pontok szerepe nagy jelentőséggel bír, de akár éppen egy vihar keltette villámlás hatása is súlyos terheket jelenthet egyes egyedeknek.”

Gál elmondja, hogy a fesztiválokon gyakran találkozunk eldobott hulladékkal, ételmaradékkal. Az élelemkontroll vagy élelemmegtagadás témaköre talán az egyik leggyakrabban megjelenő problémakör a gazdik életében. „A kutya pusztán ösztöneit követve igyekszik választ adni a túlélési késztetéseinek, mit sem sejtve arról, hogy milyen következményekkel járhat egy-egy falat beszippantása. Egy ilyen fesztivál során a gazdinak számolnia kell azzal, hogy a kutya orrában a 300 millió szaglóreceptor működni fog és ha akarja, megtalálja az utolsó falatot is a rendezvény területén.”

Abban Gál Roland is egyetért, hogy a zenei fesztivál és kutya esetében az egyik legkézenfekvőbb kihívást jelentő inger, amire laikusként gondolhatunk, az a nagy erejű hanghatás. Ezzel szerinte nem is lövünk mellé, hiszen a kutyák hallása jóval érzékenyebb az emberénél, több frekvenciát is képesek érzékelni, mint a mi fülünk, és a tájékozódási képességükben is óriási szerepet játszik. „Azonban ezzel csak a felszínt kapirgáljuk” – hangsúlyozza Gál, hiszen „a váltakozó, intenzív fények, a szag- és illatanyagok végtelen áradata, mely egy ilyen helyszínen akár még az emberi orr számára is észlelhető, valamint az óriási emberáradat és a kutya szeme által detektált mozgásos ingerek összessége óriási terhelést jelent az idegrendszer számára. Ez a fajta terhelés könnyen feszegetheti a kutya határait és szélsőséges viselkedési válaszreakciókat is eredményezhet. Ez természetesen nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem a kutya ennek a fokozatait, fejlődését biztosan kommunikálja a külvilág felé valamilyen formában, ezért a gazdi tudása, lélekjelenléte és döntéshozó képessége kulcsfontosságú.”

Felelősen dönteni nem is olyan könnyű

Gál Roland szerint a kutya szocializációs múltjának ismerete elengedhetetlen annak a döntésnek a meghozatalában, hogy kutyával megyünk-e fesztiválra, vagy sem. „A kutya szocializációja köznyelvre lefordítva az egyed tapasztalási folyamatát jelenti a külvilágban fellelhető ingerekkel, legyen szó fajtársakról, emberekről, más állatokról, közlekedési eszközökről, hangokról, zajokról, egyéb impulzusokról, helyzetekről. Optimális esetben ez egy kontrollált, irányított és pozitív folyamat, amely növeli a kutya megküzdési képességét az élete során átélt diverz helyzetekben. Egy fesztiválon szinte biztosan sok olyan ingerrel találja magát szemben a kutya, amellyel a hétköznapi élete során nem szokott találkozni. Itt a legkézenfekvőbb dolgokra is érdemes gondolni, mint például az alkohol hatása alatt álló emberek mozgásának, mimikájának, kommunikációjának megváltozása. Az is könnyen előfordulhat, hogy az alkohol hatásától feloldódott ember meglátva egy kutyát, hirtelen késztetést érez, hogy kis barátunkat megsimogassa, megdögönyözze, nem törődve azzal, hogy erről Buksinak mi a véleménye. Itt megint csak kiemelt felelősséggel bír a gazdi, aki jó esetben látja, észleli, érti a kutya testbeszédét és képes a helyzetet megfelelően kezelni” – hangsúlyozza Gál.

Gál Roland külön kiemeli, hogy a fajta- és egyedjellegzetességek is meghatározók lehetnek a különböző típusú ingerekre adott válaszreakciókban, illetve érzékenységben. „Például a juhászkutyák idegrendszere nagyobb érzékenységet mutat a mozgások érzékelésében és általánosságban a feszültebb energiaszint jellemzőbb rájuk. Ez egy hasznos indikátor lehet, de nem szabad rá kőbe vésett szabályként tekinteni és támaszkodni. A kutyák jellemvonásai, személyisége, képességei és kapacitásai összetett rendszerként alakulnak ki, melyekben a tudomány jelenlegi állása szerint a biológiai rendeltetésen túl, a tanult és gyakorolt információknak, a gazdi személyiségének és életvitelének, valamint a kettejük közti kapcsolódásnak, illetve életviteli rendszernek ugyancsak meghatározó szerepe van. A kutya standardizálása távol vihet minket az egyed valós megismerésétől, ezáltal rontja esélyeinket a harmonikus együttműködés kialakítására” – mondja.

Mi történik, ha olyat lát egy gyerek, amit a szülő nem szeretne?

A gyereket körülveszi egy világ, amivel nap mint nap találkozik. Ettől a világtól elzárni nincs értelme, mert a zárt burok elégtelen megküzdési stratégiákhoz vezet majd és csak a szorongását fogja erősíteni. Ehelyett érdemes vele együtt felfedezni azt, támogatni és kísérni, segíteni megküzdeni, de semmiképpen nem úgy, hogy kimenekítjük a számára esetlegesen kellemetlenséget okozó helyzetekből (ami ebben az esetben maga a fesztivál).

Minél nagyobb egy fesztivál, annál inkább lesz a világ kicsinyített mása. Mert nagyon nem mindegy, hogy egy ezer főben maximalizált tematikus fesztiválról vagy egy százezer főt is befogadó fesztiválról beszélünk, ahol lényegesen töményebben érkezik a külvilágból az inger.

Egy fesztiválon előfordulhat, hogy a gyerek olyat lát, amit a szülő nem szeretne. Ez persze bárhol és bármikor előfordulhat vele, ezért is fontos ezekről beszélni, mindig őszintén, az ő szintjén, a legkorábbi életkortól kezdődően. Egy óvodás gyerekkel is lehet arról beszélgetni, ha valaki fáradt és azért alszik a fűben, ha azért viselkedik úgy, ahogy, mert túl sok alkoholt ivott, ha éppen rosszul van, vagy jókedvében és örömében táncol. Ha bizonytalanok vagyunk abban, mennyit mondjunk, érdemes kérdezni a gyerektől (szerinted miért kiabálja hangosan a dal szövegét?), és abból kiindulni, amit ő gondol, ő tud. Természetesen a gyerekeknek – életkorukból eltérően – más-más kérdéseik lesznek, hiszen egy kisgyereket más foglalkoztat, mint egy serdülőt. Ha egy családban van minta arra, hogy lehet és szabad is beszélgetni, kérdezni, akkor a gyerekek könnyebben fogják megosztani a szülővel nemcsak az örömeiket, de azokat a dolgokat is, amelyek bántják, szomorúvá teszik, vagy amelyek megijesztik őket.

Egy gyerek kíváncsi, tehát biztosan kérdezni fog. Szülőként megtehetjük, hogy valamiről nem szeretnénk beszélni, vagy megmondhatjuk, ha nem tudjuk a választ, de a gyereket akkor sem szabad magára hagyni a kérdésével. Ha nekünk valamiről nehéz beszélgetni, vagy nem tudjuk, hogyan fogjunk neki, akkor keressünk mást, aki beszélget helyettünk. Ha magára hagyjuk, az bizonytalanságot szül és szorongató lesz számára.

Nincs olyan téma, amiről ne lehetne beszélgetni gyerekekkel és kamaszokkal, a tabusítás sosem célravezető, a válaszok azonban biztonságot nyújtanak majd.

A félelem helyett a nyitottság és az elfogadás kapjon teret

A gyerekek ki vannak szolgáltatva nemcsak az őket körülvevő világnak, történéseknek, de a rájuk vigyázó felnőtteknek is. Egy fesztiválhelyzet könnyen beindíthatja azokat a sztereotípiákat, előítéleteket, amelyek működtetnek minket (például mindenki részeg, az emberek a saját hányásukban fekszenek, ordítoznak önkívületi állapotban stb.) és amelyek hátterében az információ- és tudáshiányon túl gyakran a szorongás csökkentése áll. Sokan nem tudják, egy-egy fesztivál nemcsak a szabályzatában, de a gyakorlat szintjén is mennyire odafigyel a családokra, a gyerekekre és a kutyákra. Vannak játszóterek, pihenőterek, és olyan programok, melyek kifejezetten nekik szólnak.

Egy gyereknek többek között arra van szüksége, hogy érzelmileg biztonságban érezze magát, megértse az őt körülvevő világ működését, válaszokat kapjon a kérdéseire és nem utolsósorban elfogadják őt olyannak, amilyen. Ehhez azonban neki is meg kell tanítani elfogadni másokat, ami sokkal könnyebben megy, ha megmutatjuk neki, hogy a világ színes, és az emberek sokfélék.

A legtöbb fesztivál atmoszférájában egyébként is benne van a nyitottság, elfogadás, a másikért való felelősségvállalás, a támogatás, így ne tartsunk attól, hogy ki mit fog szólni, bátran kérdezzünk, jelezzünk vissza, ha úgy érezzük. Ha pedig mi magunk vagyunk a „célpont” kutyával vagy akár gyerekkel, ne azonnal a támadást, sokkal inkább az aggodalmat, gondoskodást és a közösségi felelősségvállalást lássuk meg benne.