Tökéletes feleségnek lenni luxus, de a trend nagyon jól jön a jobboldalnak

Lila orgonák, a kertben termett rebarbarával ízesített vízikefirtől roskadozó polcok, saját lisztből és kovászból készült kenyér, saját tehénből lefejt házi tej és kefir – mostanában ezeket teszi a családi asztalra Hannah Neeleman, a tradwife trend koronázatlan, amerikai királynője. Bár a balerinából lett nyolcgyerekes anyáért tavaly aggódott egy kört a követőtábora, úgy tűnik, hogy a 35 éves egykori balett-táncosnő jól van, egy év alatt egymillió követőt gyűjtött az Instagramon, félmilliót a YouTube-on. Igaz, mindig egy kicsit szomorkásan és fáradtan mosolyog, legalább egy gyerekkel vagy egy frissen született kacsával a karján, azért nagyon úgy tűnik, hogy neki bejött az élet a 328 hektáros Utah állambeli farmon. Neeleman hét éve azzal indította el Instagram-profilját, hogy segítsen eladni a családi tanyán megtermelt húst, zöldséget és egyéb termékeket, mostanra pedig felkerült a Time magazin idei top 100-as tartalomgyártóinak listájára, modern kori farmerként.

„Pályatársa” a Marilyn Monroe külsejére hajazó, tökéletesre sminkelt, az 50-es évek stílusát idéző ruhákban pózoló, huszonéves Estee Williams arról ad tanácsokat a követőinek, hogyan legyenek fittek, nőiesek és kellően barátságosak ahhoz, hogy a férfiak felfigyeljenek rájuk, a nyíltan jobboldali beállítottságú Abby Roth, pedig abortuszellenes tartalommal ötvözi az anyasági tippeket.

A felsorolásból természetesen nem maradhat ki Nara Smith modellből lett hagyományos feleség sem, aki tökéletes fehér dizájnerruhában főzi mézből és gyömbérből a szopogatós gyógycukorkát a köhögősen ébredt gyerekének, és akit bánt ugyan, hogy ömlik rá a kritika, kitart amellett, hogy ezt az életformát választotta. Választásként éli meg a hagyományos feleségszerepet a Darling Academyt vezető, brit Alena Pettitt is, aki úgy jellemezte életmódját, hogy „alárendeli magát a férjének és úgy kényezteti őt, mintha 1959 lenne”.

A felsorolt influenszereket a tradwife hashtag mögött az elmúlt öt évben megerősödött, a hagyományos férfi-női szerepfelfogás köré épített, egyesek által „csendes lázadásnak” is nevezett mozgalom köti össze. A tradwife kifejezés ugyanis azokra a nőkre utal, akik heteroszexuális házasságban élnek a hagyományos férfi-női szereposztás szerint, azaz a férfi keresi a pénzt, a nő pedig ellátja, neveli, gondozza a közös gyerekeiket, vezeti a háztartást, de karrierje nincs, hivatalosan nem dolgozik, vagyis háztartásbeli.

Vissza az 50-es évekbe?

Az 50-es évek amerikai családmodelljét idéző tradwife trend különösen jól jött a konzervatív politikai erőknek, amelyek elsősorban olyan nemi szerepeket szorgalmaznak, amelyek elválasztják a köz- és a magánéletet. Ebben a világban a férfiak birtokolják a társadalmi és politikai hatalmat, míg a nők nagyrészt az otthonhoz kötődnek feleségként és anyaként.

A trend láthatóan és láthatatlanul is megtámasztja a konzervatív politikát, hiszen az olyan népszerű influenszerek, mint Nara Smith és Hannah Neeleman csak a TikTokon összesen 20,6 millió követőt mozgatnak meg. A képletből tehát nem lehet kihagyni azt sem, hogy a milliárdosok által irányított algoritmusok saját pénzügyi és ideológiai céljaik érdekében úgy erősítik fel az otthon ülő, háztartásbeli nő imázsát, hogy közben egy olyan konzervatív amerikai múltat hirdessenek, ami valójában soha nem is létezett.

Kinek jó, ha a nőknek rosszabb?

Hermann Veronika, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék oktatója szerint a tradwife trendnek leginkább a nyugati társadalmak általános patriarchális berendezkedéséhez van köze, amely továbbra is erősen szexualizálja a nőket. Szerinte ez a modern új jobboldali esztétika – amibe a Mar-a-Lago-arc trendje is illeszkedik – összeköti a külső megjelenést a „hagyományos” női szerepekkel: a feleség és anya szerepeivel. Ezekben a mozgalmakban, különösen a MAGA irányzathoz kötődő közösségekben, jelenleg egyre erőteljesebben jelenik meg ez a narratíva.

„Itt a nők alapvetően kiszolgáltatottak a folyamatos megnézendőségnek, azaz annak, hogy külső megjelenésük állandó figyelem tárgya. Ráadásul ez a figyelem sok esetben szexualizált módon jelenik meg – nemcsak a médiában, hanem a hétköznapokban is – magyarázta az ELTE oktatója.

– Ennél egy szűkebb, de jelenleg igen látványos jelenség az újkonzervatív és alt-right mozgalmak sajátos nőképe. Ez a kép nem egészen egységes, de egy vonás biztosan dominál: rendkívül szűkre szabott az a keret, amelyben nőként elfogadottnak lehet lenni. Ezek a mozgalmak egyetlen nőideált támogatnak: azt, aki a hagyományos, sokszor idealizált nőiességet testesíti meg – kívül és belül egyaránt”

– mondta Hermann Veronika. Szerinte ez a nőideál valójában a második világháború utáni, hidegháborús évek konzervatív nőalakjára vezethető vissza – az 1950-es évek kertvárosi családanyájára. „Arra a nőre, aki a gyermeknevelésben teljesedik ki, de közben figyel magára, mindig ápolt és csinos, sőt otthon is megfelelően öltözött. Bár ez a kép hagyományosnak van beállítva, valójában egy középső 20. századi társadalmi konstrukció, afféle kulturális koholmány” – mondta a kutató.

Szerinte a konzervatív mozgalmak szereplői – különösen az influenszerré váló fiatal nők – kettős elvárásnak próbálnak megfelelni: egyrészt zászlóra tűzik a hagyományos nemi szerepeket, másrészt mégis muszáj reflektálniuk arra, hogy sok nő – még a konzervatív oldalon is – 2025-ben már nem ezekben látja a kiteljesedést.

„Ennek következtében az ideológiai üzenet gyakran zavaros, ám egyvalami mégis egyértelmű: a külső megjelenés rendkívül egységes képet mutat. Nem véletlenül vált szlogenné körükben a »kevesebb feminizmust, több nőiességet« jelszó. Elutasítják az uniszex trendeket, amelyek egyébként évtizedekig meghatározták a női öltözködést például a vállalati világban. Ehelyett vagy kifejezetten szexi, sokat sejtető ruhákat viselnek, vagy egyfajta countrystílust követnek – virágos ruhákat, amik az amerikai Délt idézik.”

Hermann Veronika szerint szintén központi elem az amerikai Dél ideálja, a fehér bőrű, sportos, egészséges nők képe. Erre reflektál egy másik szlogen is: „kevesebb Prozac, több protein”. A balliberális, neomarxista világot gyakran olyan sztereotípiákkal írják le, amelyek mentális betegségeket, nem bináris identitást és „elhanyagolt testet” társítanak hozzá. Ezzel szemben ők magukat erős, egészséges, magabiztos, és „normális” fiatal nőként definiálják, olyanokként, akik „rendben vannak”. Ez a megfelelés szerinte nagy jutalmakat is hozhat: kényelmes életet, politikai pozíciókat.

Bár Donald Trump környezetében kevés a befolyásos nő, akik jelen vannak, azok pontosan megfelelnek ennek a külső képnek. Aki viszont kilóg a sorból – legyen szó mentális problémáról, túlsúlyról vagy akár arról, hogy az illető nem akar gyereket –, az gyorsan kiesik a körből. A body positivity mozgalmat e körökben gyakran gúny tárgyává teszik. Az XL méretű nők elfogadását a kövérség „istápolásaként”, a lustaság felmentéseként értelmezik. Ez a gondolkodás a jól ismert társadalmi logikát követi: aki nem néz ki jól, az maga tehet róla – analóg módon azzal, hogy aki szegény, az annyit is ér.

Megnőtt a hagyományos férfiasságfelfogás támogatottsága

Annak ellenére, hogy a nemi tradicionalizmus évtizedekig hanyatlóban volt, tavalyi amerikai felmérések azt mutatták, hogy a hagyományos nemi szerepek támogatottsága növekszik, nem meglepő módon, elsősorban a republikánusok körében.

A Pew Research Center felmérései szerint 1987 és 2012 között kevesebben támogatták azt az elképzelést, hogy „a nőknek vissza kell térniük hagyományos társadalmi szerepükhöz”, a frissebb adatok a hagyományos nemi szerepek növekvő támogatottságát mutatják mind a republikánus férfiak, mind a republikánus nők körében. Például a Views of the Electorate Research Survey felmérése szerint 2022 májusa és 2024 novembere között 28-ról 48 százalékra nőtt azoknak a republikánus férfiaknak az aránya, akik egyetértettek azzal, hogy a nőknek vissza kell térniük hagyományos szerepükhöz, a demokraták nézetei viszont nem változtak sokat.

A republikánusok körében is megnőtt a hagyományos férfiasságfelfogás támogatottsága is. A Views of the Electorate Research Survey felmérésben a republikánusok egyre többen értenek egyet azzal, hogy megváltozott a férfiasság jelentése és nem hiszik, hogy ez jót tett a társadalomnak. A republikánus férfiak és nők körülbelül háromnegyede osztja ezt a nézetet.

A Public Religion Research Institute által végzett felmérésekben a republikánus férfiak és nők egyre növekvő aránya ért egyet azzal, hogy „a társadalom egésze túl puhává és nőiessé vált”. Az elképzelést támogató republikánus férfiak aránya 68-ról (2011) 79 százalékra (2024), a republikánus nők körében 41-ről 67 százalékra nőtt.

A tradwife trend a gazdasági teljesítményt is visszafogja

Mindezek ellenére a tradwife trend népszerűsége 2025 vége felé már egyre kevésbé egyértelmű, a Guardian legalábbis arról írt, hogy a hagyományos, tökéletes feleségideált hirdető influenszerekkel szemben egyre inkább erősödik az úgynevezett radwife trend, azaz a radikálisan normális feleségek népszerűsége. Ők azok, akik nem biztos, hogy házasságban élnek az élettársukkal, a közös gyerekeik viszont összekötik őket, dolgoznak, gyereket nevelnek és/vagy kutyát sétáltatnak és/vagy egyéb háziállatot gondoznak, mellette összetartják a szélesebb családot, figyelnek az idősekre, szervezik az iskolai és a családi programokat, és mellette nem mellékesen dolgoznak is. A radwife-ok nem vasalnak, egyáltalán nem biztos, hogy patikatisztaság van a lakásukban, útközben is valamit mindig szerveznek, a fél életüket a logisztika teszi ki, miközben a férjük/élettársuk leginkább megosztja velük a családi élettel járó teendőket.

A hétköznapi nők többségének nagyrészt ismerős helyzet, tradwife-nak, azaz hagyományos feleségnek lenni egyértelműen luxus, még a gazdag, jóléti társadalmakban is kevesen engedhetik meg maguknak az egykeresős családmodellt. Nemcsak azért, mert a családfenntartó férfiakra is aránytalan terhet ró, de általánosan rossz hatással van egy-egy ország gazdasági teljesítményére is. Claudia Goldin Nobel-díjas közgazdász évszázados periódust felölelő kutatásából egyébként kiderül, hogy a nők munkájának alábecsülése jelentős hátrányokkal járhat a gazdasági fejlődés szempontjából. Goldin két éve azzal érdemelte ki a Nobel-díjat, hogy elkészítette az első átfogó beszámolót a nők keresetének és munkaerőpiaci részvételének alakulásáról.

Ebben arra jutott, hogy a 20. században a modernizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatott nők arányának emelkedése ellenére a nők és férfiak közötti kereseti különbség hosszú ideig alig csökkent. Goldin szerint ennek részben az a magyarázata, hogy az egész életre szóló, karrierlehetőségeket befolyásoló oktatási döntéseket viszonylag fiatal korban hozzák meg. „Ha a fiatal nők elvárásait az előző generációk tapasztalatai alakítják – például az anyjuké, aki nem ment vissza dolgozni, amíg a gyerekek fel nem nőttek –, akkor a fejlődés lassú lesz.”

Goldin munkájából egyébként kiderül az is, hogy a tradwife mozgalom pontatlanul állítja azt, hogy a női munka kizárólagos otthoni szerepe hagyományos és természetes lenne. Arról nem is beszélve, hogy a tradwife influenszerek rengeteg pénzt keresnek a médiaplatformjaikkal, a több milliós követőtáboruknak különböző termékeket, sokszor akár a saját márkáikat is reklámozzák.