„Adom az elköteleződést, szerintem ez cool” – miért házasodik a Z generáció?

Mindenki házasodik körülöttem, mi történik? – fogalmazódott meg bennem az utóbbi hónapokban, miután folyamatosan a huszonpár éves ismerőseim eljegyzős-házasodós posztjai jelentek meg a Facebook-falamon.

A szüleink generációja valószínűleg értetlenkedne: mi ebben a meglepő, ez az élet rendje, az ő idejükben egy átlagos 25 évesnek már több gyereke is volt. Most viszont eléggé más a helyzet, mint a 80-as években: egyre több a lehetőség, egy állás mellett is nehéz elköteleződni. Hát még egy kapcsolatban, gondolhatnánk, főleg ha azt nézzük, hogy itthon is egyre többen választják a nyitott vagy poliamor kapcsolatokat.

A KSH adatai szerint a 2021-es házassági boom óta szinte töretlenül csökken a házasságkötések száma, 2023 óta viszont ezzel együtt – ha minimálisan is, de – a házasodók átlagéletkora is csökkent, a férfiaknál és a nőknél is. A válások száma nemhogy nem nőtt, de még csökkent is az elmúlt tíz évben, mindeközben uniós összehasonlításban Magyarország – Lettország és Románia mellett – a top 3 országban van házassági arány alapján. Egyszerre több, látszólag egymásnak ellentmondó trend is érvényes a magyar házasságokra, de vajon mennyit számít ma egy fiatal párnak az állami pénzügyi támogatás, vagy fontosabb lett mostanra a biztonság? Három Z generációs házaspárral beszélgettünk.

A második napon cigiztünk a teraszomon, és megbeszéltük, hogy legyünk együtt jó sokáig

Juli és Andris 25 és 26 évesek, másfél éve jöttek össze a „budapesti éjszakában”, egészen konkrétan a Margit körúti Manyiban. Még a Bartók Konziban ismerkedtek meg egy OKJ-s képzésen: Juli éppen akkor költözött haza Svédországból, pár év szünetet tartva stockholmi tanulmányai közben.

Már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy hasonló elképzeléseik vannak a jövőről. Ez szerintük nagyban köszönhető a hasonló családi hátterüknek: mindketten budapesti, katolikus nagycsaládokból származnak – a húszas éveik elején aztán alapvetően más társaságokba, közegekbe kerültek, a házasság–gyerek–nagycsalád–vallás vonal viszont így is meghatározó maradt nekik.

„Szerintem második napja lehetett, hogy együtt voltunk. Kint cigiztünk a teraszomon, és megbeszéltük, hogy akkor legyünk együtt jó sokáig”

– meséli Juli. Nem sokkal ezután már együtt költöztek ki Svédországba, de már csak egy évre, amíg Juli befejezte a mesterképzést. Ezen az egy éven belül Andris már meg is kérte a kezét. Bár nekik egyértelmű volt a döntés, a barátaik közül sokakat megdöbbentett a tempó: náluk leghamarabb 4-5 éves kapcsolat után merül fel a házasság, ha egyáltalán. Azt mondják, bennük nincs FOMO, és nem félnek az elköteleződéstől sem, sőt. „Adom az elköteleződést. Szerintem ez cool” – mondja Juli, hozzátéve, sokat beszéltek az előző kapcsolataikról és arról, mi van, ha egyszer visszajön az az érzés, hogy másra vágynak, de egyelőre nincs félelem bennük ezzel kapcsolatban.

Már csak azért sem, mert rengeteg példát látnak a családjukban arra, hogyan működhet jól egy házasság, kezdve a szüleikkel. Andris szerint a szülei házassága főleg abban példaértékű, ahogy kitartanak egymás mellett. „Elsősorban azt tanultam meg tőlük, hogy ez csomószor egy türelemjáték. Viszont nagyon megéri, mert folyton ott van melletted egy ember, akire tudsz támaszkodni.”

A szüleiktől tanulták el azt is, hogy bele kell vágni a dolgokba. Juli anyai ágon lengyel származású – nővére még egy wrocłavi kollégiumban látta meg a napvilágot, ezután költöztek a szülők Magyarországra. Mindezt úgy, hogy Juli anyja akkor még egy szót sem beszélt magyarul. Juli már gyerekkorában is esküvőset játszott az unokatestvéreivel, az apai ágon körülbelül 120 fős családban pedig eddig egy válás sem volt.

Ehhez jött a vallásos neveltetés, Andris katolikus gimibe járt, Juli a cserkészethez hasonló Regnum Marianum közösségbe. A valláshoz való viszonyuk felnövésük alatt kicsit átalakult: misére már csak havi szinten jutnak el, a spiritualitás viszont még mindig nagyon fontos nekik.

„Annyira sok minden történik most mindenhol a világban. Nagyon nehéz fogódzót találni, a vallás viszont egy stabil pont, ahogy a házasság is”

– mondja Andris. Ezzel együtt sok kritikájuk is van a katolikus egyházzal szemben: szerintük több ponton túl szigorúak a tanítások, amelyekkel nem tudnak azonosulni. Ilyen például a szexualitás is: azt tapasztalták, hogy a házasság előtti szex tiltása sok vallásos kortársuknál súlyos traumákat és elfojtást okozott – náluk is több év, kapcsolat és hosszú beszélgetések kellettek ahhoz, hogy ezt a feszültséget feloldják és felszabadultak legyenek e tekintetben.

A polgári esküvőt szeptemberben tartották, Kovács Gergely, Hegyvidék MKKP-s polgármestere adta őket össze. A templomi esküvő viszont sokkal fontosabb nekik: azt nyáron tartják majd, a 150 fős, bográcsozós, fesztiválszerű lagzival együtt. A templomi esküvőhöz kötelező jegyesoktatásra járni ahhoz a paphoz, aki összeadja őket – ez az ő esetükben a TikTokon is híressé vált Huszti Zoltán atya lesz, akit Juli a Regnumon keresztül már gyerekkora óta ismer.

Bár pénzgyűjtés szempontjából is hasznos lehetett volna még kint maradni, hiányzott nekik a hazai közeg, így Andris és Juli végül tavasszal hazaköltöztek Stockholmból. Azóta Solymáron élnek egy ismerősük kertes házában. „Itt legalább még egy kicsit folytatni tudjuk a kis stockholmi életünket, nem zavar minket senki, nem kell folyton elmenni a kocsmába a haverokkal. Mondjuk, most már kezdünk visszaszivárogni” – mondja Andris.

Most az a cél, hogy kicsit gyökeret eresszenek, munkavállalás és lakás szempontjából is. Andris most félállásban kutatóként dolgozik a HUN-REN-nél, mellette idegtudományból doktorizik a BME-n. Juli fuvolistaként játszik különböző formációkban, emellett több fesztivál szervezésében is részt vesz, itthon és Svédországban is – emiatt körülbelül kéthetente ingázik Solymár és Stockholm között.

A polgári esküvő után beadták az újpesti fecskeház-lakáspályázatot, amiben 35 év alatti házaspárok pályázhatnak önkormányzati lakásokra. Ezt, bár már lejárt a határidő, egyelőre nem bírálták el, ha nem jön össze, Juli nővére mellé költöznek be, szintén Újpestre. A következő két évben már gyereket is szeretnének: ehhez már örülnének egy fix otthonnak, de nem ettől teszik függővé. Egy újabb külföldre költözés is tervben van, de egyelőre ez sem elsőrendű – ha viszont egyszer úgy döntenek, valószínűleg annak is szerepe lesz a döntésben, hogy kisgyerekes családként melyik országban milyen kilátásaik vannak.

Juli Stockholmban több családnál is dolgozott bébiszitterként. Az ott szerzett tapasztalatok, illetve az alapján, amit ottani barátaitól hallott, Skandináviában szerinte sokkal jobban működik a családtámogatási rendszer – azzal együtt, hogy sokkal kevesebb csinnadratta van körülötte.

„Ami Magyarországhoz képest működik ott, az az, hogy működik. Itthon mindenhol ki van plakátolva, hogy mennyire családbarát ország vagyunk, vannak látványos támogatások, mint a babaváró, a csok meg két évig havi ötezer forintos adókedvezmény. Kint viszont tényleg megteremtik a körülményeket ahhoz, hogy nyugodtan, biztonságosan, sok segítséggel tudjál szülni és gyereket nevelni és ne legyél egy stresszgombóc” – mondja Juli, hozzátéve, neki nagy félelme, hogy milyen segítséget kap az államtól, ha esetleg bármilyen szempontból hátrányos gyereke születik. Ezzel együtt szerintük a támogató családi hátterükkel ők még szerencsésnek számítanak: a családban például több orvos is van, ami ad egy biztonságérzetet.

„Itthon azért érzed magad biztonságban, mert ismersz embereket, és nem azért, mert a rendszer jól van kialakítva”

– teszi hozzá Andris.

Ha nem lennénk összeházasodva, ugyanilyen jól ellennénk

Egy igazi 21. századi megismerkedés volt a miénk, mondja Ádám, aki először Instagramon írt rá az akkor 17 éves Csengére, hogy kiderítse, ki van a WMN-cikkek mögött, amiket a lány még kamasz szerzőként írt az akkor induló lapba. Gyakorlatilag fél évig csak cseten beszéltek, hébe-hóba, mivel Ádám ekkor még Olaszországban dolgozott. Csengének viszont ennyi is elég volt, ahhoz, hogy fülig szerelmes legyen. „Egy igazi rajongó, szerelmestinilány-típus voltam, aki Szent Johanna Gimin meg Neveletlen hercegnőn nőtt fel. Nagyon jólesett az a megértés, amit Ádámtól kaptam.”

Először egy májusi péntek tizenharmadikán, egy könyvbemutatón találkoztak, majd fél év múlva jöttek össze hivatalosan, legalábbis most már onnan számítják a kapcsolatukat. Ennek idén lesz kilenc éve: ebből már lassan négy éve házasok. Másfél éves kisfiukkal egy rábapatonai kertes házban laknak, mi is itt látogattuk meg őket.

A házasságnak náluk főleg praktikus okai voltak: az esküvőjük is gyakorlatilag egy családi ebéd volt, pár hónappal a lánykérés után. Azt mondják, előbb-utóbb valószínűleg amúgy is összeházasodtak volna – a sietség oka a hitelfelvétel volt, ami nélkül nem tudtak volna nekiállni az építkezésnek.

Ez pedig azért is volt fontos, mert az esküvőjük előtt gyakorlatilag végig távkapcsolatban éltek: miután visszajött Olaszországból, Ádám Győrben élt és ott dolgozott, míg Csenge még Budapestre járt egyetemre. „Minden héten eldöntöttem, hogy a pénteki óráim után Ádámhoz vagy anyáékhoz megyek Gyomaendrődre.”

Mindez azt is jelenti, hogy Ádám úgy kérte meg a kezét, hogy konkrétan nem is laktak együtt – attól a másfél hónaptól eltekintve, amit Csenge a pandémia idején Győrben töltött Ádámnál, aki akkoriban spórolási megfontolásokból az apjával lakott. „Az egyik barátnőm például nagyon furcsállta, hogy még nem is éltünk együtt, honnan tudjuk, hogy ez működni fog. De én annyira biztosnak éreztem a kapcsolatunkat, hogy nem is volt kérdés nekem, hogy tudunk-e majd együtt élni. Úgy voltam vele, hogy nyilván fel fogom húzni magam, ha kifordítva dobja le a zokniját, de ilyen meg minden kapcsolatban van, majd megoldjuk.”

Ádám egyébként sokáig nem is hitt a házasságban: 14 éves korában váltak el a szülei. Éppen ezért sokáig az volt a meggyőződése, hogy a házasságnak semmi értelme, hiszen úgyis válással végződik. Egy idő után viszont elmondása szerint megkomolyodott, a „bulizás és csajozás után” pedig egyre nagyobb vágya lett arra, hogy megállapodjon. Ádám szerint magának a házasságnak viszont – azon kívül, hogy lett egy közös otthonuk – nem volt nagy hozzáadott értéke a kapcsolatukhoz. „Ettől nem szeretjük jobban egymást. Szerintem ugyanilyen jól ellennénk, ha nem lennénk összeházasodva.”

Utóbbival egyetért Csenge is, még úgy is, hogy az ő szülei nem váltak el és elmondása szerint egy „klasszikus, idilli családban” nőtt fel. „Ebből a szempontból teljesen máshonnan jövünk: én anyukáméknál láttam ezt a grandiózus szerelmet, ők ráadásul az elsők is voltak egymásnak” – mondja Csenge, akinek a nála hat évvel idősebb Ádám szintén az első komoly kapcsolata volt.

Az első évek rózsaszín ködében egyáltalán nem volt emiatt félelem benne attól, hogy ez még később visszaüthet – azt mondja, ez először a gyereke születésekor merült fel, de akkor sem igazán komolyan. A szülői minták győzték meg Csengét arról is, hogy fiatal anyuka szeretne lenni: anyja 24 éves volt, amikor szülte őt, ő pedig 25 évesen lett terhes.

Így is vannak olyan dolgok, amiket máshogy csinál mint a szülei. „Régebben előfordult, hogy anyukám vagy apukám nem vett fel egy neki tetsző ruhadarabot, mert a másik egyszer tett rá valamilyen megjegyzést. Ilyesmivel én nem igazán foglalkozom – például volt egy nadrágom, amit Ádám nem szeretett, én viszont imádtam és a fél nyarat abban töltöttem.” Szerinte ez is azt mutatja, hogy az együttműködés mellett mindkettejüknek van tere arra, hogy önmagukat adhassák.

Konfliktusaik persze nekik is vannak, veszekedni is szoktak – a feszültségeket viszont mindig meg tudják beszélni. Ha úgy alakulna, párterápiára is simán elmennének, ezzel kapcsolatban nincs semmilyen ellenérzésük, ahogy az sem tabu, hogy a szexualitásról beszéljenek egymás közt. „Ez a szüleink generációjának szerintem sokkal nehezebben ment”, mondja Ádám, Csenge pedig hozzáteszi:

„Bár ez nyilván egyáltalán nem aktuális, ha valamiért úgy alakulna, hogy nem akarjuk közösen folytatni, szerintem akkor is tök békésen tudnánk elválni.”

22 éves voltam, de már nem gondolkoztam abban, hogy mással szeretnék lenni

„Szerintem én azért is vágyhattam jobban a stabilitásra, mert ez a szüleimnél egyáltalán nem volt meg” – mondja Rebeka, aki tízéves volt, amikor elváltak a szülei. Bár ilyen előzmények után sokszor megkérdőjeleződik a házasság, nála ez pont fordítva történt: szerinte a szülei válásának biztosan szerepe volt abban, hogy ennyire meg akart házasodni.

Zsigánál pont fordított a helyzet – ő hat kisebb testvérrel, egy nagy katolikus családban nőtt fel Budapesten. Ennek ellenére ő nem tartja vallásosnak magát és sokáig nem is értette, mi szükség van a házasságra.

Rebeka és Zsiga a húszas éveik legelején ismerkedtek meg – úgy emlékeznek, először a Tinderen vették észre egymást, aztán, Csengéékhez hasonlóan, az Instagramon kezdtek beszélgetni. Pár hónapra rá összejöttek, nem sokkal később viszont beütött a pandémia első hulláma, Rebeka pedig hazaköltözött a szüleihez, Keszthelyre. „Akkor két hónapig nem is találkoztunk – nem engedte anyukám, hogy találkozzam a budai gyerekkel, mert lehozza a Covidot Keszthelyre. Úgyhogy mindennap videócseteltünk.”

Rebeka ekkoriban diplomázott a Soproni Egyetemen, a tervezőgrafikus mesterszakot pedig már Budapesten kezdte el – onnantól már egyenesbe jött a kapcsolatuk, és ha hivatalosan nem is, gyakorlatilag együtt laktak.

Zsiga a gimi után először OKJ-n szerzett szakácsvégzettséget, majd a húszas évei elején jött rá, hogy igazából elektronikus zenével akar foglalkozni – elkezdett bulikat szervezni, majd páran egy kis zenei kiadót is alapítottak, mindeközben pedig Pécsen elkezdte az elektronikus zenei szakot. Ide már Rebeka is ment vele, akkor már a menyasszonyaként.

Pedig akkor Zsiga még csak 22 volt – a házassághoz még kicsit fiatalnak érezte magát, a kapcsolatukban viszont biztos volt. Emellett tudta azt is, hogy az akkor 24 éves Rebeka már nagyon várja az eljegyzést. „Amúgy sem gondolkoztam már abban, hogy mással szeretnék lenni. Akkor már úgy voltunk, hogy együtt akarjuk leélni az életünket” – mondja Zsiga, hozzátéve, magát az esküvőt az ő kérésére tolták el addig, amíg teljesen letudta az egyetemet.

Az elköteleződéssel kapcsolatban egyiküknek sem volt félelme: Rebekának korábban több hosszabb kapcsolata is volt, de szerinte ezek közel sem működtek olyan jól, mint Zsigával. Ehhez képest Zsigának korábban csak pár hónapos kapcsolatai voltak, ennek ellenére sem érezte azt, hogy ne élte volna ki magát eléggé.

„Szerintem egyszerűen annyira szép dolog a házasság. Ez a tényleges elköteleződés, egyszerűen egy magasabb szint”

– mondja Rebeka.

Mindeközben a baráti társaságukat még nem kapta el a házasodási hullám: egy pár kivételével, aminek tagjai egy váratlan terhesség miatt házasodtak össze, ők voltak az elsők. Ennek ellenére a társaságban sokkal inkább örömmel, mint megdöbbenéssel fogadták a hírt – hetente kérdezgették, hogy mikor lesz már az esküvő. Ezt végül csak három évvel később, 2025. augusztusban tartották meg – egy korábbi gyárépületben, amit a barátaikkal együtt díszítettek fel, és Rebeka és Zsiga együtt DJ-zett rajta. „Ott már nem is annyira az volt a lényeg, hogy összeházasodtunk, hanem hogy barátok, család, mindenki összegyűlt egy helyre” – mondja Rebeka.

Bár templomi esküvőjük nem volt, jegyesoktatásuk igen, ezt Zsiga nagybátyja tartotta nekik – a vallási részeket átugrották, „az ilyen bibliai idézetekbe úgyis mindig csak belekötni tudtam”, mondja Zsiga. Itt kaptak egy olyan feladatot is, hogy hetente üljenek le és beszélgessenek legalább egy órán keresztül – fél órát az egyik, fél órát a másik fél – arról, hogy mi volt jó és mi rossz a napjukban, milyen feszültségek vannak bennük. „Ezek elég egyértelmű dolgok, de szerintem könnyű megfeledkezni róla és néha egyszerűbb nem beszélni bizonyos dolgokról. Csak így meg egy idő után felgyülemlenek ezek a kibeszéletlen dolgok” – mondja Zsiga.

Szerinte a szüleikhez képest az a legnagyobb különbség, hogy akkoriban szinte automatikusan jött a gyerekvállalás a házasság után – előbb-utóbb ők is akarnak gyereket, de előtte még ki akarnak építeni egy stabil egzisztenciát. Amióta visszaköltöztek Pécsről, a Zsiga nagyszülei feletti emeleten laknak a XII. kerületben – azt mondják, ez egyelőre kényelmes megoldás, így legalább nem kell albérletet fizetni. Nyugodtabban tudnak lakást nézni és félretenni rá – ők ugyanis nem a hitelért házasodtak össze, teszik hozzá.

Egyébként szerintük nem sok változott a kapcsolatukban, amióta megházasodtak – legfeljebb annyi, hogy azóta kevesebbet találkozunk, szúrja közbe Rebeka. Ez főleg annak tulajdonítható, hogy amióta visszaköltöztek, mindkettejüknek lett munkája: Zsiga egy pékségben dolgozik, Rebeka pedig grafikusként és műkörmösként – utóbbit még a pécsi évek alatt tanulta ki. Egyelőre ezért nehéz közös szabadidőt találni, de igyekeznek legalább kéthetente együtt tölteni a hétvégét. Most úgy látják, a tiszta kommunikáció mellett az a legfontosabb, hogy ne kényelmesedjenek bele a házasságba. „Jó programokat kell csinálni, szerintem ez a titka” – teszi hozzá Zsiga.