2001. június 7. méltán kerülhetne be a portugál történelemkönyvekbe – ez volt az a nap, amikor a 140 ezer fős São Miguel partjainál több száz kilónyi kokain bukkant fel, ami alapjaiban rengette meg a helyiek életét.
A szicíliai Antonino Quinci egy spanyol bandának csempészte a prémium árut Venezuelából. Ekkor már másodszorra szelte át az Atlanti-óceánt, a heves szélben azonban megsérült az egyik hajólapát, ezért be kellett iktatnia egy megállót. Így került az Azori-szigetek legnagyobbja, São Miguel partjaihoz, a kényes áru miatt viszont nem mehetett egyből a kikötőbe, ezért egy barlangban rejtette el a kokaint – a több száz kis csomagot egy halászhálóba tekerte, amit egy vasmacskával rögzített a víz alatt.
A rejtekhely nem volt bombabiztos, a nagy hullámok már másnap partra sodortak jó pár csomagot – a rendőrök pár órán belül 270 csomag, összesen 290 kiló kokaint regisztráltak. Egy héttel később egy férfi további 158 kilóra bukkant egy másik öbölben, pár nappal utána pedig egy helyi tanár riasztotta a rendőröket egy 15 kilós kapás miatt – a férfi nem merte megérinteni a zsákmányt, mert attól félt, hogy valaki figyeli és megöli, ha hozzáér. A rendőrség két hét alatt közel féltonnányi – ma körülbelül 19,6 milliárd forint értékű – kokaint foglalt le.
Egy kis kokaint a kávéjába?
Az Azori-szigetek Nyugat-Európa legszegényebb részei közé tartozik, így nem véletlen, hogy a szigetlakók között korábban úri huncutságnak számított a kokainfogyasztás. 2001 júniusában ez megváltozott. Sokan ugyanis nem jelentették a rendőröknek a talált zsákmányt, helyette belevágtak a dílerkedésbe, így a kokain ellepte az utcákat. Mivel a többségnek ismeretlen drogról volt szó, sokan az értékével sem voltak tisztában, így általában bőven áron alul adták a kokaint – ami azzal is járt, hogy az gyakorlatilag mindenkinek elérhető lett.
Sokan egészen hajmeresztő fogyasztási módokat fejlesztettek ki: cukor helyett kokainnal ízesítették a kávét, a helyi legendárium szerint egyes háziasszonyok sütés előtt liszt helyett is kokainba forgatták a húst. Voltak gyerekek, akik krétapornak nézték a zsákmányt, és azzal jelölték a focikapukat. 2001 nyarán valóságos káosz uralkodott a szigeten: tizenkét évesek kaptak rá a kokainra, a szórakozóhelyek megteltek kattogó bulizókkal. A korábban este hét körül elcsendesedő kisvárosokban teljesen átalakult az éjszakai élet.
Portugáliában – Európában elsőként – ráadásul pont ebben az időszakban, 2001 júliusában lépett életbe az a törvény, amely dekriminalizálta a drogfogyasztást. Az új szabályozás értelmében a dílerkedésért még mindig börtön járt, de a fogyasztást és kisebb mennyiség birtoklását nem büntették.
A helyzetet tetézte, hogy Quinci csempészáruja a megszokottnál sokkal tisztább és erősebb anyag volt. Sokan egy idő után már más drogokkal keverték, egyesek heroinnal együtt, intravénásan adagolták. Az első hónap alatt már húszan haltak meg túladagolásban.
Ahogy kezdtek kiürülni a kokaintartalékok, a szigetlakóknak más eszközökhöz kellett nyúlniuk ahhoz, hogy fenntartsák az addigra már megszokott tudatmódosított állapotot, voltak, akik már elalváshoz is hasist használtak. A legrafináltabbak ekkor ásták elő tartalék kokainkészleteiket, és többszörös áron adták el az árut. Sokan gazdagodtak meg így, a főváros, Ponta Delgada legelegánsabb bárjai is jórészt ebből a pénzből épültek.
A 2001-es kokainsokk hatásai a mai napig kitartanak, a függőség miatt barátságok és családok szakadtak szét. A kokainnak azóta leáldozott, az utóbbi időben a kristályszerű hallucinogének uralkodnak – ezeket a felmérések szerint a portugál átlaghoz képest 12-szer többen fogyasztják az Azori-szigeteken.
Jachtról a tyúkólba
Miközben sorra tűntek fel a kokainnal teli csomagok, Quinci a kikötőből aggódva követte az eseményeket, míg arra várt, hogy megjavítsák a hajóját. A legokosabb dolog valószínűleg az lett volna, ha várakozás helyett felszívódik, a szicíliai férfi azonban ekkor még reménykedett benne, hogy vissza tudja szerezni az áru egy részét.
Mindeközben hajója felkeltette a rendőrök gyanúját: sok helyi számolt be arról, hogy az első csomagok feltűnése előtt látta a fehér jachtot a szikláknál sertepertélni. Június 20-án a rendőrök kutatási végzéssel érkeztek Quinci hajójára, a férfi éppen a kávéját szürcsölte. Giovanni Speranza néven mutatkozott be, de a hajó átfésülésekor egy hamis, spanyol útlevelet is találtak Javier del Cristo Guerrero Gomez névvel. Miután a rendőrök rábukkantak az eldugott kokainkötegekre, Quinci bevallott mindent.
Tárgyalásáig Ponta Delgada börtönében helyezték el, július elsején szállították volna át egy portugáliai börtönbe. Quinci azonban nem várt ölbe tett kézzel, aznap délelőtt megszökött. Lepedőjét széttépte és csíkokban karja köré tekerte, hogy a börtön falán lévő drótkerítés ne sértse fel, aztán mászni kezdett. Egy őr észrevette, lövései azonban nem értek célba. Quinci átmászott a falon, és meglógott egy robogón.
Szökése után egyből körözést adtak ki rá, a helyi újságok tele voltak a fotójával. Két hétig egy Rui Couto nevű halász tanyáján húzta meg magát, negyven kilométerre a fővárostól. Vendéglátójával többször éjszakába nyúlóan beszélgettek, Quinci pedig a kert mögötti tyúkólban éjszakázott. A terv az volt, hogy Couto egy ismerősén keresztül újabb hamis iratokat szerez neki, Quinci rokonai pedig intéznek neki egy hajót, ami elviszi Madeirára.
A terv végül nem jött be: július közepén egy kora reggel a rendőrök ébresztették Coutót, korábban ugyanis azt az információt kapták, hogy nála van a kokainszállítmány egy része. A kapás a vártnál is nagyobb volt, kokaint ugyanis nem, de Quincit megtalálták: a szicíliai a tyúkólban, a széna alatt bujkált.
Második letartóztatása után már nem úszta meg a tárgyalást: bíróság elé állították, és tizenegy év börtönbüntetést kapott drogcsempészetért, hamis személyazonosság használatáért és a szökéséért – büntetését végül a lisszaboni bíróság tíz évre csökkentette.
(Források: The Guardian, The Telegraph)
