A vörös szőnyeg csak pár méter, kaviár helyett párizsis szendvics – ilyen volt az első börtönfilmfesztivál
Vörös szőnyeg, egy nagyobb hadseregnyi fotós, sztárok, fény, pompa és csillogás: nagyjából ezek jutnak az ember eszébe, ha egy filmfesztiválra gondol. Ez persze fals kép, mert a nagy médiavisszhangot kapó filmfesztiválok valóban ilyenek ugyan, azért a legtöbb sokkal visszafogottabb esemény. Olyan azonban 2024-ig nem nagyon volt, amin a résztvevők nem vehettek fel kék, narancssárga, szürke vagy teljesen fehér ruhákat, vagy nem mehettek nyitott orrú vagy sarkú cipőben. Persze ha az ember börtönben rendez filmfesztivált, akkor fel kell készülnie arra, hogy lesz néhány különleges kitétel.
A 2024 októberében megrendezett San Quentin Filmfesztivál a kaliforniai San Quentin börtön fogvatartottjainak projektjeit mutatta be. A börtönbe évek, évtizedek óta járnak dokumentumfilmesek, hogy beszélgessenek az elítéltekkel a saját ügyeikről vagy úgy általában a bűnözésről és az igazságszolgáltatásról, a büntetés-végrehajtásról. Így tett Cori Thomas is, aki 2016-ban látogatott el a börtönbe, hogy egy Amazon által megrendelt podcasthoz gyűjtsön háttéranyagot.
A San Quentin gyakorlatilag tökéletes intézmény az ilyen projektekhez, ugyanis van egy elég jól felszerelt médiaközpontja, ahol az elítéltek a filmgyártás gyakorlatilag minden részét elsajátíthatják. Ehhez mindent könyvekből kell megtanulniuk, ugyanis internet-hozzáférést nem kapnak, de ez a módszer évtizedekkel ezelőtt is működött. Emellett 1920 óta saját újságjuk is van, amit a fogvatartottak szerkesztenek, és a médiaközpontban több podcast is készül, például a 2020-ban Pulitzer-döntős Ear Hustle.
Az Amazon-projekt kapcsán Cori találkozott egy elítélttel, Rahsaan Thomasszal (akivel csak névrokonok), és össze is barátkoztak. Amikor a filmfesztivál előtt annak létrejöttéről beszéltek a Varietynek, Rahsaan megjegyezte, hogy az ilyen jellegű projektek előtt viszonylag kevés pénzkereseti lehetőségük volt a börtönben. A podcast előtt 36 dollárt keresett havonta, aminek az 55 százalékát az állam levonta, jóvátétel címen. Az Amazontól 5000 dollárt kapott a projektért.
Bár a 2016-os podcastot végül nem publikálták, Cori azóta rendszeresen visszajár a börtönbe, rengeteget beszélget a médiaközpontba ellátogató elítéltekkel, és néha még munkát is ad nekik. Például egyikükkel, Lonnie Morrisszal, közösen írtak egy színdarabot, és az abból származó bevételt megosztotta a férfival, de a darab plakátjain és zenéjén is elítéltekkel dolgozott együtt, akik természetesen fizetést kaptak érte. Rahsaan, aki több dokumentumfilmben is szerepelt az elmúlt években, megjegyezte, hogy míg ő óránként 19 centet keresett a börtönben, ezek a filmek díjakat zsebeltek be, és az alkotóik elég jól kerestek. Szerette volna, hogy egy kicsit kiegyenlítődjön a terep.
Eközben Corit több elítélt is megkereste ötletekkel, forgatókönyvekkel, és egyszer azzal viccelődött, hogy kellene rendezni egy filmfesztivált. Rahsaannak megtetszett az ötlet, és már el is kezdtek tárgyalni a börtön vezetésével, amikor a koronavírus-járvány elkaszálta az egészet.
Rahsaan 2023-ban szabadult, de a benti podcastos munkája során több jogvédő és nonprofit szervezettel is jó kapcsolatot alakított ki, így Corival elkezdtek adományozók után kutatni, hogy elindíthassák a fesztivált. A férfi korábban néhány hírességgel is felvette a kapcsolatot, például a Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjas Mary-Louise Parkerrel – aki a Nancy ül a fűben című sorozatból és a Red-filmekből lehet ismerős –, hogy felkérje a zsűrizésre. Igent mondott még Jeffrey Wright, Billy Crudup, Kathy Najimy és Lawrence O’Donnell is, valamint a 2025-ös Oscar-díjra több kategóriában jelölt Sing Sing rendezője, Greg Kwedar és Piper Kerman, aki a népszerű börtönös Netflix-vígjáték, a Narancs az új fekete alapjául szolgáló memoárt írta.
Ez azonban csak a zsűri egyik fele: ők értékelték a börtönben készült rövidfilmeket. A többi zsűritagot az elítéltek közül választották, ők azokat a filmeket értékelték, amik a börtönéletről szólnak, de olyanok készítették őket, akik soha nem kerültek börtönbe.
A fesztivál végül létrejött. Igen, a vörös szőnyeg alig pár méteres volt. Igen, kaviáros osztriga helyett celofánba csomagolt párizsis szendvicset szolgáltak fel. Ennek ellenére részt vett az eseményen többek között Kerry Washington, Jerry Seinfeld, W. Kamau Bell és a 2024-es Oscar-nyertes forgatókönyvíró Cord Jefferson.
A legtöbb díjat a Raheem Ballard által rendezett Dying Alone kapta, ami három olyan elítélt történetét mutatta be, akik halálos betegséggel küzdenek, ezért kérvényezték a feltételes szabadlábra helyezésüket. A filmfesztivál közepén Rahsaan bejelentette, hogy az ilyen kérelmekről döntő bizottság elfogadta Ballard saját kérelmét, így nemcsak díjakat, hanem a szabadságát is elnyerte. Ballard az elmúlt 22 évet töltötte börtönben, miután 28 évesen megölt egy férfit, hogy elvegye a pénzét és a kábítószerét. A vetítésen azért nem tudott részt venni, mert épp a bizottsággal találkozott.
A börtönt Gavin Newsom kaliforniai kormányzó 2024-ben nevezte át San Quentin Rehabilitációs Központtá. Míg korábban a halálsoráról volt híres, a legerőszakosabb elkövetőket más börtönökbe szállították, és nagyjából háromezer, Cori Thomashoz hasonló önkéntes jár be, hogy különböző készségeket tanítsanak. A médiaközpont elég jó eredményekkel büszkélkedhet: a rendszeresen látogató elítéltek visszaesési rátája egyelőre 0 százalék. Cori és Rahsaan Thomas terve az, hogy más börtönökben is meghonosítsák ezeket a kulturális foglalkozásokat, hogy pár év múlva akár globális börtönfilmfesztivált rendezhessenek.
